Pályaválasztásnál a szívre vagy az észre érdemes hallgatni? Egyáltalán: hogy lehet visszahozni az érdeklődést, ha az ember nagyon régóta nem hallgat az érzéseire?

Gyerekkoromban még egyértelműen tudtam, mi érdekelt, és nagyon szívesen olvastam utána. Aztán, ahogy felnőttem, egyre szorongóbb lettem, egyre inkább megfelelési kényszerem lett a szülői példa miatt, és érzelmileg se voltam rendben, nem bíztam magamban, hamis selfet alakítottam ki. Innentől kedzve nem is hoztam saját magamnak tetsző döntéseket, hanem mindig másoltam valakit a környezetemből, és most a húszas éveim második felében ott tartok, hogy nincs egy iránya az életemnek, nincs egyértelmű szakmám és szakértelmem, és rettenetesen zavartnak érzem magam. És szerintem az egész ott kezdődött, hogy nem bíztam magamban eléggé, pontosabban a környezetem nem biztatott, viszont elég sokat tett azért, hogy elvegye az önértékelésem. Hogy mászok ki ebből?