Ennek a szörnyű jelenségnek mi a magyarázata, miért nem segítenek az emberek?
Már több ilyen esetet is lehetett hallani hogy nem segítenek az emberek. El nem tudom képzelni, hogy tanúja vagyok ennek a buszon és nem segítenék valahogyan, ha máshogy nem tudok kiabálok vagy akármi de nem ülök és nézem passzívan ami zajlik. Nem értem mi ennek a viselkedésnek a magyarázata.
10
Jó.De,akkor végig kellene nézni,hogy molesztálnak vagy megerőszakolnak valakit aki folyamatosan segítséget kér közben?Te végig tudnád nézni?
A másik meg: a buszsofőr azt mondta be volt dugva a füle azért nem hallott semmit az eseményből.
Vajon szabad-é úgy vezetnie,hogy nem hall rendesen mert zene szól a füleiben?
A modern ember általában nem tudja megvédeni sem magát, sem másokat. Erről nem ő tehet személyesen, a társadalmat fokozatosan tették ilyenné (de ebbe most nem szeretnék nagyon mélyen belemenni).
A buszvezető feladatkörébe egyértelműen beletartozik, hogy ilyenkor értesítse a hatóságot, hiszen ő az, aki az utasokért felel (a sajtóban is feltüntették, hogy mulasztást követett el).
Kérdés, hogy mit tehet egy egyszerű civil. Általában annyit, hogy felhívja a rendőrséget, és tanúskodik az elkövető ellen, ha kell.
Jogosan merült fel a kérdés, hogy miért nem mentek oda néhányan, hogy megállítsák a támadót. Ez általában azért nem szokott megvalósulni, mert azok a civil emberek, akik nincsenek hozzászokva az ennyire brutális támadásokhoz (és azok kezeléséhez), ilyenkor egyszerűen lefagynak.
Egy dologban biztos vagyok : ha valaki hatékonyan meg akar állítani egy agresszív támadót, akkor neki is erőszakot kell alkalmaznia, méghozzá olyan intenzitásút, amivel már nem tud szembeszállni a támadó.
Általában ez véletlenszerűen összeverődött civil embereknél nem működik, hiszen nem egy összeszokott csapatról van szó, mint a fegyveres szerveknél, ahol előre tudja mindenki a szerepét (és nincs fegyverük sem). A másik gond az, hogy a támadó zsebéből meglepetésszerűen nagyon gyorsan előkerülhet ilyenkor egy lőfegyver vagy egy kés, ami ellen zárt térben szinte lehetetlen védekezni, hiszen gyakorlatilag nincsen hova menekülni.
A kérdezővel teljesen egyetértek, hogy nem szabad az ilyen bűncselekmények mellett szó nélkül elmenni, de senkinek sem javaslom, hogy bármilyen formában is kontaktusba lépjen az agresszorral (sem verbálisan, sem fizikálisan), mert az életébe kerülhet. Ha valaki képes megerőszakolni egy nőt, azzal nem érdemes tárgyalni, mert ő az agresszivitásával akar győzni, nem akar kompromisszumokat kötni.
Csak akkor lehet érdemes megpróbálni civilként ténylegesen beavatkozni, ha az ember tisztában van a lehetőségeivel, vagy van mellette barátja/ismerőse, akivel biztosan össze tud fogni.
Nem tudom, hogy végig tudnám-e nézni, de nagyon nem tartom fairnek, hogy egy 156 centis, 53 kilós nőnek kéne Wonder Woman-t játszani a BKV járatain. Odamegyek pattogni, simán kiüt egyetlen ütéssel, és engem sem fog senki megvédeni. Olyannak kéne rászólnia, akinek a külseje is azt sugallja, hogy képes önmagát és másokat is megvédeni.
De lefújhatom paprikasprayvel a zárt térben, abból mindenki kap, az mennyivel jobb?
Hidd el, szeretnék szuperhős lenni, aki mindenkit megvéd, de nem ez a valóság.
#14
A paprikaspray működhet (szó szerint más is szív, de rövidre zárhatja a problémát).
A valóságban nincsenek szuperhősök, csak halott hősök.
13
Ennek az esetnek is az lett a vége,hogy mikor már a buszról lelökte és tovább akart jutni,akkor hárman lefogták.
A fene tudja hogy reagálnék ilyen esetben...De ha a támadó azt veszi észre,hogy hirtelen mondjuk 10-20-30-40-50 ember elkezdi körbevenni,kifejezni a nemtetszését csak leáll.
#16
Így van, de történt egy nagy változás, amikor kinyílt az ajtó: könnyebben el lehet menekülni, ha esetleg a támadó zsebéből előkerül egy fegyver.
Szerintem ez lehetett az oka, hogy akkor léptek közbe (lehet, hogy nem is tudatosan, csak ösztönösen).
17
Akik kozbeleptek, azok nem a buszrol szalltak le, a busz siman elhajtott, a szemkozti buszmegallobol jottek at emberek segiteni
#18
Bocsánat, ennyire nem ismertem a részleteket. De a lényeg ugyanaz: kint kevésbé kockázatos kezdeményezni, mint zárt térben.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!