Hogy szedjem össze a bátorságot arra, hogy visszahívjam azt az ismeretlen számot?
Az a helyzet, hogy az elmúlt hónapokban "várok" egy fontos hívást egy olyan dologgal kapcsolatban, amit el kell kezdenem, nincs kibúvó alóla, viszont én nem szeretném elkezdeni. A felismerhetőség végett nem nevezem meg az adott dolgot. Ezzel a dologgal úgy vagyok, hogy megcsinálom, túl esek rajta, aztán soha többé.
És tegnap amikor kint voltam hívott valaki, viszont én nem hallottam, mert a teló a házban volt, én meg az udvaron. Vissza kéne hívni, mert hátha az a hívás lett volna. Az a baj, hogy a telefonálás önmagában nagy stressz nekem, akkor is, ha a szüleimmel beszélek, vagy egy baráttal, és most egy számomra még idegennel kéne beszélni, akivel valamikor a hívás után muszáj lesz találkozni. Azt sem tudom, hogy kezdjem el a hívást. Plusz az illető azzal a dologgal kapcsolatban keres, amit én nem szeretnék, mert tartok tőle (nem illegális, nem követtem el semmit, nem arról van szó), de nem bújhatok ki alóla. Legalábbis nagy eséllyel a tegnapi nem fogadott hívásom az valószínűleg az, amit október óta "várok".
Mit javasoltok, hogy szedjem össze a bátorságot arra, hogy visszahívjam? Hogy kezdjem el egyáltalán a beszédet, ha felveszi?
Ahogy mondtad is...
Nincs kibúvó, MUSZÁJ!!!!!
Egyszer meg kell tenned , jobb lesz ott bent ha túl agy rajta.
Hívd föl és mutatkoz be,a többi már megy magától.
SOK SIKERT 👍ÉS GYOZD LE A SZORONGÁST, TE JÓVAL EROSEBB VAGY!!! 👍 csak erre gondolj.
Higyétek el hogy van ilyen ember aki nehezen felyezi ki magát a telefonon keresztül.
Személyesen sokkal jobb nekik.
Néha én is zavarban vagyok, ha telefonálnom kell. Írd le mit fogsz mondani és ugy hivd fel.csak felolvasod, így nem fogsz össze vissza habogni.
Egyet nem értek, mi az hogy muszáj? Ha én annyira nem akarok valamit, nem tenném, bárki bármit is akar. Legalábbis az esetek nagy többségében van szabad választás. Én még a főnökeimtől sem féltem. Egy ember tud csak megfélemliteni, az a fogorvos.
Aki nem szenved szociális szorongástól az el sem tudja képzelni, hogy egy sima telefonhívástól is félni lehet. Ez a fajta szorongás tönkreteszi az egyén életét és nem egyszer agorafóbiával is társul. Ennek hatására a beteg el sem jut a terápiáig, mert nem mer kimozdulni.
Sokan lesznek alkoholisták, mert azzal el tudják nyomni a szorongást egy ideig. Az alkohol viszont új szorongást szül, mert az ember azon agyal, hogy mások azt nézik, hogy ő milyen hülyeségeket csinál részegen. Többet iszik, hogy jobban elnyomja a negatív érzéseket, jön a lejtmenet.
Na még ez előtt kell ezt megfogni.
Én elfogadtam, hogy nem merek telefonálni, a feleségem segít. Ő telefonál mindenhova és ha számot kell megadni, az ő számát adjuk meg. Ha mégis kizárólag velem akarnak beszélni, gyorsan átadja a telefont és akkor kész tények elé vagyok állítva, nincs időm idegeskedni. Ez mindig beválik.
Persze mindig ott a gondolat, hogy milyen szánalmas is, hogy a feleségem titkárnőként használom, de ő szívesen teszi, én pedig más dologban vagyok jó. Így vagyunk egy csapat.
Szerintem kérj meg valakit, hogy hívja fel a számot és szóljon, hogy most ugyan nem vagy elérhető, de mondja el a mondandóját és ő átadja neked.
Ugyanígy vagyok én is. Mindig leizzadok, remegek, ha telefonálnom kell. Ezt nem érthetik olyanok, akik nem küzdenek szociális fóbiával.
Azonban találtam egy módszert, ami beválik azóta. Az ilyen dolgok jellemzője, hogy minél inkább halogatod, annál idegesebb leszel miattuk. Az én megoldásom az, hogy amint eszembe jut, hogy hívnom kell valakit, azonnal tárcsázom, gondolkodás nélkül. Így nem hagyok időt arra, hogy elhatalmasodjon a szorongás, és hamar túl is leszek rajta.
Megfogod a telefont, nagy levegő, majd hívod. Ezt csak így lehet, túlgondolás nélkül. Tudom, hogy nehéz, de túl leszel rajta, és meg fogsz könnyebbülni.
Én - ha ismeretlen számot akarok visszahívni - így kezdem:
"Jó napot kívánok, tegnap volt erről a számról egy nem fogadott hívásom..." Ezután rendszerint elkezdik mondani maguktól, mit akarnak, aztán alakul a beszélgetés. Pár perc és vége is. Sok sikert!
Szia, nekem is szociális szorongásom van.
Valóban sokat segít, ha előre leírod a kulcsszavakat, kulcsmondatokat.
Utána én azonnal be szoktam magam dobni a mélyvízbe, és felhívom.
Ha felhívod és mégse az hívott, akit vártál, akkor egy "elnézést, most épp elfoglalt vagyok" szöveggel lazán leteheted. (ha nagyon szorongós vagy, akkor pl. egy "ó, odaég az ebéd a sütőben, szaladnom kell, elnézést, viszhall!" szöveggel azonnal le is csaphatod :D
Minél tovább halogatod, annál inkább elhatalmasodik feletted a rettegés.
Készülj fel különböző forgatókönyvekre:
- ha az hívott, akire vártál
- ha nem az
- ha azt sem tudja az illető, hogy hívott
- ha mást akart hívni, nem téged
stb.
Aztán ha ez megvan, fogd meg a telefonodat, és mielőtt gondolkodni kezdenél rajta, hogy miért ne hívd a számot, indítsd el a hívást!
Menni fog, csak belemenni nehéz. De már ott lesznek a forgatókönyvek, hogy mikor mit mondj.
Az érzés pedig leírhatatlan lesz, ha megtetted, és túlestél rajta.
Az lesz a jutalmad. :)
Szóval összegezve azt kellene tennem, hogy leírom cetlire, az azzal kapcsolatos gondolataimat, ami a "várt hívással kapcsolatos, és aztán amint lehet gondolkodás nélkül felhívom? Remélhetőleg nem leszek ideges, amíg kicseng😅
Az a baj, hogy nem tudom mikor lesz rendesen időm, és tegnap este óta aggódok emiatt. De mint vége az utolsó online órámnak nem halogatom majd a hívást. Addig meg összeírok mindent, ami kellhet , remélem segít
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!