Aki minden apróságon felhúzza magát, és ez sértegetésig megy, azzal mit lehet kezdeni?
Az élettársamról van szó. A legkisebb dolgon is nincs szebb szó rá, behü..ül. Pl nem találja azt a pólót amit fel akar venni. A fürdőben otthagyok véletlen egy üres flakont. Játszik a telefonján vmi játékot, és nem sikerül neki ott valami. Stb. Ilyen aprósagokon szelsőségesen elszáll az agya. Olyankor engem sérteget. Én védem magam, de mint akit felhúztak, és sérteget. Az hogy lehü..éz az alap neki. A pénz a mániája. Velem a végletekig sóher, magával szemben nem. Az anyjáról kiderült jópár éve hogy skizofrén. Azt hiszem néha, hogy élettársam is kezd bekattanni, csak nála máshogy jön ez ki, mint az anyján, de sok a közös vonásuk. Kértem menjen el kivizsgáltatni magát, mert amit művel, az abnormális. Szerinte vele nincs semmi gond, én vagyok a hü..e, folyton hü..et beszélek stb. Rajta kívül ezt senki nem mondja rám, róla viszont több közös baratunk mondta, hogy vmi nem stimmel vele. Lekezelő, kivagyi, arrogáns, és mindent tökéletesen tudó. Mit kezdjek ezzel a helyzettel? Nyilván az elköltözésem volna a kézen fekvő, de sajnos jelen helyzetben anyagi okokból nem tehetem. Mit tanácsoltok?
37N
És milyen megoldásra számítasz? Te ezt otthon egyedül, legyen bármilyen pszichiátriai betegség a gond, nem tudod megoldani.
Az elsődleges szempont hogy te biztonságban legyél, úgyhogy valahogy kezd el tervezni a menekülésed..
Nem áldozathibáztatás ez, valóban jó kérdés.
Egy nőnek mindig legyen minimum annyi megtakarítása, hogy ha beüt a baj akkor le tudjon lépni. Legalábbis én ezt nőként hamar megtanultam, ezt talán neked is érdemes észben tartani
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!