Volt olyan veletek, hogy egy jelentéktelennek hitt emberről hosszú idő után meglepő képességek derültek ki, vagy sokkal érdekesebb oldalait is megláttátok?
Na én írok egy sztorit. Az illetőről azonban nem évekkel később derült ki valami, hanem már két hét múlva.
Tábori történet, 14 évesek voltunk. Van ez az angyalkás játék, hogy húzol egy nevet, aztán x nap után mindenkinek meg kell mondani, hogy szerinte ki volt az ő tábori angyala.
Hát ez a csaj, akiről szó van, egy csöndes, visszafogott, úgymond nagyon "messziről jött" ember volt a sok menő, városi, pénzes, világlátott, magabiztos és divatos lány között. Nem volt senkinek baja vele, csak nem tudtak vele mit kezdeni, annyira távoli világ volt. Senki nem őt választotta barátnak, sorban párnak, szobatársnak, mindig ő ült evéskor az asztal szélén/végén. Nem volt miatta sem szomorú, sem boldog látszólag, csak tette a dolgát.
Na, eljött a tábor vége. S képzeld, mindenki azt hitte, hogy ez a lány volt az ő angyala. Pedig hát csak egy valakinek lehetett.
S miért? Mert ő minden külön hülye játék és erőlködés nélkül RENDES EMBER TUDOTT LENNI, segítőkész, kedves. De úgy, hogy az ő "szürkeségén" túl erre mind felfigyeltünk, és mind azt hittük, hogy az angyalos miatt ilyen...
Elszégyelltük magunkat persze.
Lehet, nem ilyen sztorikra gondoltál, de jó példa lehet arra, hogy mi rejtőzik egy emberben, akit nem sokra tartanál elsőre.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!