Szerintetek probléma, ha valaki éppen se nem tanul, se nem dolgozik?
Rólam van szó. Két félévnyi online oktatás után már azt éreztem, hogy nem bírom tovább csinálni és kiégtem vagy amolyan depresszió közeli állapotba kerültem. A sok egyedüllét, a monotonitás, a bezártság, folyamatos tanulás, stressz stb., nagyon rossz hatással volt rám és már nem tudtam rendesen koncentrálni sem, úgy éreztem nem marad meg a fejemben semmi, nem tudok rendesen odafigyelni, folyton kimerültnek éreztem magam, sokat idegeskedtem, sírtam stb. Emiatt úgy döntöttem, hogy tartok egy kis szünetet és passziváltam a következő félévemet. Szeptemberben tervezem folytatni az egyetemet, viszont addig igazából nincsen semmiféle B tervem. Sok lehetőség ugye eddig eleve nem is volt már csak a vírus miatt sem, illetve vidéken élek egy kisvárosban és itt is szűkösebbek a lehetőségek. A lényeg az, hogy eddig csak itthon voltam és élveztem, hogy végre van időm magamra, tudok pihenni, tudok foglalkozni a hobbijaimmal, ki tudok mozdulni otthonról, tudok tanulni a saját érdeklődésemnek és tempómnak megfelelően stb. Nekem ez nagyon jól esett, mert régóta nem volt időm pl. csak a kezembe venni egy olyan könyvet, ami nem az egyetemre kell vagy megnézni egy filmet. Valamint nem nagyon volt jobb ötletem sem, nem jött szembe velem egy olyan lehetőség sem, ami picit is megfogott volna vagy érdemesnek láttam volna kihasználni. A szüleimmel élek, ők fedezik az alap szükségleteimet (azon felül én fizetem magamnak) és családon belül igazából nincsen ezzel semmi probléma. A szüleim is mindig azt mondják, hogy tegyek ahogy jól látom, ami jól esik.
Viszont kívülről érzek némi nyomást, hogy el kellene mennem dolgozni, el kellene mennem valami mást tanulni vagy elmehettem volna külföldre stb., hogy valami extra különleges, hasznos, világmegváltó dolgot kellene csinálnom, ha már úgyis ráérek. Én viszont nem érzem így.
Ha a szüleid tartanak el, ha őket nem zavarja, akkor nem probléma.
Az már más dolog, hogy a legtöbb ember ezt nem engedheti meg magának. Én sem tenném. Ha már passziváltatok, akkor legalább diákmunkát vállaltam volna a hét pár napján.
Engem őszintén az se zavar, ha valaki egész életében nem dolgozik, ha el tudja magát tartani pl. passzív jövedelemből és nem élősködik senkin, nem kell eltartani.
Ha csak átmeneti a helyzet és van ki finanszírozza a megélhetését és ez az összes szereplőnek így jó, akkor sem látok problémát. A legtöbb ember nem engedheti meg magának ezt a szünetet, pedig marha jót tud tenni az ember lelkének (főleg ha már korábban a kiégés szélén állt), de lesz olyan is aki nem érti és olyan is aki szimplán irigy.. A jó hír az, hogy neked egyáltalán nem kell ezekkel a véleményekkel foglalkoznod :)
“Ugye a szüleim fizetik az alap szükségleteimet és velük élek, tehát gyakorlatilag maga a megélhetésem így megoldott. ”
EZzel az a baj, hogy egeszseges felnott emberkent elnezed, hogy a szuleid guriznek, mig egy lyukas garassal sem tudsz beszallni semmivel, es ez teged egy percig nem zavar, sot, meg a tanulmanyaidat is szunetelteted.
Engem aztan nem zavar mit csinalsz, de az teny es valo, hogy gyerekes a viselkedesed, es igy nem fogsz hamar felnoni, a szuleid pedig teszik alad a lovat, hogy meg veletlenul se kelljen feleloseget vallalnod semmiert.
Ez eddig oke, de akkor mi lesz kesobb?
Mert annyira jopofan leirtad, hogy (idezem):
“ Ha találtam volna olyan munkát, ami mondjuk szimpatikus, úgy érzem szívesen kipróbálnám, jó lehetőség lenne stb., akkor azt én is szívesen elvállaltam volna. Viszont itt helyben egyáltalán nincsen semmi és a környéken is inkább csak a klasszikus betanított munkák mint például gyári munkák, árufeltöltés, pakolás, kerti munka vagy majd most nyáron címerezés. Ezekhez igazából nem volt különösebb motivációm, max. a társaság miatt gondolkoztam rajta, de így sem vonzott annyira, hogy órákat utazzak azért, hogy mondjuk műanyag alkatrészeket tekerjek össze, ”
Na de mi lesz 10 ev mulva ha nem tetszik a munkad? Ott hagyod aztan mesz vissza Anyad szoknyaja ala?
Nem az a baj, hogy nem dolgozol/tanulsz, hanem a tenges-lenges, az, hogy el vagy mint a befott, ugy hogy semmit sem kell csinalnod.
Az ilyenek irjak ki bo 10 ev mulva, mi az elet ertelme? Semmihez sincs kedvem.
Nincs motivaciod, nincsenek celjaid, csak el vagy, mint hal a vizben, (a szuleidnek koszonhetoen), ami amugy tok jo, ha az ember 10 eves.
Vagy szerint fel ev tenges-lenges utan szeptemberben fogod magad, es mint aki ujja szuletett, 100millio szazalekkal veted bele magad a tanulasba, mi?
Pont ugy szokott lenni....
“ Viszont nekem most megvan rá a lehetőségem, hogy "tengjek-lengjek", ahogyan te írod és szerintem ezzel nincsen gond.”
Akkor ki a kerdes? Ha neked igy jo, hat tegy ugy. Attol meg, ahogy te is irtad, egy atlag kulso szemlelo Nem feltetlenul fog ezzel egyet erteni, az viszont nem a te bajod, ne foglalkozz vele.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!