Mi a legjobb amit tehetek ebben a helyzetben? Le lehet küzdeni valahogy ezt az érzést?

Előre is elnézést, baromi hosszú és talán kusza történet lesz, a gondolataim is összevissza vannak, de megpróbálom érthetően leírni.

Eddig nem volt nagy szerencsém lányok terén. Volt egy hosszabb és egy rövidebb kapcsolatom, meg talán 2-3 pár napos-hetes szösszenet. Ez köszönhető annak is, hogy nem vagyok kifejezetten helyes (félreértés ne essék, próbálom kihozni a maxot abból ami van, nincsenek önértékelési gondjaim és hasonlók, csak szimplán így gondolom), meg annak is, hogy mindig a hosszútávút kerestem, nem nagyon adtam az egy éjszakás kalandokra.

Megismertem úgy 2 éve egy lányt egy chat oldalon. Nagyon meg volt a közös hang, először csak barátság terén, majd egyre inkább kezdett átcsapni vonzalomba a dolog. Messze lakik és mivel mindketten megszívtuk már távkapcsolatokkal, megbeszéltük, hogy először találkozunk élőben aztán majd ahogy alakulnak a dolgok.. Ez a találkozó meg is történt nemrégiben, meghitt volt és kellemes. Lefeküdtünk. Másnap átbeszéltük a dolgot indulás előtt. Arra jutottunk, hogy jó volt a dolog, mindketten élveztük és ha a jövőben úgy alakul, megismételhetjük, de a távolság miatt meg az ebből adódó külön társaságaink miatt nem működne rendes kapcsolatként, leginkább részemről, mivel bár tagadhatatlanul szimpatikus, de mégsem tudnám elképzelni magam vele párkapcsolatban. Mindketten tudjuk magunkról, hogyha a társaságból akikkel gyakrabban lógunk (egyetemi szaktársak, csoportok, közeli ismerősök stb.) úgy alakulna (szingliként) valakivel a dolog, belemennénk mivel nincs meg az a szintű kötődés, ami ezt meggátolná. Távol vagyunk egymástól, az adott illető pedig közel és működne a kémia, megcsalás lenne a vége. Annál pedig többre tartjuk egymást, hogy ezt csináljuk és nem szeretnénk csalódást okozni egymásnak, sem elrontani a baráti viszonyunkat. Tehát lényegében megállapodtunk egy barátság extrákkal dologban, semmi kötöttség amíg nem jön valamelyikünk életébe egy komoly kapcsolat.

Itt jön az én dilemmám: Mesélte, hogy azóta lefeküdt párszor valakivel, bennem pedig előjött bizonyos szintű féltékenység. Szexuális féltékenység? Nem tudom lehet e így nevezni. Nem vagyok szerelmes, nem azért érzem ezt, mert szeretem és mással van, hanem azért mert neki van kivel, nekem pedig nincs. Ülök itthon egyedül és dolgozok, meg a hobbijaimmal foglalkozok és azon kattog az agyam, hogy nincs se párom, se alkalmi légyottok és hogy még most is mennyire szerencsétlen vagyok ilyen téren. Persze, van aki rosszabb helyzetben van nálam, de ettől nem érzem jobban magam. Tisztában vagyok vele, hogy a sült galamb nem fog a számba repülni, ha ilyen dolgokat akarok tennem kell érte és tennék is.. viszont nem nagyon van rá lehetőségem. Itthon vagyok passzív féléven, távol az egyetemtől, tehát az egyetemi aktivitás (társasjáték estek, kocsmázások stb.) kilőve. Haverok, társaság akikkel el lehetne járni helyekre messze laknak, na meg dolgozunk, így ritkán tudunk találkozni. Elég eldugott kis faluban élek, szórakozási lehetőség nincs, faluban haverjaim nincsenek, a legközelebbi lehetőségem a városban lenne 35km-re, de a buszmenetrend borzalmas. Este 6 után abszolút nincs is buszom hazafelé, de hát általában estefelé szoktak beindulni a bulik és a nagyobb társaságok, reggel meg későn jönne az első busz ahhoz, hogy bent éjszakázzak ha nem jön össze semmi az este folyamán. Na meg ugye egyedül nem sok kedvem van ilyesmihez. Munkahelyen is home office-ra küldtek minket. Szóval a társasági élet és így az ismerkedés lehetősége alapból elég kevés, erre még ugye rájön a covid helyzet.

Nyilván nincs jogom és ha lenne se mondanám azt a lánynak, hogy ne feküdjön le mással, mert én se teszem és ha nekem sz.r, legyen neki is. Egyrészt baromi önzőség lenne, másrészt nem vagyunk együtt, harmadrészt meg olyan lenne mint amikor oviban kitalálunk egy játékot, aztán vesztésre állunk benne és hirtelen megváltoztatjuk a szabályokat. Viszont így, hogy ezt szóba hozta, itt bujkál bennem a fentebb részletezett kisördög. Persze én is belementem ebbe a dologba, tisztában voltam azzal, hogy ez is benne van a pakliban, így ezt a békát le kell nyeljem, de elég nehezen csúszik. Az nem segít, ha szimplán nem számol be nekem ilyesmiről, mert attól még tudom, hogy mi történik.

Köszi ha elolvasod és segítesz. Bár remélem átjön a leírásból, de azért külön kiírom ide is, hogy nem a lányt hibáztatom, nem az önsajnáltatás a célom ezzel a kérdéssel és nem várok olyanokat, hogy "jaj prüntyüm, nem a te hibád, majd jobb lesz" :D

Hogyan lehetnék túl ezen az érzésen, vagy legalább nyomhatnám el annyira, hogy ne kattogjak rajta minden nap legalább pár percet?