Hogyan legyek kevésbé gyerekes és “butácska”?
Az a “problémám”, hogy nagyon gyerekes vagyok, és nem igazán tudom, hogy merre induljak el annak érdekében, hogy ez változzon. A hangom is már-már idegesítően vékony, és emellé selypítek is, sokan hitték már telefonon keresztül, hogy 12 éves vagyok. A kinézetem is eléggé idomul ehhez, és a viselkedésem is. Gyerekesen naív vagyok, emiatt viszonylag sokan csaptak már be, és szó szerint mindenkit hajlamos vagyok megsajnálni apróságokért is, amiken rengeteget rágódom. Még párkapcsolatom sem volt, mivel rettegek, hogy nem vagyok elég felnőtt hozzá,
a nemi élet gondolatától pedig még undorodom is. Sajnos erre még rájön az is, hogy nem vagyok egy okos ember, amit elég gyakran bizonyítok is a környezetem felé. Rossz a felfogóképességem, nehezemre esik az absztrakt gondolkodás, a helyzetfelismerési képességem elég gyenge, illetve nagyon lassan tanulok. Az összetettebb feladatok elvégzése számomra szinte teljesen lehetetlen. Ha egy témához nem igazán tudok hozzászólni, inkább egy kínos vihogással terelek. Rólam amúgy is tudni kell, hogy mindenen nevetek, ami elég kellemetlen tud lenni sokszor. Most szakváltás miatt passziváltatok az egyetemen is, de a régi/jelenlegi szakomon rengetegszer volt az probléma, hogy az oktatóim egyszerűen nem vettek komolyan, aminek elég gyakran hangot is adtak. Sokszor kaptam meg tőlük, hogy “maga nem való ilyen komoly pályára”, vagy “maga még sok embert fog megkárosítani a szakértelmével”, de sokszor kvázi lebutáztak. Ezek nagyon rosszul estek, de be kellett látnom, hogy teljesen jogosan mondták nekem őket, hiszen nem csak tőlük hallottam hasonlókat, mások szemében is én voltam a butácska egyetemista lány, akinek semmi keresnivalója itt, és hűen tükrözi az egyetemi színvonal csökkenését a jelenlétével😅 Ezért is szeretnék változtatni, hogy a következő szakomat már ezen problémák kiküszöbölésével kezdhessem.😊 Tudnátok nekem segíteni, hogy hogyan lehetnék “felnőttesebb” úgy, hogy közben az értelmi képességeim is fejlődnek valamelyest? Tudom, az intelligenciaszint az nem igazán növelhető érdemben, de talán valaki tudna olyan fejlesztő könyveket/videókat mondani amikkel kismértékben javulna a felfogóképességem.
Elképesztően hálás lennék, ha tudnátok nekem tippeket mondani, minden választ nagyon szépen megköszönök előre is!❤️
21/L
A tanulás nehézségét figyelemzavar is okozhatja. Erre van tanfolyam, ha: [link]
Az egyetemen meg néha az ember tényleg gimnazista korában rosszul választ és olyan helyre megy, ami neki nem való. Na bumm! Simán lehet, hogy más valahová sokkal jobban passzolsz! 2,9,10 voltam
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!