Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Ki milyennek lát egy ilyen...

Ki milyennek lát egy ilyen embert? Ki melyik ideológiát érzi magáénak: a konzervativizmust, a liberalizmust, vagy pedig a jól bevált arany középutat?

Figyelt kérdés

Én úgy vélem, hogy az ismerősöm túlzottan vallásos, márpedig minden megárt, ha túlzásba viszik. Mindig is azon az állásponton voltam, hogy az arany középutat kellene megtalálni, mert a végletek, a szélsőségek nem vezetnek semmi jóra.


Konkrét példákkal alátámasztom, miért vélekedem úgy, ahogy...


-Szerinte egy tisztességes nő soha nem megy bele egyéjszakás kalandba, swinger klubot pedig végképp nem keres fel. Úgy gondolja, hogy szexelni kizárólag házasságban vagy párkapcsolatban szabad, akkor is főleg utódnemzés céljából (nem látok benne kivetnivalót, ha 2 független ember megkívánja egymást, és ügyelnek a védekezésre, mi baj lehet?)


-Úgy gondolja, pornót nézni vagy önkielégíteni szintén bűnös dolog, hiszen az embernek tisztátalan gondolatai támadnak, mert ilyenkor nem azon van a hangsúly, hogy a partnernek örömet szerezzen az ember (ezt sem tartom rossz dolognak)


-Úgy véli, hogy a házasság az egyetlen járható út, mélyen elítéli azokat, akik élettársi kapcsolatban élnek (ezzel sem tudok azonosulni, mert nagyon sok házasság bomlott fel az ismeretségi körömben, a szüleim is szétmentek. Ha engem kérdeztek, nem a papír tart össze két embert)


-A fogamzásgátlást ugyancsak elveti, mivel az nem szolgálja az utódnemzést (szerintem nincs ebben rossz, pláne ha valaki egy hosszabb ideje tartó, komoly kapcsolatban dönt úgy, hogy szeretne tablettát szedni, mert mondjuk utálja a gumit)


-Szerinte nem lenne szabad egyhamar ágyba bújni, ha az ember kapcsolatra vágyik, hanem hónapokig vagy akár 1 évig is váratni kellene az illetőt (ezt mindenki maga érzi, de én úgy vélem, ez a nézet ma már nem nagyon állja meg a helyét; ne csak a szexen alapuljon egy kapcsolat; de azt is be kell látni, hogy ha a szex nem működik egy kapcsolatban, az szintén sok fejtörést tud okozni)


-A nőnek nem az a feladata, hogy karriert építsen, hanem az, hogy a családot istápolja (ezzel sem értek egyet, mert soha nem tudtam volna elképzelni magamról, hogy eltartsanak, kiszolgáltatottnak érezném magam, jobban szeretem, ha meg tudok állni a lábamon)


-Úgy gondolja, az abortusz gyilkosság, mert egy beteg vagy egy nemi erőszakból fogant magzat esetén sem a terhességmegszakítás a megoldás (ezt a véleményét sem osztom. Nem pártolom az abortuszt, de akadna 1-2 olyan helyzet, amikor hezitálás nélkül ehhez folyamodna az ember)


-Az összes ember, aki nem heteroszexuális, megérdemli, hogy a társadalom kivesse magából (számomra az LMBTQ kisebbség semleges, noha én sosem tudnék egy azonos neműhöz vonzódni. Amíg nem teszik kirakatba a másságukat, és nem alulöltözve flangálnak a Pride-on, addig sok kárt nem okozhatnak)


-Szerinte magyar ember kizárólag magyar emberrel kezdjen házasságot, ő soha nem tudna maga mellett külföldit elképzelni (én is hazaszerető ember vagyok, de ha egy ugyancsak európai kultúrkörből származó ember kezdene udvarolni, és szimpatikus lenne, nem ellenkeznék. Az már más kérdés, hogy aki egy merőben más kulturális közegben nőtt fel - fekete, arab, kínai - azzal nem kezdenék szívesen)


-Úgy gondolja, hogy a mai gyerekeket megrontja az Internet és a TV, elmondása szerint mindent el fog követni, hogy a születendő gyereke minél később kerüljön kapcsolatba a világhálóval (részben egyetértek vele, hiszen nehéz kiszűrni a káros tartalmakat és a hamis információkat, viszont a technológia fejlődése alapvetően nem az ördögtől való, csak tudni kell mértékkel használni. Vannak előnyök is)


-Szerinte alkoholt fogyasztani bűn, akár kis mennyiségben is, ez a vágy az ördög műve (nem így gondolom. Nagyobb mennyiségben tényleg megárt az alkohol, de ha néhanapján, közösségben megiszom 1-2 pohárral, abból mi rossz származhat?)


-Úgy gondolja, hogy egy párkapcsolat nem működhet, ha nagy a korkülönbség

(elismerem, hogy 15-20 év korkülönbség esetén akadnak generációs különbségek, de az azonos korkülönbség vagy a minimális korkülönbség sem garancia arra, hogy egy kapcsolat jól fog működni)


-Végül, de nem utolsósorban: az illető szerint az az igazán jó keresztény, aki minden vasárnap templomba jár (ezt a nézetét sem osztom, mert több olyan embert is ismerek, aki minden vasárnap ott ül, de magánemberként képmutató, állhatatlan. Nem minden hívő ember ilyen, de azért akadnak farizeusok is).


