Éreztétek már azt, hogy megfeneklett az életetek és innen már reményetek sincs összehozni egy normális életet?

Éreztem már ilyet, igen, de természetesen nem volt igaz.

Nemsokára rá megváltozott minden, mert léptem, és jobb lett.

Sokszor érzem ezt, jelen pillanatban is. Most úgy tűnik, nem fog rendeződni az életem, de a saját agyam átver engem, hogy ezt még el is hiszem! Mert végül mindig sikerült kimászni a gödörből! Persze nem egyedül...

Az élet tényleg egy hullámvasút, egyszer fenn, egyszer lenn. Olyan nincs, hogy vagy csak rossz,vagy csak jó az egész. A legnagyobb problémát mindig az jelenti, amikor már én nem akarom megoldani, tovább folytatni. Bárcsak erősebb lennék! Szép életem lehetne. Ahogy neked is!

7-es vagyok.

Hogy hogyan jutottam túl rajta eddig? Istenbe kapaszkodva. Ő sosem hagyott el, én hagytam el őt :'(

És szükségem volt megbízható, nem ítélkező emberekre, akik szeretnek, akiknek kiönthettem a szívem.

Szükségem volt életcélra, kisebb-nagyobb tervekre is. A sikerélmény nagyon felemelő érzés ám!

És kitartás... Ami most nekem nincs, de én döntöttem úgy, hogy feladom az egészet, az eszemmel viszont tudom, hogy nem ez a helyes út, sok jótól fosztom így meg magam. Kérlek, te ne tedd!

Kérj segítséget! Ha kiírtad ide a kérdést,akkor valahol él benned a remény!

Fordulj valakihez, akiben megbízol, vagy vannak lelkisegély-szolgálatok!

Mindegy, csak ne add fel