Miért van az, hogy a body positivity-t meg a body shaming-et ennyire félreértelmezik az emberek, és a kövér emberek veszik magukra?

#19

Ember...te veszélyesen ostoba vagy

Az a baj, hogy ez egy olyan téma, ahol két különböző nézőpont keveredik folyamatosan.

Az, hogy valaki elfogadja-e önmagát olyannak, amilyen, az egy dolog. Persze fontos dolog. Az önmagunkkal való harmóniában levés a kiindulópontja a kiegyensúlyozott pszichének, tehát elég alapvető.

Ezzel szemben ott van az, ahogy mások gondolkodnak rólunk mondjuk a külső megjelenésünk alapján. Ettől nyilván nem lehet független az, amit mi gondolunk magunkról, hiszen ha valaki folyamatosan csak negatív kritikákat kap pl. a testsúlya miatt, az joggal érzi magát kellemetlenül a bőrében. És fordítva, ha valaki önmagával harmóniában van, az kihat a kisugárzására is, ami képes kompenzálni egy amúgy nem annyira pozitív első benyomást.

De mindez, amit eddig leírtam, csak addig igaz, ameddig sem az önmagunkhoz való viszonyulás nem torz, sem a megjelenésünk. A "nagyon kilógás", az átlagtól való nagy eltérés mindenképpen szemet szúr, és nem véletlenül.

Mert aki tényleg kövér, az hiába van önmagával harmóniában, ez nem változtat azon az alapvető tényen, hogy a kövérsége egészségtelen, és kockázati tényező lehet pl. akár most a Covid alatt is, illetve sok embernek nem tetszik a túlsúly. Több helyet foglal el a buszon, lassabban és nehezebben mozog, meg nem is szép látvány. Egy kövér ember is szeretheti önmagát, de ez a szeretet és elfogadás csak akkor őszinte, ha ő tényleg így érzi jól magát, és nem csak azért választja ezt az utat, mert nincs akaratereje lefogyni, életmódot váltani, hanem inkább megtanulja megszeretni magát úgy, ahogy van. Ezt meg lehet tenni azzal feltétellel, hogy akkor el kell fogadni azt is, hogy ez nem egészséges és bizony némi fogyás mind egészségügyileg, mind esztétikailag jót tenne. Tehát nincs igazi "body positivity" kompromisszumok és belátások nélkül.

Az erőltetett "body positivity"-nek viszont lehet az a hátulütője, hogy egy ilyen embernek a problémájára nem megoldást kínál, hanem a megoldás keresését akadályozza azzal, hogy elhiteti vele, hogy "jó vagyok én így, ahogy vagyok". Miközben meg lehet, hogy már az orvosa is javasolta neki a fogyást.

A "body shaming"-ről meg annyit, hogy első ránézésre senkiről nem lehet megmondani, hogy miért néz ki úgy, ahogy kinéz. Ha egyébként nem ápolatlan, akkor a kövérség puszta látványa még nem jogosít fel minket arra, hogy ítélkezzünk felette, amiatt, mert kövér. Nem tudni, milyen testi vagy pszichés probléma áll emögött - és hát kinek nincsenek ilyenjei?

Tehát egyrészről van a saját testképünk és ahhoz való viszonyunk. Ez csak úgy lehet harmonikus, ha azzal is tisztában vagyunk, hogy az, ha elfogadjuk magunkat jelenlegi bőrünkben, az egészségügyileg jelent-e kockázatot, és hogy - akár kövérek vagyunk, akár sportosak - nekünk van felelősségünk abban, hogy hogy nézünk ki, hiszen a mi testünkről van szó.

Másrészről meg ott van az, ahogy mások látnak minket, ha ránk néznek. Az meg a mi testalkatunkon túl elsősorban attól függ, hogy az illetőnek milyen az ízlése, kultúrája, toleranciája. Ezek mind rajtunk kívül álló körülmények, amelyeket nagyban befolyásol az épp aktuálisan tolt társadalmi norma, reklámok, celebek, stb.

Tehát ahogy tényleg visszataszító nyilvánosan megszégyeníteni valakit a testsúlya miatt, ugyanolyan visszataszító az is, ha valaki önhibájából hanyagolja el magát, hízik el, és emiatt esetleg még lelkiismeret-furdalása is van. Mert hát ki más tudna változtatni a saját életén, ha nem ő maga?

Előttem leírta már valaki a lényeget: a túlsúly az esetek óriási többségében NEM hormonális probléma, hanem a rossz táplálkozás, a rossz és mozgásszegény életmód következménye. Az persze más kérdés, hogy a rossz táplálkozás és életmód mennyire egy kényszerhelyzet következménye (egy szegénynek pl. kevesebb lehetősége van az egészséges életre is), de az is igaz, hogy sok ember bizony tudna változtatni az életmódján, csak nem akar. Mert megszokta a jó kajákat, és a korosodással együtt járó anyagcsere-lassulással sem hajlandó erről lemondani, meg hát a mozgásra is időt kéne szakítani, de hát mikor is? (Holott naponta 15-20 perc már számítana.)

Bizony, sokaknál a lustaság és a szokások a fő probléma, és sokaknál egyszerűbb beleszokni a szép, fokozatosan elhízó testbe, mint változtatni ezen.

Így aztán azt mondom: a body shaming-nek lehet alapja, csak nem kell túlzásba vinni, a body positivity meg klassz dolog, de csak akkor, ha nem megúszásból csináljuk.

"Kettő kolleganőm is van, aki annyi édességet eszik, hogy csodálom hogy még nem volt cukorkómájuk minden egyes nap, az egyik 5 cukorral iszik kávét, napi 3*, mellé cukros kóla, reggelire chips, utána szendvics, munkaközben ropogtat mindig valamit, majd nagy tál ebéd, nasika, aztán már hazafelé éhes, bezabál vacsorára és megeszik még 4 túrórudit is akár este. Van hogy azt mondja hajnalban felkel enni még. Sport 0, ha 30 méter gyalogolni kell már ki van.. 165 cm és 46 kg."

Nekem is van ilyen a környezetemben, csak ők nem lusták, de nem is sportolnak.