Félreértés ne essék, nem az bosszantott fel, hogy megosztotta velem a nézeteit, hanem az, hogy kéretlenül is tanácsokat osztott, okoskodott, erőszakos viselkedett, aztán, amikor megkérdezte az én véleményemet, és én elmondtam neki, mihez hogyan viszonyulok, nekem esett, hogy én mennyire rosszul látom a dolgokat, hülyeségeket beszélek. Egyébként nem vagyok sem konzervatív, sem liberális, nagyjából középen állok.



2021. márc. 17. 19:03
 1/8 A kérdező kommentje:
*erőszakosan
2021. márc. 17. 19:04
 2/8 anonim ***** válasza:
100%

Erősen liberálisnak gondolom magam (liberalizmus= szabadelvűség, vagyis nem "lipsikutya", hanem olyan ember vagyok, aki az emberi jogok és méltóság mellett áll ki).

Vagyis alapelvem az "élni és élni hagyni", amíg ezzel nem ártasz másnak.

2021. márc. 17. 19:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 A kérdező kommentje:

Köszönöm szépen a válaszod!


Én is úgy gondolom, hogy mindenki éljen úgy, ahogy jónak látja, persze úgy, hogy az ne ütközzön törvénybe.

2021. márc. 17. 19:24
 4/8 A kérdező kommentje:
Találkoztam több olyan emberrel, akire jellemző a vallási túlbuzgóság, a rokonságban is akad 1-2 ilyen ember. Számomra mindig volt valami visszatetsző az ilyen emberekben, mert azt tapasztalom, hogy nem tartanak lépést a korral, nem hajlandóak tudomásul venni, hogy a világ változik, mégpedig igen gyorsan, és az, ami 10, 20, 30 éve elterjedt, megszokott volt, ma már nem feltétlenül az. Arról nem is beszélve, hogy erőszeretettel kényszerítenék a véleményüket másokra is.
2021. márc. 17. 19:29
 5/8 anonim ***** válasza:
74%

Az én szememben ez az ember szélsőségesen konzervatív.


Valamennyivel liberálisabb vagyok nálad, bár a legtöbb dologban osztom a véleményed. Szerintem lényegtelen, hogy milyen nemű emberekhez vonzódunk, illetve aki pedig rosszul érzi magát a testében és nem tudja megoldani a problémáját szakemberekkel, az felnőttként válthasson nemet orvosi segítséggel.


Az internet és a média tiltásával valószínűleg azt érjük csak el, hogy a gyerek digitális analfabéta lesz és amikor az internet elé kerül idősebben, nem tud védekezni az álhírek és a káros tartalmak ellen. Szerintem inkább fel kell készíteni a gyereket a valóságra, hogy tudjun élni benne majd.


A párkeresésnél a kulturális különbség egy érdekes téma. Engem nem zavarna, ha a leendő párom a világ másik feléről származna (épp most kezdtem el beszélgetni egy indiai-ausztrál fickóval tinderen), ha hasonlóan gondolkodunk a világról alapvető emberi értékekről. Most az, hogy kicsit másféle művészetek, popkultúra, gasztronómia, éghajlat, társadalom stb mellett nőtt fel szerintem nem probléma, ha végső soron hasonló konklúziókra jutottunk a világról. A túl nagy különbség persze nem működik, de ilyen alapon rengeteg magyar emberrel se vagyok kompatibilis pl a ismerősöddel se, akit jellemeztél a kérdésben.

2021. márc. 17. 19:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 A kérdező kommentje:

Köszönöm szépen a hasznos választ! Én is úgy látom, hogy ez az illető szélsőségesen konzervatív, átesett a ló túloldalára.


Örömmel hallom, hogy sok dologban egyezik a véleményünk. Mondasz valamit.

2021. márc. 17. 20:36
 7/8 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem ő már több is, mint szimplán konzervatív, kis fundamentalizmus is befigyel, meg egy csomó egyéni (kártékony) berögződés.

A magam részéről alapvetően libernyák vagyok, a "mindent szabad, ami másnak nem árt" elv szerint élem az életem és szemlélem a világot.

2021. márc. 27. 04:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 A kérdező kommentje:

Mondasz valamit.


A liberalizmusnak (ésszerű keretek között) több értelmét látom.


Ment a zöld kéz. ;)

2021. márc. 27. 09:50

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!

Adataid védelme fontos számunkra!

Mint a weboldalak többsége az interneten, honlapunk működéséhez és célzott hirdetések megjelenítéséhez mi és hirdetési partnereink is cookie-kat tárolunk az általad használt eszközön. Ahhoz, hogy ezt megtehessük, a hozzájárulásod szükséges. Erről az adatvédelmi tájékoztatónkban részletes információkhoz juthatsz, illetve bizonyos cookie-k használatával kapcsolatban további lehetőségeid vannak.