Miért van az, hogy ha ap iros ellenére lelépnek elém a zebrán még nekik áll feljebb, mert majdnem elütöm őket?
Velem van baj, mert zöld a lámpám és megyek? Most őszintén. Írjátok le, ha velem van a baj! csak nyugodtan!
Annyiszor történt már ez meg, hogy elegem van. A youtube-on számos kommentet írtam, mint 18 éves simsonos srác, ott több százan támogatnak, nem tudom itt milyen a környezet.
Pár eset: Vác, fő út, 50 a korlát, aki ismeri: mol benzinkút melletti lámpás zebra és kereszteződés. Jövök a simsonnal, óra szerint 45-50 között (ember legyen aki leolvassa), szabály szerint az út jobb szélén. És lelép elém az idióta. Ott áll ,de lelép. Motorral vagyok, nem olyan egyszerű a satufék. Én is eleshetek, ha berántom a féket. Épp ,hogy elkerülöm, a táskáját súroltam a lábammal. Ráordítok: Mi a f*szt csinálsz?
aztán még neki áll felejbb: Figyelhetnél jobban, mit száguldozol?
Ezt egy 40-05 év körüli nő játszotta el. Szerencsémre az ott álló emberek egyből úgy letámadták a nőt, hogy én hozzá se tudtam többet szólni.
Ezen kívül még annyi ilyen volt. 10 ből 9 nem néz körül. még lámpa nélkül sem, de az még elfogadható. Ha leugrok a zebrán egy kocsi elé, akkor is én leszek a hibás, nem a sofőr, hiába van zebra. No de mindegy.
Meg sem tudom számolni hány ilyen eset volt.
Ilyenkor mit tegyek? Ha kettesben vagyok egy ilyen ön és közveszélyes egyénnel? Nyílván a rendőr a végső megoldás, de azon kívül?
Mert tényleg az! Engem is megölhet! Berántom a féket, megcsúszik a kerék és 50-el elesek motorral? vagy ha őt elütöm.
Én amikor woltoztam, az úttesten úgy mentek át az emberek hogy SEHOVA se néztek. Majdnem elütöttem két embert, épphogy nem estem el én sem, és beszóltak üvöltve, hogy vigyázzál már hülye vagy? XD
Szerintem ők nem elemzik így objektíven, hogy most kinek van igaza, hanem valaki majdnem elütötte őket, a másik egy hülye. XD
Én is rendszeren vezetek, autót, az emberek első reakciója a fszságukra, hogy elkezdenek pattogni, majd gondolom egy nyugodt 5 percükben, talán magukba mélyülnek.
Csak hirtelen vagy 10 ilyen esetet tudnék mondani, kivétel nélkül nekem esett mindegyik, olyan dolgokra, amiért egy oktató gégemetszést csinált volna rajtuk.
Én ezzel úgy vagyok, hogy én vezetek, én tudom el enni az ő életét akkor is, ha ő hibázott, ezért nekem kell nagyobb felelősséget vállalnom.
De amúgy persze, nem kellene, hogy még neki álljon feljebb, de hát... Legalább nem másokat veszélyeztet vezetve, az is valami.
Azért attól, hogy neked zöld van egy gyalogátkelőnél az nem mindig jelenti azt, hogy másnak sincs zöld. Csak itt az utcánkban van 2 lámpás kereszteződés, ahol jobbra kanyarodásnál a gyalogosnak is zöld a lámpa nemcsak az autósnak. Egyik helyen kiegészítő lámpa is van, ami narancssárgán villog, hogy gyalogosokra számítani kell.
Másfelől nekem az oktatóm azt tanította, hogy akkor kell a legjobban figyelnem amikor nekem van elsőbbségem, mert ha valaki tojik rá, akkor kész is a baleset.
Azt tapasztalom, hogy a motorosokat sokszor sem az autósok, sem a gyalogosok nem tekintik hasonlónak az autóval. Pedig ha elüti a gyalogost, hasonló sérülést okozhat. Valahogy az van sokakban, hogy "alig több, mint egy bicikli", mert ez is két keréken megy. Pedig mind tömegre, mind sebességre messze több, mint egy bicikli.
Egy tipp. Szereltess fel olyan dudát, ami a szokásoshoz képet magasabb vagy élesebb hangú. És ilyenkor (ha van időd) dudálj rá hirtelen. Akkor azért kicsit megijed és észre veszi magát a hülyéje.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!