Gyakorlatilag a szegényeknek csak a fiatal korig jó az élet?

Aki szegénységbe születik, annak is volt/van lehetősége.

SEREG.

Anno 100-ból 70 bevonuló ott kapta meg a B és C jogsit. Manapság meg már MINDENT IS, elérhetsz onnan.

Az mit jelent, hogy szegények? A milliós fizetésű emberhez képest a nettó 160 ezret kereső is szegény, viszont egy 160-et kereső is jól meg tud élni.

Szerintem, amit itt leírtál az b..romság és csak kifogáskeresés, felelősségelhárítás. Mindenki saját életének a kovácsa.

Pont azért maradnak csórók, mert úgy gondolkoznak, hogy csak fiatal korig van élet.

A fiatalságuk másról sem szól, csak arról, hogy kiéljék magukat, aztán megy a csodálkozás, hogy nem tudnak megélni felnőttként.

Persze, mivel nem tanultak semmit, nem értenek semmihez, lusták mint a dög és egész életükben a kifogást keresik mint a szüleik is.

Rengeteg ilyen ismerősöm volt, aki úgy volt vele, hogy minek tanulni, most kell szórakozni, most kell élni, mert felnőttként nem lesz lehetőséged. Holott aki tanult, fejlesztette magát, annak most felnőttként is van élete, szabadsága, pénze.

Amúgy csak saját magam nézem:

Apám alkoholista munkakerülő munkanélküli volt. Igazi lusta semmirekellő élősködő. Anyám világ életében minimálbéres. Az ő béréből éltünk 4-en gyakorlatilag.

Világ életemben megkaptam, hogy senki leszek, szarra sem viszem, semmim nem lesz.

Aztán egyetemen tanultam, dolgoztam, most van jogsim, kocsim, saját lakásom.

Szopás volt eljutni ide? Határozottan.

Egész életemben én voltam a "stréber" a sok proli iskolatársam között. Munkában gályáztam, de legalább a pénzem gyűlt. Albérletben laktam 10+ évet szobákat bérelve lakótársakkal.

Nem volt könnyű menet, és még most is ott tartok, hogy csak egy alkalmazott vagyok, és csak egy szaros panellakásom van.

Ettől függetlenül jó az élet? Igen, mert azzá teszem.

Kocsim van, lakásom van, anyagi biztonságom megvan. Innentől sokkal több energiám jut a hobbimra, barátaimra, szórakozásra.

Mióta kereső ember vagyok azóta vagyok igazán szabad, mert sokkal több mindent megengedhetek magamnak mint szegényen.

Nyilván, nem leszek soha a Top 100 leggazdagabb között. De szép lassan össze hoztam egy átlagosan kényelmes életet.

Az én életem sem szólt másról csak a bulikról mégsem maradtam csóró 🤷‍♀️

Anyám egyedül nevelt, hitelt hitelre halmozott, éjjel nappal dolgozott én meg elzüllödtem. Fesztiválokra jártam, hajnalig csöveltem a haverjaimmal a városban, csoves boroskólát ittunk.

3xor jártam a 9.et annyit hiányoztam majd 11.ben otthagytam a sulit, és szakma nélkül elmentem kocsmába dolgozni ahol minden fizum elbuliztam.

Nagyjából 21 voltam mikor rá jöttem mennyire idióta vagyok és hogy nincs 1 szakmám sem és hogy anyám mennyit szenved amiért nincs pénzünk plusz akkor már ki is kötötték a gázt nálunk, 1 telet végig fagyoskodtunk, sziesztával próbáltunk fűteni.

Úgyhogy a munkaügyin keresztül elvégeztem egy ingyenes okjs képzést ahol is lett egy eladó szakmám.

Közben elmentem egy gyárba dolgozni ahol sima operátorként dolgoztam, 190et kerestem ebből már kivettem magamnak egy garzont.

Közben anyám nem bírta tovább, gondolt egyet és nyelvtudas nélkül, pénz nélkül elindult Ausztriába dolgozni.

Jó munkahelyet talált, (takarít) időközben gyorsan rá érzett a német nyelvre így könnyebben boldogult. Ő most már ott is él életvitelszerűen.

En vállalkozást indítottam amire a munkaügyi adott pénzt ugyanis megpályáztam a kezdő vállalkozásoknak járó támogatást.

Át költöztem egy nagyobb 2 szobás lakásba, vettem egy autót majd megismertem a jelenlegi párom akivel lakást vettünk az idén.

Szóval abszolút nem lehet általánosítani. Ez mind attól függ az adott személy mennyire motivált a jobb életre.

Az egyik unokatesóm börtönben ül 6 éve, mert lop, verekszik, sose javul meg, szakmája sincs. A húga pedig 3 gyereket nevel boldog párkapcsolatban és sajat szépségszalonja van, úgy hogy 10.utan ő is ott hagyta a sulit mert 17 évesen szülte az első gyereket.

Testvérek. Ugyanaz a család. Szülők alkoholisták, és borzasztó szegények....

Szóval....

29/N

Szerintem épp fordítva. Nekem pokol volt a fiatalkorom minden szempontból. Csak a tanulás volt az egyetlen esélyem kitörni abból, dehát az is sokkal nehezebb, ha a szüleid nem bírnak semmit fizetni szinte. Nagyon hamar bejött mellé a munka is, nagyon sokat nélkülöztem, míg más sportolt, szakkörökre járt és nem szégyenkezett egy szülinapon, amire meghívták. A húszas éveim feléig koliban vagy valami kicsi szobás albibam kuporogtam, 4-5 éves elhasznált ruhákban, másnál cellázva, akinek volt gépe, gyakran nem volt kaja sem, mellé teljesíteni is kellett, fizettem is csomót, hogy tanulhassak. Beesett volt az arcom, nagy szürke karikák voltak a szemem alatt, folyton fáradt voltam és fáztam. Kb ennyi maradt meg. Persze voltak szép pillanatok, közös élmények, számomra nagy emelkedők, de folyamatos tervezés és félelem volt az életem. Ráadásul az is csak elszomorított, hogy közben nem tudok segíteni anyukámon, aki szintén nem élt jó körülmények között akkoriban, miután ketten maradtunk. Főleg, hogy nem mondtam neki el ezeket a dolgokat soha, mert nem akartam, hogy pénzt küldjön.

Aztán mikor lediplomáztam végre és bedolgoztam magam a szakmába, jobb lett minden és szépen összeszedtem magam. Piacképes végzettséget szereztem és a tudásom is az. Nem hazudok, ha azt mondom, hogy fiatalabbnak nézek ki és fiatalabbnak is érzem magam, mint amilyen voltam akkoriban, mikor minden teher az én nyakamba szakadt és nem volt kiút, csak próbálni felnőni. Olyan érzés, mintha az eddigi életem nagy részét börtönben töltöttem volna.

Vannak a magamfajták és vannak, akik nem felfelé emelkednek sajnos. De a küzdelmet nem lehet megspórolni szerintem egy életben sem.