Miért csak a negatív dolgokat tudom elhinni?

Ez a gyerekkorból fakad, nem adtak olyan visszajelzéseket kiskorodban, amitől értékesnek, jónak érezhetted volna magad vagy nem figyeltek oda a szükségleteidre. Főleg az érzelmi elhanyagolásnak vannak olyan tünetei felnőttkorban, hogy lehet az ember világraszóló szépség vagy tehetség, a pozitív visszajelzések abszolút le fognak peregni róla, mert hiányzik az alap. Ha egyenesen a durva kritikáktól érzed jól magad, az még arra is utalhat, hogy a családod nem foglalkozott veled, csak akkor, ha valami hibát vétettél, így kisgyerekként levonhattál egy olyan öntudatlan következtetést, hogy a kritikák jelentik a szeretetet és törődést. Vannak szülők, akik evidensnek veszik, hogy a gyerek mindent jól csinál, tehát azt nem kell neki visszajelezni és nekik csak a rendreutasításból áll a "nevelés".

De a pszichoterápia nagyon sokat segít azzal, hogy feltárja előtted, hogy hol sérült az önértékelésed gyerekkorodban, a mai érzéseid, reakcióid hol gyökereznek és valahogy ezek ezáltal kijavulnak. Csak ez egy eleinte sok fájdalommal jár, mert átéled azokat az igazságtalanságokat, amik ártatlan kisgyerekként értek, úgyhogy ehhez kell bátorság és elszántság, hogy az ember keressen egy pszichológust, aki segít neki feltárni ezeket a mozgatórugókat. Mondjuk szerintem megéri. Én is nagyon durván hárítottam évtizedekig az elismeréseket, dicséreteket, még a segítséget is, mert hol lennék már én valaki egyáltalán arra, hogy segítsenek. Ez mára - sok önismereti melóval mögöttem - megváltozott.