Szégyen abba hagyni a jogosítványt ha rá jött az ember hogy nem neki való és nem is érdekli?
Nem szégyen egyáltalán. Inkább, mint hogy nagy nehezen legyen jogsit, amire rámegy a gatyád is, aztán majd balesetet okozz netalántán szenvedj.
A vezetés során állandóan ébernek kell, és nagyon sok dologra figyelni, + ott a kressz amit be kell tartani. Valakinek nem megy, ezért nem kell szégyenkezni.
23F
Én bele se vágok, pedig nagyon kiszolgáltatott így az ember sok mindenben. De az a típus vagyok, aki nem tud többfelé figyelni, pedig nő vagyok, de nem megy. Bamba is vagyok, le is fagyok gyors döntési helyzetben. Ha szemben előznek, az első reakcióm az, hogy eltakarom a szemem, ha kormány lenne a kezemben, azzal a lendülettel félrerántanám.
Nem mindenkinek való a vezetés. Szerintem aki 30 éves koráig nem szerzett jogsit, annak oka van. Még így is sokan a második gyerek érkezésekor jönnek rá, hogy meg kéne tanulni vezetni, de hajmeresztő sofőrök lesznek az ilyen anyukákból általában.
Szóval én ismerem magam, értékeltem már alul magamat sokszor az életben és hihetetlen dolgok sikerültek, ha hitt bennem valaki, de a vezetés az, ami azt gondolom, nem játék és nem nekem való.
Ki a franc elott? Mifele megfelelesi kenyszerek jottek divatba?
En az elmeletin egybol hibapont nelkul atmentem, a vezetes tok jol ment. A vizsgara nem mentem el, mert vizsgara indulas elott nagyon csunya karambol tortent az ablakom alatt. Nem babona, de remegett a terdem. Kesobb tudtam, hogy akar jel, akar nem az, nem vagyok alkalmas. Ugyes vagyok, amig nem leszek ideges. Nem tudnek higgadt lenni, ha paraszt es szabalytalan, veszelyes valakipl, pedig csak ugy szabad.
egyáltalán nem szégyen.
én is hasonló vagyok, csak muszájból mégis megszereztem a jogsit 30 évesen. ugyanis a családi cégnél vagyok, és nem volt pofám nemet mondani apámnak.
elég nehezen ment, a covid miatt vagy 4x félbe is szakadt. igazából már annyi pénzt és energiát öltem bele, h mindenképp folytatni akartam…
amíg jártam órákra, mindenki nyomta nekem, h majd megszeretem a vezetést, jó az, férfinak tudnia kell vezetni blabla.
amióta megvan a jogsim, egyszer vezettem csak, mikor terepre mentünk mérni. nem volt vészes, de végig azt vártam, hogy végre visszaérjünk az irodába. egyszerűen nem érdekel a vezetés, untat, lefáraszt, h sokfelé kell figyelni.
pár éven belül tervben van, h elköltözöm a környékről, gyanítom, h onnantól kezdve a büdös életben nem fogok vezetni.
szóval sztem az emberek ismerik magukat annyira, h tudják magukról, h sosem lennének alkalmasak vezetni, vagy mindig is utálnák.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!