Mikor lennél csalódott a halálod pillanatában?

Ilyet nem tudok mondani. Szerintem azért, mert úgy vagyok vele, hogy akkor már úgyis mindegy nekem.

Talán, ha muszáj lenne válaszolni, azt bánnám, hogy a halálommal mérhetetlen szomorúságot okoznék a családomnak.

Nem élem úgy az életem, ahogy szeretném, mert még nem tartok ott az életben.

Egyetemista vagyok, tele hitellel, hajnalig tanulással, kevés baráttal, rossz párkapcsolattal (de anyagiak miatt muszáj), szóval szinte minden rossz jelenleg.

Kilépni nem igen tudok, mert az megnehezítené a tanulmányaimat.

Gyorsabban haladni nem tudok, de lassabban igen, ha csúszok egy tárgy miatt.

Úgy érzem öreg vagyok már, 27 és orvosnak készülök, 30-31 leszek, mire elkezdek keresni.

De nem adok fel, tudom, hogy megéri, nincs B terv nálam.

Megfordítanám a kérdésed, mikor lennék csalódott, más halála miatt?!

Ha a szüleimnek nem tudnám viszonozni azt, hogy a nyomorból szinte kitörtek, mai napig keményen dolgoznak, és szó nélkül odaadnák értem az utolsó utánit is. Önzetlenül.

Nagy céljaim és terveim vannak, (szép ház, sportautó, nyaralások), de akkor lennék igazán boldog, ha lesz idő arra, hogy megtehessem, hogy elhalmozzam minden jóval őket, ami mellett én is haladok az életben.

Nekem lesz még időm élni, nekik az élet rendje szerint sajnos kevesebb már mint nekem.

Nem hiszem hogy magam miatt lennék csalódott, vagy hogy semmit nem értem el.

A családtagjaimat lenne nehéz itthagyni meg a Föld szépségeit, de ezeket ígyis-úgyis itt kell hagyni előbb utóbb, szal ezen semmi nem változtat.

Hogy mi volt/lett volna az életem célja, azt meg nem tudom, tehát ha úgy halok meg hogy nem értem el, akkor na bumm...

Maximum azon bánkódhatok, hogy nem jöttem rá, mi az. De ezen is többet szenved az ember amíg él, mert halál után már mindegy.

Nehéz kérdés, de tetszik.

Szerintem akkor lennék csalódott, ha valamelyik nagyobb célom küszöbén kerülnék a halálos ágyamra. Valamint akkor is, ha a mostani helyzetemből nem találnék tartós kiutat.

Nem úgy élek, ahogy szeretnék, szinte mellékszereplő vagyok a saját életemben, és csak sodródok, pedig ennél többre vágyom. Alapvetően nem mondanám, hogy rossz életem van, de megvisel, hogy szinte nincsenek barátaim, párkapcsolatom pedig sosem volt még.

Én olyan 23 éves koromra brutálisan kiteljesedtem spirituálisan. Szóval nekem onnantól már nyert ügyem van.

De lennének dolgok, amiket akarnék e életbe, de nem tudom, hogy fent is így gondolják-e.