Miért nem szeretnél gyereket?

- Nem szeretem a gyerekeket - ettől függetlenül visszataszítónak tartom, ha valaki bevállal akármennyit, és nem bánik velük normálisan.

- A kisgyerekek sírásának, visításának a hangja idegesít a legjobban az összes hang közül

- Nem vagyok gondoskodó típus, nem szeretem tutujgatni az embereket, és menedzselni mások életét

- Intellektuális társalgásra várhatok legalább 10-12 évet, addig meg mivel értelemszerűen fejlődésben van, - hiába nem tehet róla, nem jelent optimális partnert - megy a szellemi egyszerűsítés.

- Nem vagyok érzelmes alkat, nem tudnék mit kezdeni az ő érzéseivel se, nem tudnék lelkizni, és megadni azt a fajta érzelmi törődést, amit én is igényeltem. Így is épp elég lelki sérült rohangál a világban, nem kell még egy.

- Számomra kimondhatatlanul undorító a gondolata, hogy a testemben növekedik egy élőlény, átformálja a szervezetem működését, rosszullétekkel bombáz napi szinten, és elveszi tőlem a táplálékot a növekedéshez. Szülés szintén zenész. Aki nem így érez, azzal nincs semmi gond, de nem kérek belőle.

- Nem érzek rá ingerenciát, hogy hosszú-hosszú éveken át kínlódjak infantilis óvónőkkel, gyerekorvosokkal, szülőkkel és tanárokkal, akiknek az is baj, ha van sapka a gyerek fején, és az is baj, ha nincs.

- Más kölykeit pláne nincs kedvem pátyolgatni, pedig ha nem lesz totál aszociális a gyerek, akkor a barátságok által erre elkerülhetetlenül sor fog kerülni.

- Nem akarom egy másik embernek alárendelni az életemet. Nem vágyok rá, hogy valakit minden körülmények között magam elé helyezzek az utolsó leheletemig. Ebből kifolyólag nem szívesen csinálnám, hanem muszájból, maximalizmusból, ez ki is ütközne előbb-utóbb.

- Ilyen életszínvonal mellé nem látom sok értelmét a szaporodásnak, ha a fentebbiektől el is tekintünk.