Burokban nevelkedett emberek, mi volt a legnagyobb pofon az élettõl?

A 3. nekem is... Pedagógus családból származom, magam is pedagógus lettem. Sose gondoltam, hogy szegények vagyunk, de most, hogy felnőttem, és látom, hogy élnek az emberek (volt osztálytársak, akik más pályát választottak), hát elég durva. Jobb volt az az "amiről nem tudsz, az nem is fáj" - állapot...

Az 1-es szintén, de az igazából kábé akkor ért, mikor először kerültem "emberek közé", azaz bölcsibe, oviba. Nagyon megrázó volt, felnőve abszolút paranoid személyiségem lett, szerintem emiatt. De azért igazából mindig van "lejjebb", a nai napig sokszor lepődöm meg az emberek tetteit elnézve, hogy hogy lehet valaki ennyire gonosz, aljas.

Meg nekem az volt még nagy pofon, hogy tinilányként azt gondoltam, hogy ha nagyon szeretek valakit, vagy akár önfeláldozó vagyok vele kapcsolatban, akkor az illető ennek örülni fog, mi több, viszonozni fogja. Hát nyilván ez nincs így.

Hogy mennyire nem csak a pénz számít, hanem az is, hogy hogyan keresed meg és mit kapsz még mellé.

Illetve hogy az idióta számok mennyire nem számítanak. Sem az, hány emberrel voltál, sem az, hány ember vagy, sem az, hogy hány akármid van. Idióta emberek kitalálnak hülye számlimiteket és a többi csőgörény attól szorong, a való életben meg mindenki leszarja.

Nekem a 2. Pont,amit a kérdező írt! Az egyetemen csak pislogtam, mikor mesélték a sztorikat, hogy ki kivel, mikor, hogyan volt már stb. Miközben én kb akkor vesztettem még csak el. Nálunk otthon a szexualitás tabu volt,mindennek magam néztem utána. Igazán arcon csapott , mikor először tapasztaltam meg, hogy csak kihasználnak. És itt kanyarodhatunk rá az 1. Pontra, hogy nem mindenki lesz kedves veled, nem mindenki fogja viszonozni, ha jó vagy hozzá.

Nemcsak a párkapcsolati vagy szexuális téren,de más területeken is így van. Munkában is rájöttem, hogy pl.nem kell mindent elvállalni, hogy mások megbecsüljenek. Pont az ilyen embereket égetik ki legelőször. Nem attól leszel a legjobb munkaerő vagy legjobb fej kolléga,ha csicska vagy.

Tényleg igaz, hogy elsősorban magadnak kell megfelelni, és a határaidat jelöld ki. Ne várd, hogy a világtól majd visszakapsz abból,amit adtál.

Az emberek naggggyon nagy részének beteg fétisei vannak. A tinédzser lányokra irdatlan mennyiségű férfi izgul, és animált gyermekekre legalább ugyanannyian (ha ez valakinek új, keressetek rá a loli kifejezésre), de a megerőszakolás és a saját családtagjaik is felizgatnak sok embert. És ez így...normálisnak van titulálva, pedig rohadtul nem az.

Még mindig nagyon sok a sötét ember. Rengetegen vallják azt hogy a nőnek kuss a neve, diploma nélkül az ember nem ér semmit, a férfi nem sír az milyen már, a gyerek az élet egyetlen célja, a tudományok és a kutatások azok ilyen alaptalan hülyéskedések, stb.

Nekem az hogy nem én vagyok a világ közepe, igazából senkit nem érdeklek. Valahogy amíg gyerek-kiskamasz az ember, a felnőtteket jónak látja. Van alattunk egy háló, mindenkit érdekel hogy mi van velünk, a szüleinknek, tanárainknak, edzőnknek, a velünk foglalkozó összes felnőttnek fontosak vagyunk. Aztán ahogy növünk fel, van egy "breaking point", ahogy egyetemre megyünk vagy kilépünk a munkaerőpiacra, és a teljes totális ellenkezője csap arcul. Csak egy Neptun-kód vagy, akivel nem hogy nem fognak jóindulatból kivételezni, még igazságtalanul alád is tesznek sokszor, csak egy huszadik senki pályakezdő vagy, akinek mire eljutnának az önéletrajza elolvasásáig már felvettek egy sokkal kvalifikáltabbat, nem lesznek barátaid ha nem szerzel, mert nem egy szűk kis osztályközösség vagytok hanem egy 180 fős szak vagy egy többszáz alkalmazottas cég, nem tartanak aranyosnak, nem sajnálnak, nem akarnak önzetlenül segíteni, nem véd az állam se (mint ahogy elvileg van gyerekvédelem, elvileg gyerek nincs az utcán), csak magad vagy a nagyvilágban, és minden tettednek van következménye. Nem készültél a vizsgára? Bukó. Nem fog Edit néni átrugdosni matekból hogy ne kelljen évet ismételned. Nem elfogadható a viselkedésed? Nem küldözgetnek sulipszichológushoz hogy jaj szegény, biztosan van valami a kis lelkében, hát nem normális ez az agresszió, vagy nem normális hogy mostanában lusta, nem elég produktív. Az egészségkárosító szokásoknak is kezd meglenni a böjtje, tizenévesen az energiaital - cigi - meki kombóval eléldegél az ember, huszon-harmincévesen az SZTK váróban találja magát.

Talán ezt volt a legnagyobb pofon felismerni és elfogadni. Hogy nem vagy mindenki különleges kis szemefénye, és a tetteidnek megvannak a következményei, senki nem fog kihúzni a szharból, ha megcsináltad magadnak...