Mennyire normális dolog az, hogy egyik ismerősöm jobban szereti a macskáját, mint a gyerekèt?

#43 szerintem ésszel élni nem azt jelenti amit te csinálsz, hanem érteni amit leírtam. én ezt nem nevezném eszesbek inkább vagy gyávának vagy pedig valami meddő gondolati körbe ragadtnak.

a felelősség szó pedig megint csak nem azt jelenti, ahogy te kezeled. felelősnek lenne annyit jelent, hogy ott lenni és cselekedni. de te csak gondolkozol cselekvéseken.

44.: Szóval az egész családom kompletten gyáva volt, amiért megteremtettek minden szükségest és akkor vállaltak gyereket, amikor tudták, hogy minden tőlük telhetőt meg tudnak adni (igen, érzelmileg is). :) Ez neked hol nem felelősség? Elmész te a tudod, hova. :) Szerintem te semmilyen alapfogalmakkal sem vagy tisztában, mert kérdezz meg bárkit, DE, felelősen és ésszel élni pont azt jelenti, hogy azt vállalom el, amit meg tudok csinálni, nem csak eszetlenül sodródni az árral... Arról pedig, hogy én miket cselekedtem halvány lila pukid sincs, nem is ismersz, ergo ne konstatáld látatlanban és valótlanul, hogy én mit cselekszem és mi az, amin gondolkodom.

De persze mit is várok egy olyantól, aki érdekes szomorú sorsokban hisz, jelentsen is ez bármit, meg akinek a felelős életmód egyenlő a gyávasággal... Max. ezt láthattad a szüleidtől, ezért hiszel ilyen zagyvaságokban, én szerencsére ilyet egy percre sem tapasztaltam.

Szerintem nagyon eltértetek az alapkérdéstől, a kérdező meg nagyon eltűnt, nem ismerjük a családdal kapcsolatos fontos kérdésekre a választ. Egy gyerek nagyon megváltoztatja egy pár életét, és manapság már nem többgenerációs nagyközösségbe születnek gyerekek, csak ketten vannak többnyire, a megszokottnál több feladatra, baromi könnyen bele lehet roppanni a többletterhelésbe, ha minden a nőre marad. A szüleimnek sem segítettek a nagyszülők már a 80-as években, pedig akkor még 3 nagyszülőm élt. Apai oldalról nagyapám már 70 elmúlt, mikor születtem, és őt is inkább gondozni kellett (apám 6. gyerek). Anyai oldalon mindketten éltek még akkor, ők voltak a fiatalabbak, 45-46 és 51-52 évesek, de ők meg inkább nem akartak segíteni.

Szóval a szüleim ugyanúgy ketten voltak magukra, apámnak teljesen természetes volt, hogy a közös gyerek, közös háztartás közös feladat, nem ült be lábat lógatni munka után a tévé elé, hogy ő fáradt, és anyám is ugyanúgy dolgozott gyerekvállalás előtt és után. Náluk ki sem alakult a kérdésben felvetett probléma, de rengeteget számított, hogy anyám mellett volt egy támogató partner, és nem volt háztartásbeli, az élet más területén is tudott érvényesülni.

#45 én csak rólad beszélek, nem róluk. Szerintem beszívtad ezt a minden feltételes dumát, hogy nem csinálunk semmit amíg minden feltétel nem adott, de valószínűleg náluk sem volt az. Az élet nem így alakul, egy növény is összevissza nő ahogy tud, akár két kőtömb között ahogy jön és majd azok között a feltételek között amik ott elérhetők alakítja ki az életet és az lesz az élet. Ami nem biztos, hogy olyan lesz, amit bárki előre megtudott volna jósolni, hogy ez is élet.

Amúgy meg lássuk be, ha arra is törekedett a családod, hogy mindent jól csináljon és tökéletes nevelést kapva, tökéletes lény legyél, aki érzelmileg mindenhogy rendben van, mégsem az lett az eredménye amit terveztek :D. Látod nem lehet biztosra menni. Egy elcseszett dolog lesz a vége és így kell valamit most kezded.

