Elmennél egy olyan baráti összejövetelre, ahol nem szívesen látnak?
Van egy tag, aki magyar tanár létére annak idején csúnyán beszólt egy nőismerősömnek, alpári jelzőkkel illette, illetve engem is potenciális gyilkosnak tartott. Akkor én ezt az illetőt letiltottam. Viszont most szervezünk egy baráti találkozót, ami az én lakásomon lesz. Ez az ember viszont mindenképp jönni akar. Megírtam neki, hogy az előzmények miatt én nem szeretném itt látni, de ő csak erősködik, hogy bizonyítsam be, hogy ő ezt mondta, irogat, hogy miért nem válaszolok neki, meg győzködi a többieket, hogy én rosszul emlékszem. Rettentően erőszakos, csak úgy árad belőle a negatív energia. Én meg úgy vagyok vele, hogy a saját lakásomba nem kell megindokolni, hogy kit miért nem akarok beengedni, ez nem egy közintézmény, csak dönthetek már arról, akár pofára is, hogy kit engedek be a saját lakásomba. Beszéltem a többiekkel is erről, ők azt mondták, hogy nekik mindegy, hogy jön-e vagy sem. Most persze majd biztos mindent össze fog hazudozni rólam a hátam mögött, de én akkor sem akarom, hogy jöjjön, nem hiányzik, hogy tönkretegye a hangulatot.
Most viszont kíváncsi lennék, hogy én vagyok a túlzottan aggályoskodó, vagy ő a bunkó?
Ti erőltetnétek, hogy elmehessetek egy olyan buliba, ahol a házigazda nem szeretné, hogy ott legyél?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!