Más is van így a korlátozásokkal? Ugye nem vagyok egyedül, akinek inkább segítség, semmint árt?

Kommentekből már ismerhettek, de már megért bennem egy saját kérdés is. Szóval igazából 1 éve ufónak érzem magam, amiért számomra még több is a kellemes a korlátozásokban, mint a rossz.

Namost teljes állásban dolgozom, mellette tanulok.

A távoktatás elmondhatatlan segítség, megnyerem az iroda-suli utazás idejét, szünetekben, lyukasórákban mosogatok, tornagyakorlatokat végzek, megnyerem a hazautazás idejét. A távoktatást nagyon jól szervezte meg a suli, kb ugyanolyan arányban vannak jó órát tartó oktatók, mintha bejárnánk. Ráadásul felvesszük az órákat, ami számonkérések előtt segítség. Sokszor munka és órák között edzek, amire bejárás esetén nem lenne időm.

Nálunk nem kötelező a 100% home office (megjegyzem, a környezetemben sehol se az,sőt,sok helyen t se adnak ennyire). Általában heti 1-2-szer be is megyek, őszinte leszek, nekem ennyi elegendő is. Élvezem, hogy mindig ülök a tömegközlekedésen és senki sincs az aurámban, hogy az iroda relatív csendes és be lehet férni a konyhába.

Ja és 8 órákat alszom a 6 helyett, ha időben fekszem, nem is az ébresztőre ébredek, hanem előbb, magamtól.

Ősz közepéig alig volt korlátozás. Én személy szerint túráztam és utána beültünk étterembe, söröztünk, voltam úszni, falat mászni.

Jöttek a bezárások.

Amint vége lett a vizsgáimnak, áthívtam magamhoz a barátnőket, volt, akit meghívtam ebédre, süti is volt, mindig volt itthon bor is. Rokonhoz is rendszeresen átmentem. Túráztam csak úgy is, teljesítménytúrán is, sorban teljesítem a virtuális futó eseményeket a szebbnél szebb érmekért, bringázni is szoktam. Amerre megyek, a közparkok tele.

Most, hogy nagyon durvák a számok, kicsit visszább vettem a barátokkal való találkozásokból és veszélyeztetett rokonhoz se megyek át. De kb február végéig úgy pörögtem, hogy már jól is esik egy kis egyedüllét.

Nem várom azt, hogy ismét be kell majd járni az irodába minden nap, a suliba, elviselhetetlen tömeg lesz a BKK járatain, 2 fő/négyzetméter a munkahelyi irodában, ahol a plafonra tapadva várhatod, hogy melegedjen az ételed, mert csak ott nem vagy útban. Nem várom a 6 óra alvásokat, elviselhetetlen álmosságot reggelente, az én-idő teljes hiányát.

Tudom, hogy ezzel a többség nem így van, de van, aki mégis egyetért velem?