Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » A kövér férfiak miért idegesít...

A kövér férfiak miért idegesítőek?

Figyelt kérdés

Én normális testsúlyú nő vagyok, de érdeklődtem kövér férfiak felé is, mert tetszik az alkatuk. A gond mindig az volt, hogy idegesítőnek találtam a természetüket, emiatt mindig megszakadt a kapcsolatom velük. Az egyikük a lakásban fegyvert tartott, amit hirtelen elővett egyik pillanatról a másikra, és ez számomra ijesztő volt. Azt mondta, hogy önvédelem miatt tartja a szobájában. Elküldött a boltba, mert ő lustaságból kifolyólag feküdt az ágyon, és az anyjának az anyák napi bonbont is velem hozatatta meg. A járókerettel közlekedő, idős anyjának beszólt, hogy olyan gyors, mint egy rakéta. Velem is gúnyolódott, azt mondta, hogy elpostáz az Északi Sarkra.


Egy másik kövér férfival szexet beszéltem meg, a találkozás előtt látta a fényképemet is. Én akkor 19 éves voltam, ő pedig a negyvenes éveiben járt. Amikor már az ágyban voltunk, akkor azt mondta, hogy kislány vagyok, és nem is akar szexelni. Percekig húzta ezzel az agyamat, aztán persze szex lett a vége. A gúnyolódását leszámítva nem volt rossz vele lenni. Ő volt az egyetlen férfi, aki azt mondta rám, hogy kislány vagyok.


Az előző munkahelyemen volt egy túlsúlyos férfi, aki szinte minden kollégának, köztük nekem is ok nélkül beszólogatott.


Beszéltem egy kövér férfival az interneten, és az sem volt kellemes élmény, mert össze-vissza beszélt olyan dologról, amit még ő maga sem gondolt komolyan.


Minden túlsúlyos férfi idegesítő?



2021. jan. 18. 07:46
1 2 3
 11/29 anonim ***** válasza:
56%
mi a francot akartál te 40 éves emberrel, azért ez is beteges
2021. jan. 18. 09:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/29 anonim ***** válasza:
46%

#3

Kövérebb férfiaknál pont, hogy magabiztosságot lehet felfedezni a többségében, nemhogy önbizalomhiányt.

10 gyári melós férfi közül 1 lesz kövér, 10 nagyvállalkozóból/felsővezetőből pedig 8-9.

2021. jan. 18. 09:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/29 anonim ***** válasza:
75%

#5

“Flexelés”? Nem nevezném annak, tekintve, hogy egy életre striás lett a bőröm, ha vissza is fogyok teljesen, kontúros izomzatot aligha érek el, ráadásul pár évet biztosan buktam az életemből. Hiába változtattam rajta, ekkora súlyfelesleget 1 hónapig sem cipelhetsz büntetlenül.

2021. jan. 18. 09:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/29 anonim ***** válasza:
98%

Kövérebb vagyok, és idegesítő. :D

Az oka meg:

Hormonális elváltozások, a zsír férfiaknál tárolja az ösztrogént, ami beleszól a saját hormon termelésbe.

Ezért kb mint egy klimaxos nő, sokszor úgy működik.

Na én ilyen vagyok.

Persze természetfüggő is, de az alapjáraton nyugodtabbak is felmásznak a plafonra egy elhízás miatt.

2021. jan. 18. 09:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/29 Sunshinedoll ***** válasza:
72%
Semmi köze nincs a túlsúlynak az idegesítő természethez. Ilyet fogtál ki.
2021. jan. 18. 10:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/29 anonim ***** válasza:
83%
Kérdező! Ne általánosíts, csak mert te kifogtál 3 hlyét! Akiket én ismerek, mind jókedélyű, remek humorú, vicces, intelligens ember. Hasonló a hasonló személyiséget vonzza! :)
2021. jan. 18. 10:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/29 anonim ***** válasza:
97%
Sajnos valóban igaz, hogy sok kövér fickó önbizalomhiányos és ez sokféle negatív módon tud megnyilvánulni. De egyáltalán nem mind ilyen szerencsére :) Nekem is tudnak tetszeni túlsúlyos férfiak, és sok nagyon odaadó és elragadó egyénhez volt szerencsém.
2021. jan. 18. 11:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/29 anonim ***** válasza:
40%

A kettő nem függ össze, szóval a kérdés szerintem értelmét veszíti.

A kövér emberek lehetnek önhibájukon kívül is kövérek. Mellesleg a kövér emberek nagyon kedvesek és életvidámak.

Ez az én tapasztalatom de sokan így vannak vele.

2021. jan. 18. 11:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/29 anonim ***** válasza:
29%

Nagytestű nők is azok. Azzal próbálják sokszor kompenzálni ezt,hogy agresszívak,férfiakkal is. Igyekeznek minél dominánsabbak lenni.

Nézz meg egy dohányboltost...(sok van ilyen)mint egy tank.

Maus...a főmotor indítását egy másik benzinmotor végzi,12 henger(zsírpárnák száma a hason)

Konkrétan mikor fürdik és mondjuk ráközelítenél kamerával,nem tudnád eldönteni,hogy melyik testrész az,amit épp mos.

Tipikus festett haj,vagy hupilila,vagy fekete-fehér. 10 kiló vas,fültágító,akkora fülbevalók esetleg,hogy boltot nyithatna,ha beolvasztaná,és készítene belőle egy csomó másikat. Piercing...20 darab százas meg kétszázas szög beleverve a fejébe.

Vagy nézz meg egy átlag kövér nőt,ami ilyeneket nem képvisel,csak kövér.

hashtag sodrófával agyonverlek.

Férfiak közül minden kövér férfi ugyanúgy domináns akar lenni,nálunk ez könnyebb is,mert a nagy súly több izmot is jelent ugyan,nehezebb az illetőt fellökni. És gyakran vagy úgy döntött,hogy ő most megtanul főzni,és az ő főztje világhírű,vagy csak szimplán kövér,és majd ő jobban tud mindent,stb.

2021. jan. 18. 14:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/29 anonim ***** válasza:
47%

"Nagytestű nők is azok."

Elnézést, kedves válaszoló, itt most a férfiakat szidjuk. Rossz helyen jársz!


"mi a francot akartál te 40 éves emberrel, azért ez is beteges"

Kérlek ne szólj bele a kérdező döntéseibe. Ha férfi vagy, bizonyára neked is jó lesz amikor a fiatal, szűz tini lányok oda adják magukat, szexet bevállalva egy online ismerkedés után úgy, hogy már papóka korban vagy. Támogasd az ilyesfajta viselkedéseiket, hogy jó sokat szexelhess majd az alattunk lévő generációkkal.

2021. jan. 18. 16:06
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!