Mikor az ember ott van a célnál miért hátrál meg tőle?

Mert a cégnél azt mondják,hogy fejlődési lehetőség van,stb,aztán...

A világ úgy működik,hogy dógozzá dógozzá hogy éhen ne halj.

Magyarul belefáradt szerintem ebben az esetben amit írtál.

Pl abba,hogy nincs észrevéve,hogy ő többet dolgozik.

Nincs észrevéve,hogy más kevesebbet,ugyanazért a pénzért.

Vagy ki van használva,mert észrevették,hogy ő tud,tehát neki az új minimum a padlógáz,amit egy ember se bír ki.

Na, jó, csak megírom. :-)

Szóval: nem minden cél valós. Erre két példát hoznék, ebből szerintem meg fogod érteni, mire gondolok.

A családunkban van egy házaspár, jó tíz éve a férj valami örökségből hozzájutott a szomszédos faluban egy ingatlanhoz. Régi, de még éppen használható, többé-kevésbé közművesített vályogház, hosszú telek, ami ráadásul levitt a falu széli holtágra. Rögtön bele is szeretett, kitalálta, hogy ő szabadidejében kicsit kipofozza a házat, rendbeteszi az elvadult kertet (már vagy húsz éve nem lakott ott senki) és majd oda fog járni kertészkedni meg pecázni. Közel is van, jó helyen is van, jó is a környék, telitalálat. Nem telt bele egy év és nagyot változott a véleménye: nem tartja ő meg a telket, eladja inkább és az árából inkább befizetik az egy szem fiuknak egy kis garzonlakás kezdőrészletét a városban, ahová egyetemre jár. Mégiscsak inkább a gyerek lakását fizessék, mint hogy valami idegennek tömjék a zsebét bérleti díjjal.

Ám a telek csak nem akart elkelni, legjobb tudomásom szerint még mindig megvan. Nem jön rá jó vevő, mind komolytalan, túl alacsony összeget ajánlanak, mindenféle gyöttment népek - nem tudta eladni. Mint mára kiderült, apa mindent megtett azért, hogy véletlenül se keljen el a telek: csak a helyi újságban hirdette apróhirdetésként, azt is csak akkor, ha anya rászólt, hogy hirdeti-e. Internetre is csak valamikor tavaly töltötte fel, akkor is képek és érdemi információ nélkül, olyan áron, amiből a szomszédos kisvárosban összkomfortos, kétszintes családi házat lehetne venni garázzsal, ugyanekkora telekkel. Egyszer egy volt kollégám mesélte, hogy ő érdeklődött is az ingatlanra, de szinte úgy beszélte le róla az eladó, hogy nem kell az neki.

Itt arról volt szó, hogy apának csak látszólag volt célja az ingatlan eladása: ő meg akarta tartani, mert beleszeretett, kellett neki a hétvégi telek, ahová elmenekülhet a világ elől. Anya viszont addig-addig beszélt neki, hogy látszólag rábólintott, hogy béke legyen otthon. Így hát tessék-lássék módon árulta, úgy, hogy még véletlenül se keljen el, de nem kellett otthon bevallania, hogy nem is akarja ő ezt az egészet, rá tudta fogni arra, hogy nem jók a vevők.

A másik példa egy volt egyetemi csoporttársam. Mosolygós, kedves, de végtelenül buta parasztlányka volt, aki két évnyi tanítóképző után került hozzánk, TTK-s szakra. Mindig elmondta, hogy ő tanítani akar, mer' őneki ez megtetszett és szeretné csinálni, szereti a gyerekeket. Viszont az látszott rajta már az első pillanattól kezdve, hogy nem sok fogalma van a tananyagról. Szegénykém nem ismerte fel az első kémia előadáson a katedra fölött függő periódusos rendszert, fogalmatlanul bámulta a Neptun felhasználói felületét, matematikából pedig már az első előadáson az irracionális számoknál elakadt.

Nem értettük, ha ennyire nincs képben, miért jött köztudottan nehéz TTK-s szakra. Ott vergődött két évig, majd átment talán magyar-törire, ott is lehúzott két évet, végül diplomaszerzés nélkül zárta a felsőoktatási pályafutását.

Azóta persze már összeraktam a képet a kis mozaikdarabokból: az édesapja még tízéves kora körül elhunyt, ezért kapott árvaellátást, tehát neki érdekében állt, hogy érettségi után minél tovább tanuljon nappali tagozaton. Akkoriban az állam 12 félévet fizetett a felsőoktatásban, ezt pedig ő maximálisan kihasználta. Felvételizett valami olyan szakra, ahol alacsony volt a ponthatár, ott elvolt magának addig, amíg át nem rakták önköltségesre, akkor megint felvételizett valami másik szakra, ott kezdte elölről és így elvolt hat évig, majd gyorsan férjhez ment és szült három gyereket, azóta is otthon van egy szál érettségivel, háztartásbeli anyukaként. Ha elmondta volna őszintén, hogy csak ennyi a célja az életben, mindenki megvetette volna, így hát előadta, hogy az ő célja az, hogy tanár legyen, de valójában ezt sosem akarta megvalósítani.