Más is van úgy hogy totál nem kell neki senki?

Mondjuk az eleg sok mindent elmond, hogy ugy azonosulsz a kapcsolathoz h nem kell senkinek megfelelni meg igy nem csal meg senki wtf.

Hogy te mi vagy azt nem tudom de nyilvan van mogotte valami.

Senki nem alapjáraton szingli. Az, ha valaki nem akar párkapcsolatot, 99%-ban mentális betegség és/vagy feldolgozatlan súlyos lelki traumákra vezethető vissza.

A szingliség nem egészséges és nem természetes, mondom ezt szingliként. De tudom, hogy sérült agybeteg és lelki beteg ember vagyok, ezért nem lehet párkapcsolatom.

Nekem se kell senki. Amíg kapcsolatban voltam stresszesek voltak a mindennapjaim; dráma az anyós jelölttel, hiszti rohamok ha nem az van amit ő akar, beosztotta a szabadidőmet, fizum, a nyakamra járt a munkahelyemen stb. Krvára nem hiányzik ez.

A szex se hiányzik. Mondhatni kényszer program volt vele, nem volt jó az ágyban, nem is akart tenni érte hogy jobb legyen..de csinálni kellett.. Kiölte belőlem a szexuális vágyakat.

Egyedül jó, nyugodt az életem. Nem hiszem, hogy valaha is akarnék magam mellé valakit.

"nincs kinek megfelelni csak magamnak, nem csalnak meg, nem hazudnak szóval értitek mire gondolok..."

Nem, nem értem. Értelmes kapcsolat nem a megfelelésről és negatívumokról szól, hanem kapsz vele egy csomó pluszt is.

Nyilván neked kell mérlegelni, hogy ha találkozol egy illetővel akkor el tudsz-e képzelni vele többet vagy sem.

Én nem úgy mondanám, hogy nem kell senki, csak nem találom azt akivel kölcsönösen kellünk egymásnak. Csak azért meg nem vagyok valakivel, hogy legyen valakim.

A szingliség az már csak következmény. Igazából nem is tudatos választás ez szerintem, hiszen súlyos lelki okokra/traumákra vezethető vissza ez az állapot. Ez a program fut bennünk csúnyán kifejezve. Én is szingli vagyok teszem hozzá. Fiatal felnőtt férfi.

Tudom, hogy a természetes a párkapcsolat lenne. Ha valaki nem vállal gyereket, annak is sok oka lehet. De alapvetően azért lesz gyerekünk, hogy továbbadjuk a géneinket, vagy benne láthassuk saját magunkat. Hogy szeressük őket.

Szomorú, hogy egyébként az emberek többsége akarna párkapcsolatot, de a benne futó negatív kódok, mérgező családi minták miatt képtelen ezt megtenni. A párkapcsolat az a jéghegy csúcsa, a hab a tortán, de ha a tortának az alapja sincs meg, akkor hogy akarnánk rá tejszínhabot tenni a tetejére?

Azt is tegyük hozzá, vannak akiknek szinte esélyük nincs normális párkapcsolatra.

Én ilyen vagyok. Sajnos akiket vonzónak találok nők, és érzelmi kötődést, szerelmet éreznék irántuk, azok sosem akarnak többet mint barátság.

Így csak azok találnak meg akik már végső elkeseredésükben már velem is szóba állnának. Csak hát az ilyeneken meg látszik, hogy betegesen társfüggők akikkel azon kívül, hogy vagyunk egymásnak nem igazán tudnék mit kezdeni.

Külsőre egyáltalán nem vonzóak, és sajnos azt látom, hogy akinek legalább a belső rendben van az szintén talál magának jobb partit. Így maradnak azok akik belül sincsenek rendben.

Néha volt egész csinos barátnőm, de azok is amolyan menekülés a kapcsolatba elven összejöttek velem aztán elmúlt a rózsaszín köd és mentek is tovább.

Viszont nálam a társkeresők verték be az utolsó szöget. Mert csak rombolta az önértékelésem, hogy konkrétan hónapokig egy "párom" nincsen, miközben ismerőseim naponta 10 új csajjal tudtak beszélni és heti szinten randizgattak. Bár volt aki napi szinten varrt le csajokat.

Szóval alapvetően a sikertelenség és az attól való elhatárolódás miatt épült ki bennem egy "jó egyedül" életmód. Nyilván nem mindig jó, és sokszor vágyom egy társra, de reálisan látva a világot nem ezen agyalok, hanem élem az életem egyedül.

Aztán nyilván ha én is vonzó férfi lennék, aki tud "csajozni", ismerkedni és érdeklődnek iránta a nők, akkor teljesen másképp élném az életem is, hiszen másképp mész oda, ha tudod, hogy vonzó vagy és "lecsúszik a bugyi" csak attól, hogy rád néznek.