Meddig lehet belefolyni egy felnőtt különélő gyerek életébe?

40 felett vagyok, már 20 éve külön a szüleimtől. viszont kényszerbeteg ezért kényszeres gyűjtögető. iszonyú nehéz rendet tartanom, mert halmozok. semmit sem veszek pluszba, de amiből elfogyott annak pl megőrzöm a dobozát, a tusfürdős dobozaimból is van több készletnyi, ugyan üres de jó illatú, tárgyakból is egy halom, csattok, sminkek, dobozok, csecsebecsék ruhák, mütyürök, tányérok.... ezer dolog ami más háztartásába is van, csak nálam 5 ször annyi. a szüleim persze néha bejönnek. és bár szeretettel de azért csak azt veszem észre hogy meg akarnak változtatni. én mondom nekik hogy a hülye betegségem miatt képtelen vagyok megválni cuccoktól, ezt értik is, de legalább arra próbálnak rávenni hogy a sok cucc rendbe legyen. meg is értem. valóban legalább nagyobb rendbe kéne tartani, még egyet is értek. - azért ne egy disznóólat képzeljetek el, van tiszta ruha, mosás, tiszta edény, kaja soha de soha nincs a szobába, a szennyes a tartóba... csak épp nincs rend, mert annyi holmim van, hogy már nem tudom hova rakni. a fotel tele ruhával rajta csattok, azon könyvek... az előszobába doboz hátán doboz, a dobozok tetejét kalapok, a konyhába nem lehet pakolni a konyhapultra mert ételhordó-szettek veszik el a teret, ( nem szoktam főzni ) a tv tetején fülbevalókiállítás...- de nem ártok vele sem másnak, sem magamnak lényeg hogy azt érzem nem fogadnak el így. hogy meg akarnak változtatni - mondom 40 felett vagyok, 20 éve külön. hol vannak a szülői határok? nem érzem a normát. egyedül élek, de nem ezt érzem. másnál ez hogy működik, meddig védjem magam, és hol a jogos beleszólás. meddig folyhatnak az életembe, hol kell határokat húzni? nem nem tudom. a szüleim egyébként jó szándékúak, szeretetteljesek, kedvesek... csak valahogy sokak...