A kamaszoknak életük egy teljes fejezete úszik el most a szemük láttára?

Mondjuk én nem teljesen tudok egyet érteni ezzel az "online életet éltek" dologgal.

Igen, éltek online életet...IS...Mellette pedig eljártak, találkoztak a barátaikkal, közösségben voltak, sportoltak, stb. Nyilván ezek mellett ott van a Facebook, Instagram, meg sok elcseszett idő a netezéssel, de a többségnek mindig is ott voltak a valódi kapcsolatok.

Pontosan így érzem és ez sokaknak panaszkodásnak fog érződni, de azért leírom. Egészen biztosan indulatos lesz.

Először is nyilván többféle embert létezik és ezek a különböző típusok másképpen reagálnak a helyzetre. Ismerek olyat, akinek az életére szinte semmilyen hatással nincs a kialakult helyzet, mert otthonülősebb típus, emellett meg itt vagyok én, aki korábban el se tudta képzelni a depressziót, most pedig itt ül egy enyhe depresszióval és kétnaponta sír.

Voltak más nemzedékek, akik sokkal rosszabb helyzetben voltak, akikhez képest mi szerencsés helyzetben vagyunk. Ez igaz. Azonban más szenvedése miért tenné semmissé a miénket? Csak mert valakiknek rosszabb volt, akkor nekünk már nem is szabad panaszkodni?

Rengeteg élményt, programot vettek el tőlem/tőlünk. A barátaimmal tipikusan azok a típusok vagyunk, akik mindig mennek valahova, keresik az új és jó programokat. Se mozi, se színház, se koncertek, se szabadulószobák, se múzeum (teszem hozzá a Szépművészetibe mentem volna önkénteskedni, de ugye nem), se kiállítások, de még beülni se lehet sehova. A programok lekorlátozódtak a házibulikra és kirándulásokra, amik persze, jó dolgok, de önmagukban kevesek. Japánba is mentem volna még májusban, miután az ottani levelezőtársam meghívott magukhoz, na, ebből se lett semmi. Hiába beszélgetünk, videochat-elünk minden nap, egyszerűen mind úgy érezzük, hogy valamennyire eltávolodtunk és ezt mind rosszul viseljük. Végzősként se szalagavatóm, se ballagásom. Tudom, hogy sokan (érthetően) nem szeretik/szerették ezeket, de elvenni a lehetőséget mindenkitől finoman szólva bunkó dolog.

Mentem volna nyári képzésre külföldre, de nem lett megtartva. Nyertem tanulmányi utat külföldre, de nem lett megtartva. Annak örülök, hogy le tudtam tenni a nyelvvizsgáimat és azok nem lettek eltolva, mint pár ismerősömnek. Ezek fényében kimondható, hogy oktatás szempontjából is csőd az egész, csak újabb elvett lehetőségek és akkor még szóba se hoztam az online oktatást. Nálunk a tanárok mindent megtesznek, hogy segítsenek, de még így se közelíti meg a rendes oktatást.

Jelenleg végzős vagyok és minden nap attól tartok, hogy bejelentik, hogy elmaradnak a szóbelik (tudniillik a legtöbb ember ezeken javít, ha az írásbeli nem lesz elég jó) vagy hoznak valamilyen változást. Hiába tanulok rendesen, szinte semmi motivációm nem maradt. Minek? Hogy felvegyenek egyetemre és ugyanúgy ilyen semmilyen módon menjen el a szemem előtt? Nyilván nem tart ez a helyzet örökké, de amilyen bizonytalanság van...

Azt mondják, hogy az egészségünk érdekében. Jó vicc. Ha az államot érdekelné az emberek egészsége, akkor a nagypapám nem várna már harmadik éve a térdműtétjére (vagyis már a vírus előtt is majd' két éve volt várólistán) vagy nem zárná be az uszodákat, holott nekem és pár ismerősömnek orvosi utasítás, hogy menjünk hetente X időt úszni, mert jót tesz a gerincferdülésünk enyhítésére. Az úszás hiányát meg is érzem, hiába csinálom az itthoni gyakorlataimat, egyre gyakrabban fáj a hátam.

A korlátozásoknak sokkal több kára van, mint haszna. Valaki, mint egy hülyének, magyarázza el, miért lehet egymás hegyén-hátán állni a plázákban, de nem lehet elmenni moziba vagy színházba, ahol könnyen megoldható, hogy kimaradjanak helyek az emberek között és emberek munkája múlik ezen? Aki azzal jön, hogy a vásárlás létfontosságú, azok hallottak az online vásárlásról? A kulturális, szórakoztató helyeken dolgozók fizetése talán nem létfontosságú? Akkor még meg se említem a turizmusban dolgozókat.

Aki azzal szeretne vigasztalni (mert találkoztam ilyennel), hogy milyen érdekes lesz, amikor elmesélem a gyerekemnek, hogy milyen különös helyzet volt ez, az komolyan gondolja? Eleve az emberek nem egy esetleges utódnak élik az életet, hanem maguknak, a maguk örömére. Másrészt milyen jó lesz, amikor elmondom a gyerekemnek, hogy mesélhetnék neki az utazásomról Japánba, egy sokadik baráti élményről, a szalagavatómról, de helyette arról mesélhetek neki hányszor sírtam magam álomba. Ugye, milyen jól jártunk?

Nem lehet a helyzetet leszűkíteni a fiatalokra, hiszen mindenkit érint, de ahogy elnézem a körülöttem lévő embereket (ovis korútól 67 évesig), mindenféle önsajnáltatás nélkül a fiatalok életére van a legnagyobb kihatással a vírus.

20/L

2.-at nem értem miért pontozták le. Én is hasonló szituációban vagyok és szerintem sok más is.

Amúgy szerintem nem, mert minden generációnak "elúszott" valamilyen életszakasza. Nagyszüleinknek például a kisgyerek és gyerek kora "úszott el" a te szavaiddal élve, a II. világháború miatt, a szüleinknek, is elúszott valamennyire, a te szavaiddal élve a kamasz/gyerekkora az akkori rendszer miatt, ne is beszéljünk szegény dédszüleinkről, akiknek az I. világháború, a sok évig tartó spanyolnátha és a többi velejárója miatt "úszott el" a gyerek kora. Utálom, ha valaki, olyanokat írogat, hogy: "Borzalmas időszak mindenkinek, mert otthon kell maradni."! Legyen már ép elménk! Aki szerint, ez olyan borzalmas, az nézzen egy kicsit magába! 21. században élünk, számítógépekkel, TV-kkel, okostelefonokkal és sok már szuper technológiával körülvéve. Mindent meg tudunk oldani otthonról. Van mit enni, van mit inni, van víz, van gáz, van áram, vannak TV-k, vannak számítógépek, vannak telefonok, még a kertbe/erkélyre is ki tudsz menni, ha friss levegőt szeretnél szívni, az nélkül, hogy lelőne a kint állomásozó ellenség. Miről beszélünk?? Na ugye. Szóval szerintem egyáltalán nem úszik el, csak másabb, mint az egyel előzőnek, de cseppet sem hinném hogy rosszabb, pusztán azok miatt az okok miatt, amiket te írtál (az már megint egy más kérdés, ha például a családokat ezért megszorítások érik, de nem ezt írtad).