Hisztek a Sorsban, a sorsszerűségben egy ember életében ? Kifejtem bővebben, olvassátok el az egészet.

Nem mindig a könnyű út a helyes út.

Tegyük fel hogy van két ember aki ugyanott tart, ugyanazt csinálja, ugyanazt érte el. Csak az egyiknek magától jött minden erőfeszítés nélkül, a másik meg vért izzadt érte és éppen hogy elérte, éppen hogy eljutott a céljához. Akkor az utóbbinak nem kellett volna küzdenie, hanem feladnia és azt mondani hogy neki ez úgysem jönne össze mert biztos valami más az életfeladata? A világ nem haladna semerre, ha mindenki így gondolkodna.

A tehetségkutatóknak nem az a célja, hogy megtalálják a következő Beyonce-t vagy hasonlót. Ezek szórakoztatásra vannak, polgárpukkasztásra. Én mellesleg a Sztárban sztárt pl. azért szoktam nézni, mert gyerekkoromban volt egy Tátika című hasonló műsor, csak gyerekeknek, és az egyik ovis csoporttársam sikeresen szerepelt benne, engem arra emlékeztet, érdekelnek ezek az átalakulások, hogy nem csak eléneklik legjobb tudásuk szerint, hanem teljesen belebújnak a bőrébe annak az előadónak.

Én arra jöttem rá, hogy minden okkal történik. És végül mindig minden úgy alakul, ahogy lennie kell. Mindig mindenhez úgy állok, hogy lehet A-B kimenetel, minden úttal előre megbarátkozok, keresem mindenben a jót, hogy mindenképp jól jöjjek ki belőle végül, nem akarok csalódni. És van mikor A-B helyett tök máshogy alakul, és ez a sors iróniája, hogy nem lehet befolyásolni, úgy lesz, ahogy lennie kell. És ettől az utóbbi években már nagyon nyugodt vagyok. Hiszem, hogy terelve vagyok az utamon, és nem akarok az ellenkező irányba menni. Elfogadom, ha valami nem sikerül, leszűröm a konzekvenciát. Nem halasztok el semmit, amit meg kell próbálnom, azt megpróbálom, mindenből tanul az ember. A kudarcokból is tanul, visz előre. De közben erősödik a személyiség, és mindig változik a világ és mi is. Nem hiszem, hogy egy konkrét célunk van, én arra törekszem, hogy az életet teljesen megéljem, ne vesszek bele a munkába, legyen mindig időm magamra és a családra, mert egy életem van így amiben megszülettem, akkor az az élet legyen boldog és optimista. Úgy haladok előre, hogy ez a boldogság és optimizmus ne törjön. Nem szeretem a hullámvölgyeket, de mindig van, és olyan jó belőle kilendülni. Nem egyszerű az élet, muszáj befelé fordulára időt szakítani. Aki elérhetetlen célokat állít maga elé, fejjel megy a falnak, és nem ért a kudarcokból, nem ismeri fel, hogy valami nem az ő uta, ott befelé kéne nézni. Nem lehetne máshogy? Biztos ezt szeretném, ez tenne boldoggá? Mint mikor a srácok elérhetetlen lányokat szemelnek ki, és kijelentik, hogy ők senkinek nem jönnek be, közben dehogynem, csak azt észre sem veszik. Meg a magasra tett léc a lányoknál, és vénlánykodás a vége, mert senki nem felelt meg az igényeinek. Vagy aki nem mer kilépni egy szar kapcsolatból, céltalanul, motiválatlanul, kiégve dolgozik egy irodában 100 éve, és úgy érzi nincs értelme az életének, mégsem lép. Biztos hogy nem az az uta az embernek, amiben passzív, boldogtalan és kényelmetlenül érzi magát. Mindig mutatva van az út, tudja az ember, hogy lehetne jó, mégse megy arra. Bátorság, és haladni a jó úton, ahol érzi az ember a támogatást, nem szemből fúj a szél, és beleragaszt a letargiába, sikertelenségbe, kudarcba. Hiszek benne, hogy újraszületünk. De most ebben a valóban egyszer élek, ez az életem, a családom, ebben kell boldogulnom, és én szeretek élni, szeretem az életem. Amire úgy éreztem, hogy gátol, és romból abból kiléptem. (Pl. volt egy válásom, ami után olyan könnyűnek és boldognak, gondtalannak éreztem magam, mint még soha). Azt mondják, mindent lehet, csak akarni kell. Ezzel vitatkoznék, de nem is biztos h megéri túlságosan ragaszkodni dolgokhoz. Ami csak erőlködve, vért izzadva működik, az már régen rossz. És utána pillanatnyi az öröm, nemtom megéri-e.