Mennyi ideig "egészséges" gyászolni a szeretteinket?

Ma van öt hónapja, hogy meghalt a mamám, nincs olyan nap, amikor nem gondolnák rá. A legrosszabb az egészben az, hogy pár hét után követte a nagypapám. Covidban haltak meg mindketten, ezzel is jobban megnehezítve ezt az időszakot. Mostanra már nem fáj annyira, mint kb. három hónappal ezelőtt, de nagyon hiányoznak. Felfogni is szörnyű, hogy a szeretetük már csak egy felejthetetlen emlék, a szívem megszakad, amikor belegondolok, hogy milyen körülmények között kellett leélniük az utolsó napjaikat/heteiket. Senkinek nem kívánom azt, amikor minden telefoncsörgéskor azt gondolod, hogy a kórházból hívnak minket és tudatni akarják velünk a szörnyű hírt. Mind a kettőnél a rémálom megvalósult és eljöttek azok a bizonyos hívások is. 78 évesek voltak. Lelkiismeret furdalásom van amiatt, hogy nem becsültem meg őket úgy, ahogyan megérdemelték volna, sajnos még elbúcsúzni sem tudtam a mamámtól vírushelyzet miatt a kórházba zárták. Mindösszesen öt napot volt covidos a mamám. A papámtól sikerült végül (az orvosok megfenyegetése után) elbúcsúznunk, ő hat hétig volt beteg, végül több szervi elégtelensége után eljött a vég a számára is.

Annyi mindent tettek értem és én nem tudtam viszonozni a számukra.

Sok idős embert láttam leépülni a környékünkön. Nem tudom melyik a rosszabb; végignézni ahogy lerobbannak a szeretteink, vagy az, hogy tragikus hirtelenséggel elmennek, pár nap alatt. Szerintem mind a két elhalálozási forma nagy sebet ejt a szerető családokban. Az élet sokszor igazságtalan.

Úgy érzem, hogy Ők voltak a legjobb nagyszülők a Földön.

Mikor múlik el az általuk érzett hiányom? Ez egy gyógyíthatatlan seb az életemben, vagy el fog jönni az, amikor már kevesebbet fogok gondolni rá?

Sokszor olyan érzés kering bennem, mintha Ők elutaztak egy olyan helyre, ahonnan már nem tudnak soha visszatérni. Szerintem jó helyre kerültek.

Belül úgy érzem, hogy tovább kell lépnem ahhoz, hogy lehessen jövőm. Két év múlva fogok érettségizni, megígértem a mamámnak, hogy a középiskola után elvégzem az egyetemet, amit már évekkel ezelőtt kinéztem magamnak.

Gondoltam megosztom a személyes tapasztalataimat veletek, ne haragudjatok, hogy terjedelmesre sikeredett, de muszáj volt leírnom valahova a gondolataimat, mert erről ez az incidens a családunkban tabu téma.