Egy életre elment a kedvem attól, hogy másokon segítsek? Hogyan kezelnétek?

Jogot tanultam, el is végeztem, ebben is dolgozom. Az egyetem alatt is fel-feltűntek a "segítséget kérő" emberek, de mára iszonyatosan megszaporodtak, akik szívességi alapon akarnak valami jogi tanácsot kérni. Rég eltűnt iskolatársak, akik beédesgetik magukat, hogy segíts rajtuk, rég elfeledett ismerősök, barátok, akik persze játszmáznak ("hogy vagy, mi újság stb."), érdeklődést színlelnek, majd előadják a problémájukat, amire megoldást akarnak. És még folytathatnám a munkahelyi kollégákkal a sort stb. stb.

Alapvetően talán ezzel olyan nagy gond nincs, ameddig beszélgetés szintjén, "elméletben" jön ez elő, de amikor plusz munkát generál nekem, az már kifejezetten gond. És az esetek 90%-a plusz munka, sőt már önmagában az is munka, ha olyannal kell beszélni, akivel 15 éve nem beszéltél, és nem érdeklődik utánad, hanem színlel, majd egyszer csak "lecsap rád".

Furcsa, de akinek eddig segítettem, azok közül kb. a 3% -nak jutott eszébe a szimpla köszönömön kívül, hogy valamit adjon, nem pénz, hanem apróság, valami gesztus. Nem olyan emberekről beszélek, akik napi megélhetési gondokkal küzdenek, ellenkezőleg.

Nyilván tudom ezt kezelni, nem tanács kell, hanem vélemények.

Miért ennyire lehúzó, energiavámpírok az emberek nagyon nagy része? Miért alapértelmezés rengeteg embernél "ismerlek, dolgozz ingyen"?

Nyilván nem csak az én szakmámra igaz ez, egy orvos, autószerelő stb. stb. is ugyanezzel "küszködhet".