Egy 1-10-es skálán mennyire vagy extro vagy introvertált, ha az 1 a totál introvertált (befelé forduló) , a 10 pedig a totál extrovertált (nyitott, társasági ember) ?
2-3 körül.
A munkám szinte folyamatos kommunikáció, emberek irányítása, vezetése stb. De ezek után, már senkihez nem akarok szólni.
Végül 6-ot adtam magamnak, régen zárkózottabb voltam, de egyre kezdtek fontosabbá válni az emberi kapcsolataim és jobban kezdtem rájuk figyelni.
Szeretek kimozdulni, de nem mindegy kivel és milyen programra, illetve mennyi időre.
Nagy csoporttal viszont nem szeretek ide-oda császkálni, és olyanokkal sem, akik közt van legalább egy unszimpatikus ember, mert nem mindig tudom leplezni az ellenszenvet, amit kivált belőlem.
Az idei év viszont megtanította, hogy fontosabbak számomra a barátaim/ ismerőseim, mint gondoltam volna.
Szeretek társaságban lenni, de utána mindig szükségem van egy kis "én időre", amikor elvonulok és egyedül szeretnék lenni.
Nagyon utálok mindenféle vadidegennel jópofizni. Nem szeretek másokkal egy szobában lakni,a gondolattól is kiráz a hideg. Dolgozni majd úgy akarok,ha visszavisznek a szállásra,privát szobában vagyok. A kutya nem fog zavarni.
Továbbá ki nem állhatom a nagyképű vagánykodós felvágós kreténeket,akik lenézik a másikat.
1-et adtam magamnak. Szeretek egész nap egyedül lenni. Emberi társaságban kimerülök. Nem szoktam telefonálni, felzaklat. Csak akkor beszélgetek, ha muszáj és röviden. A lakástól pár perc sétára dolgozom, éjszaka, így nem találkozok emberekkel. Abszolút sehová se járok és jól érzem magam. Imádom a csendet. Egyszerre sokat vásárolok és ritkán, hogy minnél ritkábban kelljen boltba mennem, de nagyon utálom és próbálok más megoldást találni rá. Nem utazok, nem tömegközlekedek, hogy ne kelljen emberekkel találkoznom. Üzeneteimre havonta párszor válaszolok. Fix nyaralóhelyet nehéz találnom, mert nagyon nehéz olyan helyet találni, ahol teljesen egyedül lehetek, önellátó, nincsenek se turisták, se zaj, se senki.
Barátaim sajnos nincsenek, de ez nem is csoda, de legalább jól érzem magam. A rokonaimmal se vagyok beszélőviszonyban, nincs velük semmi bajom, csak nincs mondanivalóm és jó érzés nélkülük. Párom volt, szintén introvertált, de nem annyira, mint én.
3 - Olyan társaságban szeretek lenni, ami 2 max. 4 személyből áll. Új emberek között csendes vagyok.
Viszont vannak olyan pillanataim, amikor feloldódom, olyankor hangos vagyok és beszédes.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!