Voltál már irigy valakire?

Nagyon ritkán szoktam, nem is mélyen.

Legutóbb eléggé meg is lepődtem magamon, épp csak átsuhant rajtam, de felfigyeltem az érzésre, és megjegyeztem.

Szavazatszámláló bizottsági tag voltam most, és jött hozzánk három külföldi megfigyelő. Annyira mások voltak, felszabadultak, mosolygósak, stb. Látszott rajtuk, hogy hiányzik belőlük az a valami, ami undorító a magyar mentalitásban, vagy máskép fogalmazva azok az emberi tulajdonságok, amik undorítóvá teszik a magyar mentalitást, és szépen lassan, ill. egyre gyorsabban szétrohasztja ezt a nemzetet.

Na az egy érdekes érzés volt számomra.

Igen. Fiatalon a kismellu lanyokra, akikre barmilyen ruha passzolt, es barhogy mozogtak, nem lobogott elottuk. Az izmos labu lanyokra is, akinek genetikusan izmos vadlijuk volt, nem azert, mert sportoltak.

Kesobb arra, ha valaki a Moszkva terrol ment haza busszal es meredek utcaban lakott panoramaval.

Soha nem penzre.

Most mar arra irigykedem, aki rovidujjuban van nyaron, mikor en szeldzsekiben.

#6 Erről jut eszembe, hogy nekem olyan nagy meglepetés volt látni valahol, hogy testvérek tényleg szerethetik egymást, összetartanak, stb. tök fura volt mert ilyen nálunk sose volt. Na akkor lehettem volna arra irigy, de leblokkoltam ott, hogy jé, létezik ilyen is. :D

Inkább az volt rám a jellemző, hogy sajnáltam (magam), hogy nekem valami nincs, de mástól azért nem sajnáltam, hogy van. Ez az irigység.

Meg azért arra is gondolok, hogy neki meg más nincsen esetleg, ill. megdolgoztak azért a valamiért, stb. és ezzel letudtam.

Mindíg az vagyok, és egyre inkább a fiatalokra az előttük álló évek és lehetőségeik miatt.

Isten elqrta, mert az ember nem lehet ott mindenhol vagy bármeddig.