Mi érintett a legrosszabbul a koronavírus járvány kapcsán? Milyen negatívumai voltak számodra?

Nálam pszichés problémákat okozott (szorongás). Lehet, hogy nem teljes mértékben csak a covid helyzet járult ehhez hozzá, de nagyrészt igen. Nagyon-nagyon elszoktam a normális élettől a bezártság, elszigeteltség alatt és most, hogy hónapok óta már nagyjából normális életet lehet és kell is élni, nekem nehezen ment/megy a visszaszokás. Depressziós nem lettem, de a lelki állapotomra, hangulatomra sem volt jó hatással, sőt.

Meg iszonyúan bosszant ez az egész helyzet, az, hogy csak ez a téma, a csapból is ez folyik, a bizonytalanság, az, hogy nem tudjuk mikor lesz vége stb. Főleg, hogy szerintem simán megelőzhető lett volna.

Nekem kettő ilyen is lenne, de az elsőt #3 és #6 nagyon jól leírta.

A másik viszont, hogy a mentális egészségem sínylette meg ezt az időszakot. Kisebb depresszió alakult ki, valamint a szorongásom sajnos felerősödött (előtte szinte alig volt) és az alaphangulatom is inkább negatív volt, mint pozitív. Az előző egyetemi félévemben szinte teljesen bezárkóztam, és elszigetelődtem különböző okok miatt, és bár a régi ritmusba való visszaszokás határozottan jobban ment, mint gondoltam volna, sajnos nagyon elfáradok mentálisan a nap végére. Szerintem sokkal jobban is, mint kellene.

Valamint (jobb szó híján) úgy érzem, hogy a személyiségem is kissé eldeformálódott, és kialakultak olyan jegyek, amikre nagyon nem vagyok büszke (könnyű lett felhúzni, türelmetlen vagyok és néha úgy érzem sok is, valamint nagyon nem tudom az arcomról elrejteni a gondolataim). Már dolgozom azon, hogy visszaálljon a régi egyensúly, nem a legkönnyebb mutatvány, viszont muszáj lesz.

A munkahelyi egésznapos maszkhasználat kellemetlen volt.

Az este 8-as kijárási tilalom is, mert sokakkal emiatt nem tudtam találkozni. Mondjuk ez is volt a célja a dolognak...

Innentől nem annyira a kérdésre válaszolok.

Elsőfokú közvetlen ismerősöm nem hunyt el. Két volt tanárom igen, egy jó barátnőm apukája, apum több munkatársa, hobbim közösségének kulcsembere.

Igazából krónikus beteg, Sinopharmmal oltott fiatalként félek a vírustól. Nézettem antitestet, ne beszéljünk róla.

Apumat is féltem, az ő egészségi állapota katasztrófánál is rosszabb, pedig 60 éves, nem 80.

Vessetek meg és pontozzatok le, de nekem brutál jól jöttek a lezárások.

- esti egyetemre járok, nehéz szakra

- a munkahelyem 50-60 perc utazásnyira van

- brutál magamnak való vagyok

- eleve otthon szoktam edzeni, vagy otthonról kiindulva futni, bicajozni, nagyon ritkán járok el edzeni (úszás, boulder olyankor)

Olyan jól jött, hogy nem kell tömegközlekedni, normális mennyiségűt aludhatok, volt időm edzeni végre, előtte évekig nem.

Sokat erősödtem, az elmúlt fél évben fogytam is 12 kilót is.

Most csak havi 8 nap home office van és kéthetente be kell járni a suliba. :(

Nekem is egyértelműen az ismerősök halála (házaspár, gyermekeik otthonba kerültek).

Valamint hogy én is elkaptam, még a második hullámban, tőlem meg a családom. Mi nem kerültünk kórházba, de így is nagyon rossz volt.

Részvétem a gyászoló válaszolóknak!

"(Nem a kormányt és szócsöveit értem ez alatt, akiknek a hiányos, totálisan összevissza tájékoztatása csak 2 dologhoz járult hozzá, a bizalmatlansághoz és a teljes zavarodottsághoz.)"

Az ilyen - hiába zárójelbe tett - megjegyzéseiddel te magad is a bizalmatlanság növekedéséhez járulsz hozzá.

A rengeteg haláleset, a bizonytalanság.

korlátozottság, még, ha érthető is volt. Bár volt benne jó is.