Gáznak érzem magam, nincs önbizalmam, szorongok, mi lehet az oka?

Szerintem normális, hogy kamaszkorban mindennek kiszolgáltatottan túlgondolja az ember a dolgokat. Túlérzékenységnek is lehetne hívni hogy jobban pörög az agya a lehetséges problémákon. De a mai világban már lehet, hogy csak annak a jele, hogy van egyátalán agya valakinek. Nem természetes heringként nyomorogni rossz környezetben, ahogy a vírus is mutatja.

Lehet nemsokára lesz annyi bajod, hogy nem fog semmi se érdekelni, csak hogy aludhassál. Akkor automatikusan megtalálod majd azt az oldalát az énednek, ami jobban illeszkedik ebbe a világba.

Nekem volt egy 32éves barátnőm ugyan ezekkel a tünetekkel. Nagyon nehéz vele. Szerintem menj el pszihológushoz hátha tud segíteni. Sajnos úgy láttam rajta,hogy ezt nem lehet kinőni és egyre jobban belesüllyedt. Bármi negatív történt vele jött a dühroham,hogy örüljél magadnak! Látom örülsz,ha szenvedek.

Nah szóval keress fel szakembert és tudd,hogy a pszihológus különösen érzékeny egészségügyi ellátás, meg a szüleid,de még a háziorvosod sem fog tudni róla,ha nem akarod!

Ez nemcsak kamaszkor, hanem elszúrt gyerekkor is. A szüleid kisgyerekként nem figyeltek az igényeidre és valószínűleg nem kaptál tőlük megfelelő megerősítéseket, esetleg nem mutatták a feltétel nélküli szeretetüket, elégedettségüket, hanem csak javítási céllal szóltak hozzád, pl. hogy mit csinálj jobban vagy esetleg ha próbáltak is dicsérni, az nem volt teljesen szívből jövő. Gondolok itt arra, hogy pl. egy szülő "tudja", hogy dicsérni is "kell" a gyereket, így amikor az ötéves magától beveti az ágyát, akkor megdicséri, hogy milyen szép és ügyes, de azért még megigazgatja rajta az ágytakarót. Ennek kettős üzenete van, ügyes vagy, de azért lehetnél jobb is. Nem alakult ki megfelelő önértékelésed, önképed. Az alacsony önbizalmat nagyon könnyű gőgként, beképzeltségként is érzékelni, attól függően, hogy a másik fejében mi van. Pl. ha ő azért vonulna háttérbe, mert lenézi a többieket és nem akar velük közösködni, simán rávetíti ezt másokra, akik meg azért, mert félnek, hogy hogyan ítélik meg őket.

Szép dolog az önismeret és a problémádnak is kulcsa, amit csinálsz, az azonban távol van az önismerettől. Igazi önismerethez kell egy profi külső nézőpont, amit senki nem tud szolgáltatni önmaga számára. Erre jó a pszichoterápia, úgyhogy jól sejted, pszichológus tudna segíteni ezen, hogy úgy kalauzoljon önmagadban, hogy számodra is napvilágra kerüljenek a valós mozgatórugóid.