Elmondjam neki ezt utólag? elküldjem a francba?

Röviden, 4-5 hónapig volt egy személy, akivel rendszeresen találkoztam és leépítette az önbecsülésemet, olyan szintig, hogy szorongtam, feszült voltam a mindennapjaimban, dekoncentrált, frusztrált, elmondani nem tudom, hogy milyen rosszul éreztem magamat. Ebben van nekem is felelősségem, mert nem vettem ezt észre. Segítséget kértem tőle, megvolt cselekedetekben a segítség egyébként, bizonyos szintig, de mellette pedig rombolt, kudarcélményeket idézett elő, hogy az önbizalmam ne tudjon épülni.

Mik voltak ezek? (magántanár volt)

Hogy magyarázzam el számodra, hogy TE is megértsd?(és még egyéb rengeteg, de már sokra nem emlékszem, szerencsére)

Különböző érzelmi játszmázások és színjátékok(amiket utólagos tájékozódással ismertem meg), olyan helyzetekbe rakott bele, amiket nem tudtam még megoldani és ezek romboltak engem. A viselkedésemre még számos megjegyzés, ami hátulról érkező volt. Amikor közelgett a tantárgyból valamilyen megmérettetés akkor mindig sz*rban maradtam és magamra számíthattam csak.

Nos, egyébként sokat tanultam belőle, mert a személyiségemnek a fejlődésében ez sokat segített. Kerültem a felelősséget, mert nagyon féltem a tantárgytól, mert számomra sok sérülés és kudarc kapcsolódott hozzá, de nagyon óriási siker volt az számomra, hogy még ellenszélben is megtudtam csinálni! Nagyon büszke voltam magamra és tényleg számomra ez hatalmas eredmény!

Viszont, ez a sok bántó megjegyzés bennem maradt és az zavar, hogy nem tudtam meglátni ezeket és hagytam magamat, hogy bántson verbálisan. Zavar az, hogy nem tiszteltem magamat annyira, hogy megvédjem magamat. Nem voltak meg hozzá az eszközeim, hogy ezeket meglássam és cselekedni tudjak, bár az mégis csak zavar, hogy a folyamat közben láttam azt, hogy bánt engem, amikor ezt láttam már akkor is a régi viselkedésem szerint cselekedtem, ha bántott engem valamilyen megjegyzéssel akkor nem reagáltam semmit sem és lefagytam, homokba dugtam a fejemet, mintha nem történt volna semmi sem, miközben nagyon rosszul esett!

Van amikor még most is eszembe jut ez és nem hagy nyugodni, pedig már rég vége van. Egyébként büszke vagyok arra, hogy nem sülyedtem le arra a szintre, hogy ilyen megjegyzésekkel bántsam, ha közöltem volna a mondanivalómat, abban az esetben egyenesen tettem volna meg, ezeket megfogalmaztam magamban, de gyáva voltam akkor kimondani, amikor lehetőségem lett volna rá.

A történet felvázolása után az aktuális lényeg.

Találkoztam vele, éreztem aznap azt, hogy fogok vele találkozni! Bejött a megérzésem. Bizonytalan vagyok, nem esik jól az, hogy látom, mert szembesülök azzal, hogy korábban miképpen hagytam magamat és megoldatlannak látszik számomra ez, hogy nem küldtem el a francba, hogy nem védtem meg magamat a múltban. Azt is tudom, hogy már nem aktuális ez, mert már ennek az ideje elmúlt? Mindennek megvan a maga ideje.

Arra gondoltam, hogy azt mondtam volna el neki, hogy felismertem azt, hogy a miként rombolta az önbecsülésemet, tudatosan, ha legközelebb az élet minket összefog sodorni és tevékenykednünk kell együtt, ha ezt észreveszem, abban az esetben megvédem magamat és elküldöm a fenébe, ha szükséges.

Úgy érzem, hogy megkönnyebbültem volna, ha ezt elmondom, de azt is tudom, hogy ennek az ideje már elmúlt, ezért talán, magamban kell ezt már csak lerendeznem, de nem vagyok ebben biztos.

Egyetemen tanár egyébként, még találkozhatunk egyéb tantárgyaknál, ahol taníthat engem, ebből fakadóan a rossz kapcsolat az nem volna ideális számomra, de kiszolgáltatott és megalkuvó sem szeretnék lenni, ez egészen biztos, hogy a jövőben nem is leszek!

Mit gondolsz, mi lehet az ideális út? Hogy látod a helyzetemet külső szemmel? Mik lehetnek a következményei a választásaimnak?