Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Az ember újrakezdheti a...

Az ember újrakezdheti a pályaválasztását és a tanulmányait 30 évesen? Van valaki, akinek ez sikerült és megvalósította, amit akart?

Figyelt kérdés

Családi és lelki dolgok miatt elpazaroltam a 20-30 közötti éveimet. Gimiből kitűnő eredménnyel jöttem ki, az osztály legjobbja voltam, de már akkor depressziós. Hangsúlyozom, rengeteg tehetség és kreativitás van bennem, de ami nyomaszt, az azt okozta, hogy nem tudtam kibontakozni és most az, amit vártam magamtól - egyetem alatt kitűnés, szakkollégium, tudományos pálya, stb., amik megalapoztak volna egy karriert - mind nincs meg. Az életrajzom egy teljesen középszerű embert tükröz. Szinte nem merek a barátaim szemébe nézni, a családommal alig beszélek, utálom, ha szóba kerül, hogy kinek mi a munkája, ki hol tart és pont ezért a gimis érettségi találkozóra sem tervezek elmenni. Az időm nagy részét egyedül töltöttem és semmilyen téren nem bontakoztam ki.


Ez a 30-as szám úgy nyomaszt, mint egy halálos ítélet. Lélekben még mindig ott tartok, ahol 20 évesen. Csak az ad valamennyi életkedvet, ha arra gondolok, hogy meg tudom ezt még fordítani. De már nem ugyanolyan, mint 10 éve, más a társadalmi elvárás, más az élethelyzet. Az a 10 év kimaradt és úgy érzem, most csak egy árnyék vagyok és nem tudok így élni. Hogy pótolhatnám be a leggyorsabban? Mivel töltsem az időt, hogy ne érjen váratlanul, amikor majd a 35-öt meg a 40-et töltöm?


2022. febr. 3. 00:12
1 2
 11/13 A kérdező kommentje:
Gondoltam az EVS-re, de igazából azt is időhúzásnak érzem.
2022. febr. 6. 01:10
 12/13 anonim ***** válasza:
Hidd el, nem az. Gyakorolhatod a nyelvet, tanulhatsz új dolgokat, megismerhetsz egy csomó új embert. És ami nagyon fontos, nem a szobádban fogsz kuksolni egész nap. Lehet, hogy épp ez az élmény fog hozzásegíteni egy jó álláshoz. Nagyon sok témában lehet ilyet csinálni, biztos van olyan hely, ahol kibontakoztathatnád a kreativitásod.
2022. febr. 6. 08:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/13 anonim ***** válasza:
De amúgy teljesen meg tudlak érteni, én is ugyanígy érzek. Kilöknek hirtelen a gimiből, és nem mindenki tud jó döntést hozni 18-19. Az évek meg telnek. Van pár ember, akiknek úgymond egyenes az útjuk, de a legtöbb embernél nem így van. Én is közelítek a 30-hoz. Valahogy sokkal több hangsúlyt kellene fordítani a pályaválasztásra. Gimiben, általánosban.
2022. febr. 6. 08:24
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!