Az összes nagy vállalkozása az életnek nem így történik, hogy azt vállalom el, amit már előre tudok, hogy sikerre visz. Kísérletek vannak, mert a világ új helyzeteket teremt, amikben nem lehet előre tudni, hogy mit kell csinálni és hogyan. És ott a jelenben lehet reagálni, vagy várni, és mondogatni, hogy jaj ez a jelen nem az amit elképzeltem, nem csinálok ma sem semmit. Ha ez így lenne amiről írsz tényleg nem lenne semmi, se tudomány, se földrajzi felfedezések, se gyerekek. És igen mindegyikben benne van, hogy nem úgy mennek a dolgok ahogy tervezték. És ez nem esztelen sodródás az árral. Ez, hogy "azt vállalom el, amit meg tudok csinálni" ez egy kisstílű, biztonsági játékos vicc. A felelősségről szerintem sokkal jobb képet ad, hogy kész elindulni a hajóval az ember és megoldani az út során felmerülő helyzeteket. Hogy nem mondja azt, hogy ez nem az én dolgom és nem hárítja el a cselekvést. Nem a kényelemre megy ahogy te. Aki csak akkor csinál valamit, ha ott minden rendben van.

És kábé van sejtésem miket cselekedtél, beültél a szülőktől kapott lakásba lányregényeket olvasni és arról írogatni mennyire önálló vagy és, hogy az élet meg mennyire mocsok, hogy nem tolja alád a többi dolgot is ami szerinted szükséges feltétel lenne és hát így igazán nem lehet semmit tenni.

Az én családom tuti nem szentekből állt és a te mércéid szerint biztos nem sok mindent csináltak úgy, ahogy csinálni kellene, de ez ilyen, én is csinálom amit tudok és kíváncsian nézem, hogy ebből meg most így mi lesz.

47. Őszintén szeretném tudni, hogy a hozzád hasonló látatlanban projektálók mikor hitték el magukról, hogy látnokok, és van joguk ismeretlenül feltételezni bármit is? Ha így állunk, inkább el se kezdem, én meg rólad miket feltételezek.

Amúgy meg lássuk be, ha arra is törekedett a családod, hogy mindent jól csináljon és tökéletes nevelést kapva, tökéletes lény legyél, aki érzelmileg mindenhogy rendben van, mégsem az lett az eredménye amit terveztek :D. Látod nem lehet biztosra menni. Egy elcseszett dolog lesz a vége és így kell valamit most kezded. --> Őszintén te azt honnan tudod, hogy az én szüleim nevelésének mi lett az eredménye? Jah igen, besértődtél, mert nem vagyok veled egy véleményen, aki érdekes szomorú sorsokról hadovál (hogy egy nő egy macskát jobban szeret, mint a saját gyerekét, írom ezt hatalmas állatvédőként), meg aki szerint az ember a gyerekvállalásba csak úgy belesodródik... Kettőnk közül azért kíváncsi vagyok, ki az, aki az emberek szerint igazán elcseszett...

Érdekel az is, honnan veszed, hogy a kényelemről beszéltem? Nem, nem a kényelemből, hanem arról, hogy gyerekem akkor lesz, ha maximálisan, 100%-ig akarom őt, és nem csak úgy teherbe estem, nem is akartam, aztán majd lesz valami alapon megszülöm... Igen, úgy normális, hogy mindent megadok neki, érzelmileg is, mivel még a törvény is előírja, mint szülői kötelezettséget (veszekedhetsz velem nyugodtan, de ha utánanézel leeshet, hogy még a gyermekvédelmi törvény is így rendelkezik).

Hol írtam olyat, hogy lányregényeket olvasok meg arról delirálok, hogy az élet mocsok lenne? Elégedett vagyok az életemmel, van egy szép párkapcsolatom, van hol laknom, nulla hitelem van, és igen, a szüleim tudtak taníttatni. Mire fel lennék elégedetlen? A nem igazán lehet semmit tenni mentalitás pedig a legtávolabb áll tőlem. Olyat sem írtam, hogy az én családom szentekből állna. Az viszont igaz, hogy ilyen téren a maximumra törekedtek, és maximálisan jól is tették!

