Miért kényszerítenek az emberek arra, hogy úgy érezzek, mint ők?

Azt vettem észre, hogy állandóan belekötnek abba, hogy valamit vagy jól csinálok, vagy rosszul. Valaki szerint túl érzékeny vagyok, valaki szerint egy hideg pszichopata. A lényeg, hogy sehol sem tudok önmagam lenni, annak ellenére, hogy a terapeutám erre bíztat, mert szerinte semmi bajom, és jó vagyok úgy, ahogy vagyok.

Most abba kötöttek bele, hogy egyedül élek és élvezem az egyedüllétet. Szerintük csak saját magamnak hazudok, mert senki sem szeret egy üres lakásba hazaérni. De mi van akkor, ha én igen? Mármint lehetne jobb is nyilván, ha pl. olyan várna otthon, akit szeretek és viszont szeret, de így sem rossz. Évek óta nincs párkapcsolatom, a szexet kívánom, de megvagyok nélküle. Nekem így jó. És nem értem, miért piszkálnak mindig, ráadásul, amikor elmondtam, hogy én elvagyok a saját magam társaságában is, nem kell ehhez külső visszaigazolás, akkor is az volt, hogy ilyen nincs. Nem tudom, mi ebben az abnormális, de már nagyon feldühítenek. Egyáltalán nem lepődnék meg, ha ez az idegesítés és provokálás lenne az oka annak, hogy egyedül jobban érzem magam.

Egyébként nem vagyok aszociális, élvezem a társaságot, gyakran vagyok a középpontban, imádom a hosszú mély beszélgetéseket is. De totálisan megvagyok úgy, hogy magányosan éldegélek, pasi nélkül, család nélkül és egész nap tanulok. Az utóbbit sem értik, szerintük valami nincs rendben velem, ha fontosabb nekem a munkám, mint a pasizás vagy a párkapcsolat-hajszolás.

Nem akartam gyakorira írni, de elegem lett, ma végleg betelt a pohár, amikor az életstílusomat a piszkálták.

Szerintetek is valami baj van velem? Mert én nem gondolom, de örülnék, ha kapnék a szekálás helyett más visszajelzést is.