Az gáz, hogy nem érzek empátiát az adománygyűjtő műsoroknál?

Teljesen egyet tudok veled érteni. Az ilyeneket én is annyira álszentnek tartom.

Viszont itt is lehet különbséget tenni. Pl. egy olyan család, ahol súlyos beteg a gyerek, az egyik szülő a vírushelyzet miatt veszítette el az állását és a család csak egy fizetésből tartja fenn magát, őket sajnálom, és ők azok, akik inkább rászorulnak a segítségre.

Én is beleláttam a műsorba, el is tettem onnan. Én se tudom őszintén sajnálni őket. Lényegtelen, hogy miből élnek-nem élnek (segély, adomány), a gyerekeknek keserves élete lehet így. Hiába a segítség, így se tudnak színvonalasan élni, mindenképp megisszák a gyerekek a levét ennek az egésznek. Az a 8 gyerek mikor felnő és kirepül, ugyanebben a szegénységben találja magát, újabb 3-8 gyerekkel.

Rajtuk egy dolog segítene, átbútorozni az ország másik felébe, és dolgozni. Becsülettel. Ahol van is munka, meg jövőkép.

De ki mit hoz otthonról ugye... Amúgy felnevettem magamban, mikor a lány mondta, hogy ő leginkább egy új telónak örülne. Hát ez a szint, pontosan ez.

Hát az ilyenek iránt én se érzek semmi empátiát!

Ne érezd magad kellemetlenül kérdező, normálisan gondolkodsz!

Az nem gáz, ha nem érzel empátiát, ez van. Viszont szeretném, ha végiggondolnád a következőket:

Írtad, hogy a gyerekeket sajnálod, ez jó kiindulópont. Mesélek egy kicsit arról, hogy mi fog történni velük. Először is otthon azt látják, hogy amit a szüleik csinálnak, az jó, működik, nem kell dolgozni, így is elvannak. Így szocializálódnak, ilyen mintákat tanulnak meg gyerekként. Később bekerülnek az óvodába, iskolába, és elkezdődik a másodlagos szocializáció. A lehető legjobb eset az, ha nagyon jó pedagógust fognak ki, a csoport/osztály is nagyon jó, új mintákat, megfelelő normákat tanul a gyerek, és azt látja, hogy lehet jobban is élni. De a diszkriminációval ekkor is találkozni fog, mert mindig lesznek olyanok, akik lenézik őt, így előfordulhat, hogy hiába került jó környezetbe, nem fog változni, mert minek, ha egyszer azon nem tud változtatni, ami miatt kinézik? Egyébként is a család és a barátok szerepe a legfontosabb, ha tőlük csak a "rosszat" látja, akkor nehéz lesz megváltoznia. És akkor jöjjön egy rosszabb eset: rossz pedagógushoz kerül, akit nem érdekel, hogy mi lesz vele, belefásult már a próbálkozásba, a csoportban/osztályban sok a hátrányos helyzetű gyerek, akik hozzá hasonlóan lehet, hogy rossz mintákat hoznak, ők egymásra találnak, és egymást erősítik abban a hitben, hogy minden úgy van jól, ahogy azt otthon látták.

Szép lassan felnőnek, és választaniuk kell, hogy mihez fognak kezdeni. Persze, dönthetnek úgy, hogy kitanulnak egy jó szakmát, vagy főiskolára, egyetemre mennek, de ilyen gyerekkor után nem csodálom, ha inkább ugyanazt az utat választják, mint a szüleik. Minek dolgozzanak, ha nem muszáj? Lehet élni alkalmi munkákból, segélyből, családi pótlékból és adományokból is, nem kell a saját közösségükön kívülre menniük, ahol bántják őket.

Azt gondolod, hogy te a helyükben mást választanál? Nem tudhatod, én sem tudhatom, senki nem tudhatja, hogy mit tenne, ha úgy nőtt volna fel, ahogyan ők. Nem számít, hogy most milyen ember vagy.

Nem kell, hogy empátiát érezz, de kérlek ne súlyosbítsd a helyzetüket. Segíteni kellene nekik, adományok helyett hosszú távú megoldást találni, de ehhez rengeteg idő, energia és pénz kell. Lehetne javítani a helyzeten, de nincs meg hozzá se a személyi feltétel, se az anyagi háttér. Vannak jó próbálkozások, látszik, hogy lehet változtatni, de sokkal könnyebb elítélni őket. Adományozni is könnyű, ha van miből, de az csak rövid távú megoldás, a problémát nem oldja meg, de legalább jól mutat a TV-ben meg a közösségi médiában.

Üdv: egy gyógypedagógus hallgató.