A kamaszoknak életük egy teljes fejezete úszik el most a szemük láttára?

7-es vagyok, bocsi, rossz napom van és nem volt kedvem megbeszélni ezt a limitált számú barátaimmal és az elfoglalt szüleimmel, ezért úgy gondoltam jó ötlet kérdésekre válaszolni unalmamban és poénkodni a depresszív dolgaimon.

Úgy tűnik nem csak nekem van rossz napom, hanem neked is.

Kívánom, legyen jobb kedved és más válaszolóknak ne szólj be lehetőleg! 😇

11

Köszi! Nem fogadom meg a tanácsod, de azért rendes vagy. :*

Én utálok internetezni, nem ezen nőttem fel és nem is fogom megszeretni. Számomra több értelme van kimenni egyet focizni a haverokkal, közben mondjuk meginni egy sört, mint egész nap gépezni.

Engem nagyon nagyon idegesíz és unom magam itthon, semmi kontakt, szinte senkivel. Nincsen társaság már unom. Kíváncsi vagyok arra, hogy aki ezeket az értelmetlen intézkedéseket meghozta, az kibírta volna-e otthon fiatlon, tétlenül, társaság nélkül. Szerintem nem!

Remélem majd lesz ezérz elszámoltatás, és megkapják a méltó büntetésüket.

9

Igen, mehetnénk, csak éppen szinte minden zárva van. Legalábbis az én lakhelyemnél. Szoktam találkozni a barátaimmal, de csak sétálni tudunk (félre értés ne essék az is valami) viszont már ahhoz sincs nagyon kedvünk, mivel az utcán is maszkot kell hordani.

Minden be van zárva, a csak úgy meg random kimegyek az utcára, mint a csöves a haverokkal meg inkább cringe, kínos és ciki. Ez a járvány előtt sem volt módi, konkrétan hónapokig terveztünk, hogy hova menjünk, mit csináljunk, mert ez ennek nem volt jó, az annak nem, amaz meg amaznak nem volt jó. 10-ből 9 ilyen esemény el is maradt, mert mindenki inkább választotta a számítógép előtt punnyadást, ezért évente öröm volt, ha 1-2 találkozás összejött. Mondjuk akkor sem voltunk sokan, 10 fős társaságból max 3. Csak úgy spontán talizni már akkoriban is kínos volt, úgy kellett tervezni, mintha az életünk múlt volna rajta.

Úgy tapasztalom, a mostani fiatalok majdnem 90%-a a számítógép előtt töltött egy napjából 8-16 órákat (attól függ iskola nap volt-e). Ez minden, csak nem élet. Én is sajnos gépfüggő voltam, mert körülöttem mindenki az volt. Aki esetleg nem, az drogozott 12 éves kora óta, vagy valami eszetlenül tróger volt. Szóval ha valaki, én tudom hogy elcsesztem a fiatalkorom a gépezéssel.

Nem csak a fiatalok, mindenki beszopta.

Gyakorlatilag olyan életet éltünk, ahol átlag ember is világot láthatott, utazhatott, megismerhetett bármilyen kultúrát, elmehetett a világ bármely részére. Most meg nesze, mindenki bele van kényszerítve a maga kis börtönébe.

Sok ismerősömmel, barátommal gyakorlatilag csak napközben, ebédkor tudtam össze futni, beültünk mindig valahová, esetleg munka után. Most ezek ugrottak. Még este sem tudsz átugrani egy sörre mert nem lehet kimenni a kib..szott lakásból.

A mai 30 alattiak a vírus előtt is online élték az életüket. Én 26 vagyok, kimozdulós fajta, vannak igazi offline barátaim. Ezekkel a tulajdonságokkal az elhanyagolható mértékű kisebbséghez tartozom. A velem egykorúakra már 5 évvel ezelőtt sem volt jellemző a személyes találkozás.

De ha megfigyelitek, bárki bármit mond, az introvertáltság virágkorát éljük (a netes magamutogatás nem számít). Ez abból is megfigyelhető, hogy a ma készült filmek és sorozatok főszereplői szinte kivétel nélkül introvertáltak. Ellentétben például a nyolcvanas-kilencvenes években készült produkciókkal.

Több helyen is olvastam már, hogy még a világháborúkat követő kaotikus években sem volt annyira atomokra hullva a társadalom, mint manapság.