Szerintetek mért csinálta? Más férfit is ok nélkül perveznek titulálnak nők?
Vonaton rengetegen ültek, így nem volt választásunk be kellett valaki mellé ülnünk egy 4 üléses helye.
Oda mentünk egy kb 35 éves nőhöz és megkérdeztük, hogy beülhetünk-e mellé, aki rögtön helyeselt.
A nő az ablak mellett ült, mellette az ülésen volt egy ilyen (link) nyári kalap és rajta egy táska.
Barátnőm ült be elé és én barátnőm mellé ültem.
A nőn egy nagyon rövid nadrág volt, tehát kint volt az egész lába.
Miután leültünk kb 2-3 perc beszélgetés után elkezdtem a telefonomat nyomkodni, ilyenkor kb 225 fokos szögben nézek le a telefonomra, majd mikor pár percel később feltekintettem arra lettem figyelmes, hogy a nő elvette a táskája alol a kapaják és látszólag erőltetve próbálta eltakarni a lábait.
Ez tartott kb 20 percen át, míg le nem szált és akkor is úgy állt fel meg úgy pozicionálta a sapkát hogy végig takarásba legyenek a lábai. Elégdurván erőltetett volt, tehát nem csak vételtenűl tartotta úgy vagy éppen azért mert úgy volt a legkényelmesebb.
Valahogy nem tudom magam túl tenni rajta, hogy úgy hogy tudta hogy mellettem van a barátnőm (mert elég egyértelmű, hogy a barátnőmmel utazom), ápolt kinézetem van, fiatal egyetemista vagyok Iphone 11 pro volt a kezembe és csak a cipőm 45 ezer. Tehát nem az az alak vagyok aki mellett bárki erősebben megszorítaná a pénztárcáját mert félelmet keltenék benne. Meg persze olyan kor különbség volt köztünk, szürreális a felételezés, hogy minden áron őt akarom nézni.
Hogy lehet egy nő ennyire öntelt, hogy "biztosan csak azért nézek lefele a telefonomra, mert titokban őt bámulom."
Szerintetek van rá bármi más logikus magyarázat?
Nagy darab (nem kövér), izmos vagyok (180cm, 95-105kg körül mozgok mindig) így megszoktam, hogy időnként furcsán kezelnek a nők az utcán. Volt hogy még gimnazistként egy nő szembe jött velem az utcán, majd átment a túlodalra és ahogy elmentük egymás mellett vissza jött az én oldalamra.
(Mindezt 5. kerületben Xantus János gimnázium mellett, ahova jártam. Tehát 0. veszélyhelyzet) és még rengeteg hasonló dolgot tudnék mondani.
Másokkal is történt már hasonlóan dühítő eset, ahol egyértelműen tudatta veled a másik, hogy perveznek, bűnözőnek hisz, amikor az ég világon semmit sem tettél és nem volt semmi igazi oka rá?
Erősen menstruált, és attól félt, hogy átázott.
Rájött, hogy szőrös a combja, vagy a belső combján ottmaradt pár olyan hosszabb, erősebb szőrszál, amik már szinte szeméremszőrök, és olyan közelről te pont megláthatod. Ciki volt neki, és nem akarta, hogy undorítónak tartsd.
Valószínűbb, hogy inkább maga miatt csinálta, mint temiattad. Ne vedd magadra.
Ezek a szeméremszőrös meg képzelt menzeszes válaszok, komolyan mondom...
Ha én a teletömött buszon vagy villamoson utazom, akkor megmarkolom a táskám, és nem érdekel, hogy rosszarcú cigány, vagy átlag fehér áll mellettem. Az én felelősségem az, hogy vigyázzak magamra és a cuccaimra. Ha valaki szerint az fontosabb, hogy idegeneket ne sértsek meg, az fura.
#33
De a nő nem a táskáját szorongatta, hogy el ne lopják a cuccait, hanem egy nyamvadt kalapot, amivel magát takargatta, hogy a kérdező ne lássa.
Én is szorongatom meg ellenőrizgetem a táskámat a tömött tömegközlekedési eszközökön, mégis a kérdező esetéről azt gondolom, amit a 32-es válaszomban írtam. Nő vagyok, ezek a parák tényleg léteznek.
Nő vagyok én is, bennem ez a para nem létezik. "Juj szőröcskét lát az idegen ember". Sokkal parább, hogy fotózza.
Példa volt a táska, azt hittem, érthető, csak mert sokan a tárgy védelmét sokkal jobban felfogják, mint a testét. Inkább félek, hogy fotóznak, mint cuncus lelkivilága miatt aggódjak.
Egyes nők furcsán viselkednek.Takargassa magát nyugodtan,meg azt gondol amit akar,nincs ezzel baj.Ha megszól vagy megvádol alaptalanul,na akkor kell elküldeni a jó büdös ....
Szóval ezen ne akadj ki,legalábbis én így fognám fel.
Egyszer metrón mellettem állt egy nő,megnéztem,mert eléggé tetszett,de semmi beszólás vagy ilyesmi,láttam,hogy egyre idegesebb,és át is szállt a másik vagonba.Nem tudom,attól félt,hogy megerőszakolom a tömött metrón? Persze megértem,ha valakit már zaklattak,akkor elővigyázatosabb,csak ez valahogy olyan fura volt meg kicsit vicces.
"Érdekes, engem meg pont az nem érdekelne, hogy lefotózza rajtam a nadrágot. Mindenki mindenkinek látja a lába közét nadrágban, mitől lenne ez olyan extra, hogy le kelljen fotózni?"
pedig külön műfaj a nagyon rövid sortot viselő nők lesifotózása. ugyanazok a lelkületű emberek csinálják, akik a szoknya alá is befotóznak
#39 Jó ég! Nem tudtam. :D
Tényleg mindenre van valami perverzió. :P
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!