Miért furcsállja mindenki, hogy a legjobb fiú barátommal még azóta is barátok vagyunk, hogy egy időben jártunk és szakítottunk?

Az van, hogy a legjobb barátom két éve mondta el, hogy meleg. Előtte fél évig egy párt alkottunk, és azelőtt simán legjobb barátok voltunk. Viszont abban az időben, amikor összejöttünk/jártunk, még nem vállalta másságát, én se tudtam róla akkor, nagy volt rajta a nyomás a szülők miatt, akik meg sejtették és ellenezték a másságát, ezért megpróbált nem meleg lenni. És hát összejöttünk, főképp olyan megindíttatásból, hogy olyan jól működünk barátként, biztos jó pár leszünk, én azt hittem megvannak az érzelmek részemről, ő meg utólagos elmondás alapján azt hitte, hogy ha van lány, akit tudna úgy szeretni, akkor az én lennék. Elég kínos volt, igazából 16 évesek voltunk, nekem vele volt az első kapcsolatom. Aztán fél év múlva szakítottunk, és akkor mondta meg, hogy ő amúgy meleg, és az egyéb szüleivel kapcsolatos dolgok. Igazából nekem annyira nem esett rosszul, hogy így lett vége, mert én sem igazán éreztem, azt, amit kellett volna, a vége felé már egyértelmű is volt nekem, szóval megkönnyebbülés volt, hogy nem nekem kellett kimondani, hogy nem megy ez. :D

És igazából azóta is legjobb barátok vagyunk. Akik meg ismernek minket időről időre megkérdezik, főképp tőlem, hogy hogy lehetek még mindig a barátja, ha így át lettem verve. Én meg igazából nem tudok emiatt haragudni, főképp, hogy tudom milyenek a szülei, miket mondtak neki onnanstól, hogy sejteni kezdték a másságát. Meg igazából nem is feküdtünk le szerencsére, mert úgy azért tényleg kínos lenne így utólag. :D

Tényleg ilyen fura, hogy még mindig barátok vagyunk a sráccal ezek után?