Hogy élted meg a nagy Covid-lezárásokat? Amikor minden ki volt ürülve, üresek voltak az utcák, be volt zárva minden.

Engem megviselt. Mi rendszeresen járjuk az erdőket pont azért, mert durva esetben 2 ember jön veled szembe. Csend van és nyugi.

Na ez a "maradjotthon!" alatt nem így volt. Nem 2 ember jött szembe, hanem 200, visítozás, ivászat, szemetelés, gyereksírás stb.

Én örülök, hogy visszaállt a rend és mindenki visszatért a plázákba kétpofára zabálni a mekis hamburgert, nekünk meg megmaradt az erdő és a vízpart. :D

Nyugalom volt.

Ha nem lett volna vírus, ideális helyzet lett volna.

Most viszont mindent vissza akarnak vezetni, megszűnt az otthoni munkának még a lehetősége is, aki a vírus előtt mehetett, most már az se.

Nem értem az embereket.

Itt lett volna a lehetőség megváltoztatni azt, ami rossz volt, és még a tesztet is elvégezték, hogy milyen lenne.

Aztán jön az utasítás, hogy felejtsük el az egészet, mindent - de tényleg mindent - visszaállítani pont olyanra, vagy még rosszabbra, mint előtte volt.

Volt egyfajta hangulata.

Megkockáztatom a kijelentést, hogy az elején még tetszett is, bár ebben nagyban közrejátszott, hogy az első hullám még javában tavaszias időben zajlott. A tavaszi feelinget pedig én alapból nagyon szeretem.

Szóval a jó idő sokat dobott a hangulatomon, plusz élveztem, hogy kicsit lenyugodott minden, rengeteg időm lett itthon olvasni, filmezni, elfoglalni magam.

Aztán persze nemsoká beleuntam én is, mikor már nagyon ingerszegénynek kezdtem érezni az életemet. Beharangozták a világvégét, de nem jött el a világvége, ennek ellenére egymás után dobálták ránk a korlátozásokat. Onnantól kezdve a hátam közepére sem kívántam az egészet, és remélem, hogy nem fog már visszatérni.

28/F

Mivel édesanyám halála után napra pontosan hét hónappal jöttek a korlátozások (1. nap,) furcsán éreztem magam.

Eluralkodott rajtam egyfajta kisebb (később növekvő) pánik, szeparációs szorongás. Szükségem lett volna emberi közösségekre a gyász kezdeti szakaszának lényegesen könnyebb feldolgozásához.

A legnehezebben a templomi közösségek bezárását éltem meg. (Kórházkápolnába is csak hétköznap engednek be manapság is.)

A viszonylagos csend, nyugalom részben jólesett és üdvözöltem a kihalt utcákat, de egyben vészjósló hatással is bírt számomra.

A saját életemre nem sok hatással volt, túrázni ugyanúgy lehetett menni, bevásárolni meg eleve nem járok munkaidőben mert akkor dolgozok. A home office-t imádtam.

Az éjszakai kijárási tilalmat nagyon élveztem, végre csend volt az utcán és tudtunk nyugodtan aludni.

#25

Ez engem is rettenetesen zavar. A munkahelyem igazgatója közölte is, hogy látja hogy még produktívabbak is voltak a dolgozók home office-ben, többet is dolgoztunk mint amúgy. Ezután teljesen logikus lépés volt totálisan betiltani az otthoni munkát. Újra lehet nyomorogni a tömegközlekedésen, vagy pöfögni a dugóban. Zseniális.

Az a baj, hogy nem csak mi vagyunk ilyen hülyék.

Régebben az otthoni munka aránya a németeknél felment a hihetetlen 7%-os arányra.

Aztán a vírus előtt már csak 4% volt. Hogy miért, azt nem tudni.

Most nem tudom, mennyi, de el tudom képzelni, hogy tovább csökkent.