Képtelen vagyok kifejezni a negatív érzelmeimet. Mi tudna segíteni, hogyan tudnék dolgozni ezen?

Tudom hogy ezzel egy pszichológust lenne a legokosabb felkeresni.. de egyenlőre megpróbálkozom magamtól megoldani, és azért írok itt, hogy hátha kapok néhány jó tanácsot, hogy hogyan foghatnék neki ennek.

Maga a történet az, hogy nem régiben lett egy kapcsolatom. Mostmár így néhány hónap elteltével a barátom közölte, hogy az egyetlen dolog amit hiányol, hogy nem tud velem komoly dolgokról beszélni.. illetve hogy tud.. de úgy érzi hogy nem vagyok elég megértő, hogy nem érez elég empátiát. Nem arról van szó hogy tapintatlan vagyok, vagy bunkó, csak egyszerűen nem tudom kifejezni eléggé az érzéseim, de ez csak akkor ha negatív dolgokról beszélünk. Emellett azt is hiányolja hogy én sosem mondom el ha valami problémám van. Nem vele, hanem úgy unblock. Természetesen csak a negatív dolgokat. Olyan mintha csak arról beszélnénk, hogy ki mit csinált ma, mi a terve holnapra, és esetleg jó élmények, ha valami gond van, akkor ő elmondja mindig, hosszasan akár órákon keresztül tud róla beszélni, és én ezt nagyon szeretem benne. De Zavarja öt hogy úgy érzi nem érzem át a problémáit, nem tudok részt venni benne, nincs meg az a biztonság, bensőséges érzet tőlem, amit ő nagyon igényelne. És azt mondta az nagyon sokat segítene ha én is megosztanám vele nem csak két mondatba a gondomat, hanem érzésekkel kifejezve tudjam kiadni magamból, és érzésekkel fogadni azt is amit ő mond.

Sokat gondolkodtam ezen és rájöttem hogy nekem van egy borzasztóan rossz beidegződésem. Én soha senkinek nem beszeltem a problémáiról, mindig azt mondták hogy erős kell lenni, és a negatív dolgokat nem szabad kiengedni, mindig mindent optimistán kell látni, ha nekem fáj mosolyogni, ha másnak fáj valami, akkor pláne mosolyogni. És ez mindig úgy ment hogy ezt csináltam ameddig bírtam, és egyszer mikor kiakadtam kibőgtem magam egyedül és ment tovább minden. És én azt hittem ez így normális és helyes, egészen eddig. De most érzem hogy ez így nagyon nagyon nem jó és változtatni kéne, ezért megpróbáltam azt hogy beszélek az érzéseimről, arról hogy mi van bennem. Na de.. a rossz beidegződés miatt a legapróbb dolog miatt is amit el akarok mondani elkap a sírás. Ilyenkor próbálom visszatartani, de annyira elszorul a torkom hogy levegőt is alig alig kapok, nem hogy megszólaljak. És ott van hogy órák hosszán át tartó felkészülés után kinyögöm hogy ,,haragszom rád” küszködve, sírás nélkül, de amikor megkérdezi hogy miért? Onnantól képszakadás, és megnémulok, mert ha ki kell nyitom a szám akkor elsírom magam. Ami alapvetően nem is lenne baj. Mert tudom hogy előtte megengedhetem. De gyakran egy társaság kellős közepén jön ez a helyzet, és ha egyszer elkezdek sírni akkor nem is bírom abbahagyni.. elmondtam ezeket neki nagy nehezen, és megértette, megbeszéltük hogy ha jelzem akkor nem kérdez semmit, és témát váltunk, hogy ne kínlódjak. De ez így hosszú távon akkor sem állapot, hogy ha valamit el kell mondanom akkor legalább egy napot azzal töltök el hogy lelkileg arra készülök hogy elmondjam, legalább 2 szóban. És még akkor is elsírom magam ha csak arra gondolok hogy elmondom. És az is nagyon fáj, hogy az én gátoltságom miatt ő sem tud őszintén megnyílni nekem, és hiányzik nekem is és neki is a bensőséges érzés. De ezen első sorban nekem kell dolgoznom, és ő segít ahogy tud. De fogalmam sincs hogy ezt hogy lehet változtatni, de lehet! Csak nem tudom hogy hogy fogjak neki. Hogy ki tudjam fejezni az negatív érzéseimet sírás nélkül, hogy hosszas gondolkodás nélkül tudjam kimondani azt ami nyomja a lelkem. Tudom hogy nem egy kicsi lelki munka lesz, de én nagyon szeretnék változtatni ezen és elhatároztam magam, mert ez nem a helyes és normális viselkedés.

Szoval ha valakinek van ötlete, hogy lehet ezen dolgozni akkor nagyon szívesen meghallgatom. Akár személyesen.