Volt már olyan, hogy valakit durván megaláztak/kikészítettek/megszégyenítettek a környezetedben ? Hogyan reagáltál erre ?

Mondjuk, valaki nem csinált házit. Fel kellett állnia, a tanár kikérdezte, miért nem, mit csinált otthon ha nem a házit, miért nem fontos neki az iskola, mindezt üvöltözve. Aztán egyest adott neki. Én amikor nem értettem a matekot, kihívott táblához, üvöltözött, izélt hogy mit nem lehet ezen érteni mibajom van nekem. Ezek még általános iskolaiak.

Középsuliban is ez ment, de ott már megerősödtek azért a gyerekek valamennyire, végzősként pedig már laza volt minden, elmúlt a nagyon nagy tombolás.

Jaj a drága matek...

Soha nem volt opció az hogy ha nem értem akkor megkérem a tanárt hogy magyarázza el mégegyszer. Inkább szpatott a táblánál egész órán, aztán meg rávágott az el nem készült házi feladatomra, amit nem értettem, egy egyest.

Én egy hónapig rohadtam bent a gyermekpszichiátrián.

Szinte minden nap azt hallgattam, ahogyan az egyik mocskos ápolónő mindenki előtt sértő megjegyzéseket tett egy nagyon beteg fiúra, mert bevizelt.

"Már megint bevizelt! Elkapattuk a kis seggét a pelenkákkal!"

Ezt úgy, hogy szerencsétlen fiú és az összes többi beteg is hallotta.

Mindenki szívéből gyűlölte azt az ápolónőt, de nem tudtunk mit tenni.

Úgy kezeltek minket, mintha bolondok lennénk.

Undorító, hogy beteg gyermekekkel hogyan bánhattak így.

Én is ezt a bánásmódot kaptam.

Számomra a bipoláris zavarom mindig is egy apró semmiség volt, nem zavart különösebben.

A pszichiátria után viszont még hónapokkal is öngyilkossági gondolataim voltak.

Undorító egy hely, rosszabb mindennél ezen a világon!

Sok volt, de a kérdés alapján nekem hirtelen kettő jutott eszembe, s mindkettő gyermekkori élmény.

Az a bizonyos sokat emlegetett matematika. Konkrétan gyűlöltem, mert az alap dolgok (összeadás, kivonás, szorzás, osztás) ment, de az ismeretlenes egyenletek, és társaik.... Hát kikészítettek. Szerencsére soha nem buktam meg, mert vagy kettes, vagy hármas voltam belőle, az érettséginél is meglepődtem, hogy sikerült.

Felső tagozatba más tanárokat kaptunk. Az új osztályfőnök kicsit agresszív volt. Emlékszem egyszer elkapta az ideg, és végigjárta az osztályt kinek milyen a matekházija. 30-an voltunk, s három osztálytársamnak volt csak jó, mindenki hibásan csinálta meg. Amikor a tizedik diáknál meglátta, hogy az se csinálta meg jól, akkor elkezdett ordibálni, volt akinek rácsapott a fejére, s annyira áthúzta a házi feladatot, hogy sokaknál elszakadt a füzet lapja és további oldalakat is átszakított a piros tollával, majd pedig mindenkinek bevágott egy egyest, még annak is, akinek jó volt a házifeladata. Ez volt ötödikben. A fennmaradó időben féltem tőle, pedig valahol éreztem, mintha a kedvence lennék. Komoly trauma nem maradt meg belőle, bár a matekot utáltam, és most is utálom, de inkább azért, mert szerintem van egy alap, amit el lehet sajátítani, és használni is lehet az életben, a többi nekem olyan töltelék, amit az emberek többsége nem is tud megtanulni, vagy ha igen, akkor hamar elfelejti.

Sokat betegeskedtem, de elsősorban mindig megfázással, influenzával küzdöttem. Sok folyadékot iszok, ami feltűnt annak idején a szüleimnek, és emiatt mindig azt pedzegették, hogy cukorbeteg vagyok. Mindezt tünetek nélkül, és elvégzett negatív orvosi vizsgálat mellett természetesen.

Egyszer belázasodtam, megemlítették a sok vízfogyasztást, és kórházba kerültem. Gyerekként persze egy trauma volt, hisz ki szeret kórházban lenni. Minden vizitnél az volt a kérdésem mikor mehetek haza. Amikor lázmérés volt, akkor rendszeresen úgy mozgattam a hőmérőt, hogy ne tudjon rendesen lázat mérni, mert azt gondoltam, hogy majd normális testhőmérsékletet fog ekkor mutatni, és akkor majd hazaengednek. A fiatal nővér egyszer bekattant, hogy sokadszorra kell megigazítania a hőmérőt, majd megragadta a vállam, hasamra fordított, rákönyökölt a hátamra, és feldugta hátulról nekem a hőmérőt. Eléggé megalázó volt a másik két gyerek előtt. Majd miután kihúzta, rám nézett, és közölte, hogy látja besőrtedtem, de nem érdekli. Másnap mikor jött röhögve kérdezte, hogy még mindig be vagy sértődve?

Ezután minden egyes betegség után, amit elkaptam, vagy bármilyen furcsa tünet, ami miatt orvoshoz vittek félelmet keltett, hogy kórházba kerülök. Ahogy felnőttem idővel ezt leküzdöttem.

Két esetet emelnék ki.

1.: általános iskola 4.osztály. Az egyik osztálytársam apukája meghalt. Egy évvel később az osztály egyik leggonoszabb, leggerinctelenebb gyereke azt mondta Neki, hogy "Szopd le apád f**át a sírjában!". Nem viccelek, ilyen történt alsó tagozatban...

2. Csúnya tréfa velem 8.ban. Az egyik osztálytársam megkért, hogy menjek ki a suli elé, hogy "megviccelhessen" engem. Az ő állítólagos viccéből az lett, hogy a falnál ott találtam a tolltartómat, gondoltam felveszem. Valami vacak damillal felrángatta, mielőtt felvettem volna. Kiestek belőle a cuccok, és az ablakban legalább tizen azon nevettek, ahogy kapkodtam a tolltartómért és a cerkákért... Extrém megalázó volt, viccnek beállítva.