Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » A kövér férfiak miért idegesít...

A kövér férfiak miért idegesítőek?

Figyelt kérdés

Én normális testsúlyú nő vagyok, de érdeklődtem kövér férfiak felé is, mert tetszik az alkatuk. A gond mindig az volt, hogy idegesítőnek találtam a természetüket, emiatt mindig megszakadt a kapcsolatom velük. Az egyikük a lakásban fegyvert tartott, amit hirtelen elővett egyik pillanatról a másikra, és ez számomra ijesztő volt. Azt mondta, hogy önvédelem miatt tartja a szobájában. Elküldött a boltba, mert ő lustaságból kifolyólag feküdt az ágyon, és az anyjának az anyák napi bonbont is velem hozatatta meg. A járókerettel közlekedő, idős anyjának beszólt, hogy olyan gyors, mint egy rakéta. Velem is gúnyolódott, azt mondta, hogy elpostáz az Északi Sarkra.


Egy másik kövér férfival szexet beszéltem meg, a találkozás előtt látta a fényképemet is. Én akkor 19 éves voltam, ő pedig a negyvenes éveiben járt. Amikor már az ágyban voltunk, akkor azt mondta, hogy kislány vagyok, és nem is akar szexelni. Percekig húzta ezzel az agyamat, aztán persze szex lett a vége. A gúnyolódását leszámítva nem volt rossz vele lenni. Ő volt az egyetlen férfi, aki azt mondta rám, hogy kislány vagyok.


Az előző munkahelyemen volt egy túlsúlyos férfi, aki szinte minden kollégának, köztük nekem is ok nélkül beszólogatott.


Beszéltem egy kövér férfival az interneten, és az sem volt kellemes élmény, mert össze-vissza beszélt olyan dologról, amit még ő maga sem gondolt komolyan.


Minden túlsúlyos férfi idegesítő?



2021. jan. 18. 07:46
1 2 3
 21/29 anonim ***** válasza:
48%

Rosszat fogtál ki :(

Probalkoz a vékonyabb, izmosabb férfiakkal , ok jobbak az ágyban is, aktívabbak a szexben. Lol

2021. jan. 18. 16:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/29 anonim ***** válasza:
Szerintem mert indokolatlanul pozitív életszemléletűek.
2021. jan. 18. 17:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/29 anonim ***** válasza:

nem túl valószínű hogy igaz amit leírtál legalább is az hogy neked bejönnek az ilyenek de azért tegyük fel hogy igaz.

Nem mindegyik ilyen nem lehet általánosítani én is mondhatnám azt hogy minden nő a föld fölött jár felszínes és néhol bunkó csak azért mert nő.

Még sem mondom mert tudom hogy nem minden nő ilyen.

Az elég érdekes hogy neked pont ilyeneket sikerült kifogni,mondják a villán nem csap ugyan oda 2-alkalommal nálad lehetséges.

2021. jan. 20. 11:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/29 anonim ***** válasza:
0%
Ez egy jó nagy àltalànosìtó baromsàg, nyilvàn csak nincs kimondottan szerencséd velük, de ha voltàl màr olyannal, akivel nem volt baj azon kìvül, hogy "kislànynak" hìvott, akkor nincs ott gàz:D Egyébként én erős ellentéte vagyok ennek, legalàbbis annak tartom magam-nyìlvàn azért nàlam is vannak olyan dolgok, amikre könnyen felkapom a vizet, de egyébként úgy mindennapokban mindenki jól kijön velem:D Ebből valószìnűleg màr ràjöttél, hogy én is dagi vagyok:) Ha szeretnél ismerkedni, ìrj nyugodtan:) Magamról annyit, hogy 140kg vagyok és 173cm magas, 24 éves.
2021. jan. 21. 06:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/29 A kérdező kommentje:
Uhh... Kösz, de inkább kihagynám. Már csak az írásos alapján is frusztráltak tűnsz, mint a többi kövér pasi!
2021. jan. 21. 13:35
 26/29 A kérdező kommentje:
*írásod alapján
2021. jan. 21. 13:36
 27/29 A kérdező kommentje:

Azt írtad te is könnyen felkapod a vizet bizonyosdolgokon. Ez az, ami nagyon fárasztó bennetek. Nem tudtok nyugodtak, higgadtak lenni. Valami állandóan zakatol bennetek. A belső frusztrációtok.


Ne magyarázz nekem itt arról, hogy a kislányozás nem volt gáz. 19 évesen már senki sem kislány. Úristen.

2021. jan. 21. 13:44
 28/29 anonim ***** válasza:
0%
De te igen
2021. jan. 21. 13:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/29 A kérdező kommentje:

Ja, hogy most jön az, hogy a kövérek nekem támadnak? Azért, mert le mertem írni, hogy van bennetek egy belső frusztráció? Az gondolom a magas vérnyomásnak is köszönhető, nem csak annak, hogy elégedetlenek vagytok önmagatokkal a kövérségetek miatt. Képzeld, 19 évesen nem voltam kislány, és 18 évesen veszítettem el a szüzességemet.


19 évesen azért voltam 40 évessel együtt, mert ki akartam próbálni kövér férfival a szexet, és más nem akadt, csak ő.


Na de én lépek, nem olvasom már el ezeket a kövérek által írt dedós, szánalmas hozzászólásokat. Értelme úgysincs. Innentől fogva nem fogom már megnézni...

2021. jan. 21. 16:18
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!