Nők! Hogy érzitek, mennyire tekintenek egyenrangúnak a férfiak?

Én munka terén már kerülöm őket, nem bírnak a vérükkel (beszólások, műf.sz a fiókomba téve stb.). Plusz sok energiába kerül az elején, hogy elismerjenek, mert mindbe van egy nem akaratlagos előítélet "dehát nő".

Pedig amúgy munkában toppon vannak, szeretnék velük dolgozni, értenek hozzá, de így nem tudom komolyan venni.

Semmilyen téren nem érzek hátrányos megkülönböztetést.

Edzésen, ha nekem jobban megy valami, akkor azért megnéznek a nagydarab srácok, hogy hogyhogy egy kislány jobb náluk, de ez is teljesen pozitív.

Néha ki kell vívni az elismerést egy-egy fiúsabbnak mondott dologban. (Mint pl az adott sport) de egyébként az én köreimben egyáltalán nem jellemző a megkülönböztetés, teljes mértékben egyenrangúként kezelnek.

A munkahelyemen érzékelem olykor, máshol nem igazán. Persze mindenhol mindenkinek más az életfelfogása, a baráti társaságba is becsöppen néha egy-egy új, konzervatívabb felfogású egyén, de aki nem képes egyenrangú partnerként kezelni a nemem miatt, azt elég gyorsan kerülni kezdem, így megmarad a békesség.

A munkahelyemen nyilván nem tehetem meg, hogy elkerülöm azt, akin ezt érzem. Hát ezen emberek szarvait letöröm. Olykor dupla köröket kell futnom, hogy értsék, hogy tárgyalóképes partner vagyok, de pfuu... mennyivel egyszerűbb lenne az élet, hogyha a fölösleges köröket kihagynánk.

Attól függ, milyen helyzetben vagyok.

Munkahelyen változó, akiket jobban ismerek, közvetlenebb kollégák, velük nincs baj, viszont mondjuk ha konferenciákra megyek (mentem), összességében több a férfi mindig, szóval nem nőként, de a korommal is ki szoktam tűnni, mert én szoktam a legfiatalabb nő lenni általában ezeken a rendezvényeken.

Sokszor egyébként nem csak ebben a helyzetben, hanem pl. ha idegenekkel kell szót váltani, akkor nem is feltétlen a nememnek, hanem annak szól a lekezelő hangnem, hogy cserébe még fiatal is vagyok, aki még fiatalabbnak néz ki, mint amennyi, ezért csakis idióta lehetek :D

A másik verzió, hogy pont azért, mert kinézek 24-nek, kifejezetten tenyérbemászóan és mézesmázosan viselkednek velem, mintha valami buta liba lennék, aki nem veszi észre, hogy a nyájasság a külsőmnek szól.

Szóval én úgy vettem észre, hogy nekem eléggé közrejátszik az is, hogy fiatalnak nézek ki, vagyis egyáltalán nem érzek különbséget aközött, hogy ismeretlen férfiak hogy beszélnek velem most meg mondjuk 20 évesen.

Egyetemen volt, hogy 4-est kaptam 4,6-os átlagra, amit még épp le is nyeltem volna, ha a prof úr, nem vallja be ÍRÁSBAN, hogy hát azért csak 4-es, mert nem akarta, hogy a legjobb jegyet egy lány kapja a csoportban. Aztán megmondtam neki, hogy akkor azért valahogy csak dolgozza már ezt fel, mert különben megyek a dékánhoz és megnézzük, ő mit gondol erről.

De volt részem kifejezetten visszataszító egyetemi vizsgában is, ahol a professzor úr olyan személyes dolgokat firtatott ÓRÁKON keresztül a lányoktól, hogy utána majdnem a lába elé hánytam.

De ezt a pár példát kivéve amúgy nem volt gondom pl. a tudományos életben sem, egyetemen.

Olyan volt, hogy a férfiak akartak nekem megmagyarázni olyan dolgokat, amikhez százszor jobban értek, de ők már csak ilyenek :D

"Aztán megmondtam neki, hogy akkor azért valahogy csak dolgozza már ezt fel, mert különben megyek a dékánhoz és megnézzük, ő mit gondol erről."

Mi lett a sztori vége, ha szabad érdeklődni?