#48 csak leírom amit épp rólad gondolok. és ezek szerint te is feltételezel rólam, csak te annyira illedelmes vagy, hogy nem írod ezt le, mert gondolom nem megfelelőek a feltételek. nem kell jog hozzá, hogy az ember valamit csináljon, ahogy te is csinálod, ezekszerint jog nélkül is. ahogy nem is mindenki úgy él, hogy elolvassa mit ír a törvény és abból tudja meg, hogy mi a jó. Meg ez is, hogy az lenne a fontos, hogy az emberek kiről gondolják, hogy elcseszett. Kicsit ilyen tekintélyelvűnek tűnsz pedig gondolom azt hiszed, hogy nagyon szabadon látod a dolgokat. Mit mond a család, mit mond a törvény, mit mondanak az emberek. Leszel még konzervatív is, ha még nem vagy az.

És nyilván olvaslak és innen tudom a szülői módszer eredményeit. Bár, akár hívhatjuk ezt szövegből jóslásnak is, végülis nincs ellenemre. És nem besértődtem, hanem csak nem tetszett, hogy valaki így könnyen ítélkezik más sorsok felett és azt hiszi, hogy nagyon tudja mi az élet és prédikál arról, hogy mi a normális, miközben azt érzem, hogy eléggé egy szűk térre korlátozódnak a személyes tapasztalatai.

És azt pont nem mondtam, hogy elégedetlen lennél, te kezdtél el írni erről, hogy nem vagy az és hogy szép életed van, rendben a pénz, rendben a párkapcsolat, minden elrendezett. Ahogy kell. Rend van. Hogy is ne lennél elégedett :D

És kábé van sejtésem miket cselekedtél, beültél a szülőktől kapott lakásba lányregényeket olvasni és arról írogatni mennyire önálló vagy és, hogy az élet meg mennyire mocsok, hogy nem tolja alád a többi dolgot is ami szerinted szükséges feltétel lenne és hát így igazán nem lehet semmit tenni. --> Ez a mentalitás mi másra vallana, mint elégedetlenségre? A tanult tehetetlenségről nem is beszélve. Rosszul tippeltél, mert az egész nem jött be, mind a tanult tehetetlenség, mind az, hogy mocsoknak tartanám az életet, mikor okom sincs rá. Azt pedig külön irigylem, hogy te pár kósza hsz. után kőkemény konklúziót vonsz le bárkiről is. Nem, nem tudsz te semmilyen szülői módszer eredményéről sem.

Az, hogy a gyerek szeretete a minimum, ami nem pótolható semmivel, az neked hol számít ítélkezésnek? Abszolút nem vagyok tekintélyelvű sem (döbbenet, mennyi jelzőt pakoltál rám), konzervatív pedig a büdös életben nem leszek, egyszerűen nem akarom, hogy ha lesz gyerekem, szeretet nélkül éljen. Erre jöttél te és kötöttél belém, hogy kvázi minek is az, hát vannak olyan "érdekesen szomorú" sorsok, hogy egy macskát sokkal jobban szeressen az anya, és szerinted nincs is ezzel semmi gond.

Mit mond a család, mit mond a törvény, mit mondanak az emberek. --> Akit nem érdekel, mit mond a törvény, az üti meg a bokáját a BTK-val. A családom pedig ilyen téren jó példát mutatott, hogy gyerek mindenkinek csak akkor lett, amikor ténylegesen akarták. Nem vállalt az, aki nem akart, becsúszott gyerekek sincsenek, aki csak egy-két gyereket akart, annyi is lett, és akinek meg több lett volna, mint szerette, az elvetette. Így nálunk nincsenek is "érdekesen szomorú" sorsok. Szimplán pedig csak azt gondolom rólad, hogy felfuvalkodott vagy, aki nem bírja elviselni, hogy más felfogás is létezik a sajátján kívül, és aki jogának érzi a másikat ezért vagy millió jelzővel illetni. Nekem bőven elég, hogy a tudomány mellettem áll, hiszen tudomány tény, hogy teljesen más élete lesz annak a gyereknek akit terveztek és vártak (és szerettek is), mint aki csak becsúszott és kihordták, de nem szerették.