Megváltozhatok még valaha, vagy ez már esélytelen?

Sziasztok. Ez lehet kicsit hosszabb lesz és kesze kusza, de probálom normálisan összefoglalni. A lényeg hogy elég durván önbizalom hiányos és szégyenlős srác vagyok és amióta az eszemet tudom ilyen is voltam de erre rájött az utobbi években egy erös megfelelési kényszer is. Egy normális apa figura nélkül nöttem fel. Apám meghalt kicsi koromban, késöbb anyu újra házasodott, de sajnos egy elég problémás emberrel.

A lényeg hogy sosem volt olyan akire felnézhetek. Gyerekkoromban voltak intim problémáim, amik miatt féltem bárkinél is kezdeményezni, így nálam nem volt meg a "nornális" szexuális feljödés, hogy úgy fogalmazzak. Ez és az apa hiánya (és talán genetika?) miatt biszex lettem. Ezzel többé kevésbé meg is békéltem már (anyu is tud róla, nem igazán zavarja, inkább az hogy boldog vagyok e). Viszont annak ellenére hogy már 30 vagyok nem volt még normális párkapcsolatom.

Idén volt egy rövid valami egy sráccal, ami persze viszonzatlan szerelem lett így véget is ért. Ez elég mély nyomot hagyott bennem, még ha nem is feltétlen maga a srác hanem a szeretet, az ölelés és az hogy van valaki aki gondol rám hiányzik. Ö is hiányzik nem mondom, de valahol tudom hogy nem illettünk össze.

Na de nem is ez a fontos. Említettem a megfelelési kényszert. Úgy érzem hogy kevesebb vagyok amiatt, hogy nincs egy barátnőm/feleségem, nincs tervben hogy lesz gyerek. Nem mondja nekem konkrétan senki sem ezeket, de akaratlanul is hall az ember másokra tett megjegyzéseket, amiknél magára ismer.

És akkor erre még rá jön az is hogy anyuékkal élek egy házban. Tudni kell hogy nem vagyunk egy gazdag család, így közösen vettünk házat, ami az enyém és én fizetem a hitelt ök pedig segitik a többit, így tudtuk megoldani. Ez nem sok teret hagy egy komolyabb kapcsolathoz, magánélethez.

Most ott tartok, hogy nemigazán tudom mitévő legyek. Barátnőt nem hiszem hogy találnék, mert ebben a korban már azért a többség komolyabb kapcsolatot szeretné én pedig tisztában vagyok azzal hogy jelenleg én alkalmatlan vagyok rá plusz a nökkel való tapasztalatlanságom is visszatart. Ki akarna egy ilyen balfékkel ismerkedni. Fiatalabbakkal nemigazán szeretnék kavarni, mert valamiért nem érzem helyesnek. Srácokkal is nehéz, mert egyrészt kicsi a "választék" és még kevesebben vannak a normálisak, és azért ez is elég nehezen megy nekem. A félelem, hogy kitudódik nagyon erős.

Ez az egész az utobbi időben már az őrületbe kerget. Folyamatosan levert vagyok, csak max akkor nem ha valamivel elterelem a figyelmem, de ahogy kicsit is "magam" maradok már ez jár a fejemben.

Persze tudom, ezen csak én változtathatok, dekönnyebb ezt mondani mint csinálni.

Úgy érzem vannak jó tulajdonságaim is, a munkahelyen is a környezetemböl ezt kapom visszajelzésként sokszor, de persze ök nem tudják hogy belül hogy érzek.

Szóval ez vagyok én. Egy rakás kétely, önbizalom hiány, szégyenérzet, frusztráltság. Persze azt is tudom hogy a picsogás és az önsajnálat nem segít. Tudom nincs erre egyszerü megoldás, de ha valakinek sikerült hasonló helyzetböl már kimásznia, akkor megköszönném, ha megosztana velem néhány tanácsolt.

És mégegyszer bocsánat hogy kesze kusza vagyok, nem foglaltam még igy össze sose az életem.