Ezért nagyon rossz ember vagyok?

Kimentünk egy parkba, mert ott van kondi meg normálisabb játszótér + amúgy is játszottunk együtt, de meguntuk az udvart és az utcájukat.

Nem tudom, mi a baj ezzel. Fára mászni nem rossz dolog szerintem. 🤷‍♀️

Egyébként is kellettem oda, én voltam ott az egyetlen felnőtt, a kicsire figyeltem is egyedül egy ideig.

Jaj, bocsánat, az említett körülmények (gyász, válás, online suli) engem érintenek és én mentegetem magam velük😫

A gyerek egyébként fiú, együtt vannak a szülei. A szülők és a kishúga kedvelnek engem, ha bizonytalan vagyok, hogy jöjjek e vendégségbe, mindig megerősítenek, hogy szívesen látnak, ezért is most rászántam magam (meg amúgy volt is kedvem ma a társasághoz)

Úgy terveztem, hogy kis nyugisan játszom velük (egy ideig így is volt) csak egy társasnál nagyon kimutatta, hogy nem kedvel, már ott él kezdtük ezt az "anyád" és "b+" "hogy rohadnál meg" dolgot (igaz, ezt ő egy órán át csinálta, mire én mondtam volna bármi csúnyát), aztán a parkban volt az, amikor elfajult a helyzet és kiabáltam vele.

Tudom, nem megoldás, de nem tudtam kontrollálni magam, aztán bűntudatom lett és még remgetem is egész testestül, mint egy parkinsonos, hogy "Úristen, mit tettem? 😱"

Köszi, igyekszem javítani ezen. Sajnos nagyon forrófejű vagyok és könnyen ideges, de ezt, akik kedvelnek, tudják és nem lépik át a határaimat. Kisgyerekeknél még könnyen szemét hunyok dolgok felett, hisz kb gügyögnek még és nem is teljesen tiszták szerintem a gondolataik, de úgy kb 8-12 körül, mikor már pubertálódnak, eléggé összefüggően tudnak gondolkodni már és elég bántó dolgokat tudnak mondani. Sajnos ez a gyerek épp átlépte nálam a határt.

A szülei eléggé elkényeztetik őt, bár néha valami viselkedési szokásokat próbálnak beléjük verni, de eléggé passzívnak tűnnek, nem hiszem, hogy érdekli őket.

Engem is arra tanítanak itthon, hogy nyeljem le a békát és anya pasija még inkább ilyen "engedd el a dolgokat, ne hagyd magad felhúzni", viszont én egy idegroncs vagyok aki mindent a szívére vesz, most is itt remegek össze-vissza kívül és belül is, szóval nem igazán megy nekem a filozófiájuk.

Szeretnék jóban lenni velük, mégis csak anya leendő élettársának közeli rokonai, meg kedvesek, szívesen vagyok náluk látva, de ez az egy gyerek valahogy nem a szívem csücske és ő ezt viszonozza.

Tervezek bocsánatot kérni, de csak online, mert legközelebb max több napra tudnánk találkozni (mennek valahová ahová feltételes módban meg vagyunk hívva) és nem hinném, hogy sok időt ki írnánk együtt.

Tudom, de van egy nővérem, aki nagyon ilyen beolvadós és mindig lenéz, gyerekesnek tart. Nagyon rosszul érzem magam tőle, mindig mondja, hogy túl szeleburdi vagyok még ilyesmi és, hogy nem vagyok elég felnőttes, úgyhogy úgy döntöttem, mivel ő a savanyú nővér, aki mindig veszekedéseket szít, komoly és behízelgős, én nem akarok ilyen lenni.

Ezért úgy döntöttem, inkább belehelyezem magam ebbe a gyerekekkel barátkozós szerepbe, mert ők kevésbé ítélnek el, valamennyire felnéznek rám és lehet butaság, de tényleg szórakoztat, ha velük vagyok, bár néha azt érzem, kicsit "sok" amit csinálnak vagy szellemileg kevés is, amit beszélünk, ezért persze néha odamegyek a felnőttekhez is, ha éppen így van kedvem.

A gyerekeknek is jobb szerintem, ha egy másik már épphogy nem gyerek vigyáz rájuk, mintha egy teljesen felnőtt, így fesztelenebbek tudnak lenni és jobban szórakoznak, több mindent csinálhatnak, hogy nincs ott egy túlféltő szülői szempár.

Szóval ja, 19 vagyok, bár tudom, nem kéne ennyi idősnek lennem, ahogy viselkedem, mehetnék vissza gimi elejére egyetem helyett. Viszont próbálgatom a szárnyaimat és igyekszem felnőttebb dolgokban is kipróbálni magam, de nagyon nehéz, ha minden kis apró lépésedet kineveti 1 vagy több ember.