Mièrt fáj egyes embereknek hogy olyanok is laptopot vesznek akik nem viszik el soha otthonról és esetleg csak asztalnál használják?
Nemèrtem őket, mièrt próbálják szinte erőszakosan meggyőzni a másikat hogy asztali pc-t vegyen. Facebookon ès itt gyakorin is találkoztam vele. Èn èvente talán egyszer ha elviszem itthonról ès javarèszt asztalnál használom vagy az ágyban ès mellette a kiasztalon. Nekem bőven elèg az a teljesítmèny amit nyújt mert filmezèshez, netezèshez ès nèhány Super Mario szintű játèkhoz nem kell erősebb. Mègis próbáltak már meggyőzni arról hogy nekem akkor is pc kell ha ilyen keveset viszem el itthonról. Ès nem fogják fel hogy 2013 óta annyira megvagyok pc nèlkül hogy nem is hiányzik. Ès hogy nekem igen is fontos hogy 6 ezer forintal kevesebb-e a villanyszámla ( tènylegesen ennyivel, majdnem 6500 forintal fizettunk kevesebbet szinte minden hónapban miután lecserèltük az asztali gèpet laptopra ).
Mièrt próbálják ennyire rátukmálni az emberre az asztali gèpet?
Tegyük hozzá, tétlen állapotban egy jó asztali gép is keveset fogyaszt, cserébe laptopok között is vannak régebbiek amiknek magas a fogyasztása.
Átlagos használat mellett meg maximum havi pár 100 Forint lehet a különbözet.
A kérdező által feldobott 6500 spórolás erős túlzásnak tűnik, nekem összesen nincs 6 ezres villanyszámlám laptop + asztali gép közös használata mellett sem...
Amúgy számomra az asztali gép mellett szól:
- Arányaiban olcsóbb.
- Könnyebben cserélhető alkatrészek.
- Rá lehet kötni több nagyobb monitort.
- Elfér az asztal alatt, így marad csomó helyem.
- Vezeték nélküli perifériák.
Laptopot is többször használtam úgy, hogy betettem alulra a klaviatúra tartóra és monitorra kötöttem mint egy sima asztalit.
Hozzá tenném, azzal gépezek ami van éppen. Simán elvagyok a régi 10+ éves laptopommal is, igaz lassú már. Meg simán elvagyok asztali géppel is.
#12
Ez nagyban függ attól, hogy mire használja az ember. Szép lassan közeleg a laptopom 10. életéve, és kiváló állapotban van. 2-3 évvel ezelőttig játszottam is rajta napi szinten. (Nem a legújabb játékokkal még mindig tudnék.) 200-valamennyiért vettem.
Nem érzem drágának. Nem vennék pc-t, mondjuk én akkor se ha fele annyiba kerülne.. nem tudnám hova rakni. :D
"Ez nagyban függ attól, hogy mire használja az ember."
Ez azért nem teljesen igaz, hacsak nem teljesen offline gépről van szó, amin 10 évvel később is pontosan az fut, ami újkorában. És nem csak játékokról szól a dolog.
Pl. az internetezés, az internetböngészők igénye iszonyatosan megnőtt az elmúlt 10 évben, és ez az otthoni számítógépek leggyakoribb alkalmazási köre napjainkban. Megnyitsz egy Youtube, egy Facebook meg egy Gmail fület egyszerre, és valószínűleg nagy bajban lesz az a gép, pedig ez egy teljesen általános használati mód, amit emberek milliói tesznek nap mint nap.
Ugyanez igaz pl. filmekre is, egy modern formátumban kiadott videófájlt nem fog lejátszani. A h265 akad, az AV1 teljesen kizárt.
De egyébként nem arról szól a dolog, hogy bárkit is meg akarnánk győzni bármiről. Lehet mindkettő előnyeit ecsetelni, én ezt tettem fentebb.
#16
"valószínűleg nagy bajban lesz az a gép"
Nincs bajban, általában ami egyszerre meg van nyitva: facebook, gmail, outlook, pár lapnyi youtube, néhány többszáz soros excel, 3D megjelenítő/szerkesztő, notion, pár híroldal, emellett meg fut a háttérben néhány program ami kell a munkámhoz. Meg az idő nagy részében épp videokonferencián ülök eközben. Semmi baja vele. Az irodában az asztali gép pl. nem bírja a 3D megjelenítőt, a modellek szerkesztését a laptopomon tudom csak csinálni. Most akarunk majd új gépeket beszerezni, mindenképpen laptopokat kérünk.
A filmekhez nem tudok hozzászólni, azokat konzolon nézem vagy streaming szolgáltatón.
Én továbbra is úgy érzem, használati igényektől függ.
Én is nemrég vettem laptopot, pedig többnyire asztali gépként fogom használni. Az oka egyszerű: akkor is tudok vele dolgozni, játszani, ha épp nem vagyok otthon.
Ráadásul egy asztali több helyet is foglal, egy laptopot meg simán félre tudok rakni 5 perc alatt. Kicsi garzonlakásban élek.
Több, mint 6 éve van egy ATX méretű asztali gépem, és szépen lassan elegem lett abból, hogy az amúgy sem nagy asztalomon egy óriási doboz foglalja a helyet. Ha a padlóra raktam, akkor meg gyakran kellett portalanítani, és beütöttem a lábam. :D
Arányaiban olcsóbb és javíthatóbb az asztali, ezt értem.
Nálam viszont szempont, hogy kicsi legyen. Jelenleg el se férne egy nagy doboz sem az asztalon, sem pedig alatta.
Szoktam hurcolni néha a lakásban is, nemcsak az íróasztalnál használom.
Egy külön monitort vettem, így a laptopéval együtt kettő van.
Vannak perifériáim, egér vezeték nélküli.
Munkahelyi gépnek meg egyenesen csak a laptop praktikus. Nemcsak a home office miatt, hanem az irodában is egyszerűen kihúzod a dokkból és viszed a tárgyalóba vagy akár munkatárs asztalához, ha valaki segít valakinek. Nálunk labor is van, oda is be kell vinni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!