Beteges, hogy megsirattam a régi telefonom?

Teljesen normális. Ahogy olvastam a kérdésed, középkorú férfi létemre könny szökött a szemembe.

Szerintem beteges. Nem egészséges az, ha egy használati tárgy, amit eleve arra terveztek, hogy pár évente lecseréld, ilyen érzéseket okoz. Más az, ha mondjuk a papádtól kapsz valamit ajándékba, ami kedves neked, és emlékek fűznek hozzá. De az, hogy egy telefon vált ki ilyet, a beteges függőség jele. Nem bántásból, mert a korosztályod nagyobbik része szerintem így van vele. De jó lenne felfedeznéd, hogy egy telefon az csak egy telefon.

Milyen tanácsokat tudnál adni a hasonló helyzetben lèvőknek?

Eladtad mint egy rabszolgát.

Nem normális. Ez csak egy használati tárgy.

Számomra - és ez teljesen szubjektív - elég beteges, mert képtelen vagyok felfogni, hogyan kötődhet bárki tárgyakhoz. Pláne felnőttként.

Én 2 hete adtam el azt az autót, ami gyerekkori álmom volt, és még azok is szerették, akik csak a parkolóban látták. Amióta eladtam, mindenki azt kérdezi, hogy szomorú vagyok-e, nem hiányzik-e, meg hogy milyen érzés. Komolyan, nem is értem. Szerettem az autót, jó volt menni vele, de amikor egy autókereskedő barátommal erről beszélgettünk, ő csak annyit mondott, hogy "szerencsére lehet kapni másikat". És tök igaza van. Szóval amikor egy autót eladok, akkor nem az van bennem, hogy basszus, meg kell válnom tőle, hanem akkor már várom a következőt. Egy telefonnál meg pláne.

Hát azért szerintem ez már túlzás, de az érthető ha a szívedhez nőtt a telefon.