Miért szeretünk valakit és miért hiányzik valaki annyira nekünk, aki nem érdemli meg, hogy így érezzünk iránta?
Miért nem érdemli meg?
Lehet az ő szerepe eddig tartott az életedben.
Tényleg akarnád, hogy veled legyen, ha már nem szeret? Miért szeretett ki belőled?
Köszönöm 4-es!
Egyszerűen az fáj, hogy átbeszéltük a lehetséges okokat, amik idáig vezethettek és a legtöbb kapcsán egyet értett. De szinte mindegyik ok a jelenlegi, rajtunk kívül álló körülmények következménye, amelyek a következő fél évben megváltoztak volna nagyjából, ezért úgy éreztem volna helyesnek, ha nem is működött volna úgy sem, de legalább megpróbáljuk, hátha újra fel tudjuk éleszteni a lángot.
Így viszont úgy érzem, hogy a nehézségek idején ott voltunk egymásnak és támogattuk egymást, de mikor végre örülhettünk volna is egymásnak és kicsit élhettünk volna, akkor kilép az életemből és így az egésznek van egy olyan érzete, hogy befejezetlen az ügyünk egymással.
Én is egy hasonló szakításon mentem keresztül, úgyhogy megértem, hogy mennyire fáj, ha a másik fél számára nem annyira fontos a köztetek lévő kapocs, hogy hajlandó legyen még egy kicsit várni, hogy rendeződjenek a dolgok. Pár hónap múlva ő már egy teljesen új életet kezdett, én pedig magamra maradtam. Ki is javítottam azokat a dolgokat, amelyek problémásak voltak az életemben, de már nem számít.
Milyen okok vezettek nálatok ide egyébként?
Szerintem az is döntő tényező volt, hogy 3 évig tavkapcsolatban voltunk. Mikor közelebb is költöztem, akkor sem tudtunk elég minőségi időt egymással tölteni, egyfelől a Covid miatt, másfelől azért mert az esetek 90%ban tanulnia kellett. Eltűnt az intimitás és egy idő után már csak baráti szeretettel tudott rám gondolni. Viszont az ajtót nyitva hagyta mondván ki tudja mit hoz az élet, ha együtt kell lennünk, akkor az élet úgy is úgy hozza, hogy együtt legyünk. Hát kösz...
Neked meg fel a fejjel. Fogd fel úgy, hogy magadért változtál, javultál és a következő párod majd biztosan értékelni fogja azt aki vagy.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!